Egy 35 éves anyuka életét mentette meg Király Tamás. Mária tüdőelhalással fordult az auralátó és energiával gyógyító fiúhoz. Az orvosok az asszonyról lemondtak, Tamás meggyógyította.
Félmillió ember kedvence lett a Bode becenévre hallgató kisfiú. A két év körüli kissrác azzal vívta ki a világháló közönségének tetszését, hogy elaludt síelés közben.
Posztján marad – üzente Schmitt Pál Szöulból, miután a disszertációját vizsgáló bizottság azt közölte: az államfő a dolgozat nagy részét másolta, de ezért nem ő a hibás. A bizottság tehát felmentette, az internet mégis ítéletet mondott felette.
Súlyos közlekedési baleset történt a Szabolcs megyei Gacsályon: a tragédia egy pillanat alatt két család élete dőlt romba. A gázoló a szomszédos település önkormányzati képviselője.
Lótuszülésben aludt el a Villányról Pécsre tartó vonaton egy harcművész fiatalember. Asztalos Jánost órák múltán a fájdalom ébresztette fel. Nem tudott talpra állni, bal lábát amputálni kellett.
12 évvel a brutális támadást követően vetett véget életének a pakisztáni Fakhra Younus. A lány testét sav marta szét, mikor féltékeny ex-férje egy éjszaka rárontott.
Kínos helyzetbe keveredett a napokban Barack Obama amerikai elnök, aki Dimitrij Medvegyev orosz elnökkel folytatott négyszemközti megbeszélést. Egy bekapcsolt mikrofon azonban elárulta, hogy valójában miről is egyeztettek a találkozó végén....
Egy amerikai tanulmány szerint a pácienseknek jót tesz, ha a műtőben zene szól operáció közben. Ám nem mindegy milyen muzsikáról van szó, a leghatékonyabb gyógyír Adele hangja.
Elfoglalták a Semmelweis Egyetem rektori hivatalának egyik irodáját a Hallgatói Hálózat aktivistái, akik Tulassay Tivadar rektortól várnak ígéretet arra, hogy az egyetem doktori tanácsa visszavonja Schmitt Pál doktori címét. Csütörtökön...
A londoni Cavendish hotelben csokoládéból alakítottak ki egy szobát, ahol a kiegészítők, a Ne zavarj! táblán és a papucson át a fogkeféig minden tömény csokiból készült.
Fegyvereket, hamis számlákat, diákigazolvány-matricákat, iratokat és vényre vásárolható gyógyszereket rejtenek a magyar piacok kis standjai. Aki tudja, hol keresse, manapság bármit beszerezhet a pult alól, akár pár ezer forintért.
A rendőrség helyszíni vizsgálatának elsődleges adatai szerint ma reggel három gyalogos közlekedett Gacsály belterületén az úttest menetirány szerint jobb oldalán, amikor egy mögöttük érkező személygépkocsi elgázolta őket.
Egyelőre nem sikerült megdönteni a Bors által felfedezett tizennégy centis budapesti úthiba-rekordot, ám olvasóink lelkesen fotózzák az ország majd’ minden településén fellelhető, dühítő kátyúkat.
Miközben a hatalmas üdítőgyár új terméket, a Pepsi Nextet szeretné piacra dobni, sajtóhírek szerint folytatódik a botrány a vállalat és egy élelmiszereket vizsgáló cég között. Állítólag a termékben lévő édesítőszert emberi szövetekből nyerik.
– Miattad kerülök most ártatlanul börtönbe! – kiabálta a jogerős ítélet kihirdetésekor K. Zsolt annak a férfinak, akit két és fél évvel ezelőtt szúrt szíven.
Összeesett, miután partra szállt Rakonczay Gábor. Szervezete a másfél hónapos vízen tartózkodás után hozzászokott a hullámok hátán tapasztalható körülményekhez. Borulás után az mp3 lejátszóját hiányolta még.
A legtöbb kismama világgá szaladna ijedtében, ha arra kérnék, hogy szülés után aktfotót készíthessenek róla. (Kivéve például Rubint Rékát, de ő nem hordott ki egy nyolcas ikerterhességet.)
Az ötvenhét esztendős Kusuma Nandina-t tizenhét évig kötelezte szolgamunkára, és tartotta bezárva egy szaúd-arábiai család. A nő fizetést nem kapott, szabadulása után viszont tizenkilencezer dollárral gazdagodott.
„Nagyon megvisel, hogy elölről kezdődik minden, hiszen nem követtem el semmit” ezt mondta az a mohácsi rajztanár, Bosnyák Mihály, vagyis Misi bácsi, akit az ügyészség 15 rendbeli, szemérem elleni erőszakkal, megrontással, továbbá...
Másolt sorok találhatók Schmitt Pál kisdoktorijában, az elnök mégsem hibázott. A felelősök a dolgozatot bíráló tanárok – ezt állapította meg a plágiumvizsgáló bizottság. A Bors beszélt az egyik bíráló oktatóval.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.