Édesanyját és kistestvérét keresi keservesen az a kétéves kislány, aki egyedüli túlélője annak a tűznek, amelyben szerdán életét vesztette egy férfi és egy csecsemő egy budapesti bérház padlásfeljárójában kialakított „kuckóban”.
A rácsra kaptunk engedélyt, erre a virágjaim vannak útban? – kérdezi Fleit Petra a káposztásmegyeri lakótelepi ház negyedik emeletén, miután híre ment, hogy büntetnek a folyosón tartott muskátlikért. Tényleg büntetnek?
Még a sokat látott politikusok is megdöbbentek amikor megnyitották az idei kazah sífesztivált. A beszédek után ugyanis hagyományosan a himnusznak kellett volna következnie, helyette azonban egy régi popslágert sikerült leadniuk a helyi szervezőknek.
Az ikerterhes Christine Jordan két év börtönbüntetést kapott, mert megtévesztette a bíróságot. Miután egy a buszmegállóban megismert férfival töltött egy kellemes éjszakát, úgy döntött, a rendőrséghez fordul és nemi erőszakért feljelentést tett.
Három óránként macskatápszert cumizik Matyi, a kéthetes kisoroszlán a Jászberényi Állat- és Növénykertben. A csöppséggel közvetlenül csak két gondozója érintkezik, ők is főleg etetéskor. Vigyáznak rá, nehogy emberfüggő legyen.
A túl szigorú állatvédelmi törvények miatt, alig vannak, akik otthon tartanak háziállatot. Ezért sorra nyiltak meg a macskasimogatós kávéházak. A hamarosan életbe lépő új törvény miatt, már oda sem lesz érdemes este menni, hiszen akkor...
Mi a közös Szabó Magdában, Jókai Annában, Csukás Istvánban és Moldova Györgyben? Az, hogy senki nem kölcsönözte ki műveiket az Egyetemi Könyvtárból az elmúlt húsz évben.
A brunei szultán volt neje, Mariam Aziz azt állítja, hogy egykori testőre, Fatimah Kumin Lim randevúra kérte kölcsön a családi ékszereket, ám a karkötőkben, gyűrűkben kicserélte a gyémántokat.
Semmit nem ír elő a közszolgálatisággal kapcsolatban a médiatörvény, így a szervezet, amely felügyelhetné, nem is vizsgálja, hogy a tévében futó műsorok megfelelnek-e a kritériumoknak.
Hihetetlen természeti egybeesések miatt süllyedt el a világ leghíresebb óceánjárója, a Titanic – állítják a tudósok. Ezernégyszáz év után a Hold aznap éjjel volt legközelebb a Földhöz.
Valószínűleg rosszul lett, ezért hajtott árokba kocsijával a jászapáti S. Ágoston. A férfi családjával és unokatestvérével, F. Jánossal utazott vásárolni. A csomagtartóban három gyermekük rejtőzött.
Egy férfi és egy kisgyermek égett szénné egy félig lakatlan házban tegnap reggel Budapesten. Egy kétéves kislányt sokkos állapotban hoztak ki az épületből a tűzoltók. A felnőttholttest nemének megállapításához orvos szakértőre volt szükség.
Óriási vadpulyka tartja rettegésben egy amerikai kisváros lakóit. A hatalmas madár minden reggel 7 órakor felköltözik az egyik ház előtti fára, és estig ott ül. A pulyka agresszívan védi a területét, és mindenkit dühösen megtámad,...
Óriásit zuhant kedden a világtőzsde. Mind Amerikában, mind Európában mínuszban zártak a piacok, miután újabb rossz hírek láttak napvilágot Görögországgal kapcsolatban. A legvagyonosabbak is pórul jártak.
A 23 éves Wei Yun nem tud járni és beszélni sem, és nincs aki vigyázzon rá, ezért szülei egy fából készült ketrecbe zárták. A dél-kínai Guangxi tartományban nem számít különleges esetnek, hogy így lelakatolva tartják a mentálisan...
Az ausztrál Wagga Wagga településre rájárt a rúd az elmúlt hetekben. Nem csak egy pusztító erejű árvizet kellett túlélniük, de az áradast követő rovarinváziót is.
A világ legagresszívebb krokodilfajához tartozik a Magyarországra nemrég érkezett három gyémántkrokodil. Az állatok intelligenciája és képességei átlag felettiek.
Újabban neves spanyol magazinok címlapján szerepel a híres spanyol pornószínésznő, Esmeralda Rose. A 22 éves XXX sztárt sokan Penélope Cruz pornós kiadásának mondják a fizikai hasonlóság miatt.
Újabb adókkal keseríti lakosai életét több város és budapesti kerület önkormányzata az idei évtől. A lakók a kommunális adónak hívott ingatlanadót és a kutyák után fizetendő sápot igazságtalannak érzik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.