Nagy a boldogság a kecskeméti és a szegedi vadasparkban: előbbiben két oroszlánkölyök, utóbbiban törpevíziló bébi aranyozza be a mindennapokat. Csak még nevet kell adni nekik.
Tízből négy budapesti nem érzi magát biztonságban este az utcán. Vidéken soha nem látott méreteket öltött az erőszak és a lopás. A közbiztonságot az emberek rosszabbnak tartják, mint valaha.
Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója lett a Nemzeti Színház új igazgatója. Megbízatása 2013. július 1-jével kezdődik és öt évre, 2018. június 30-ig szól.
Tandíj nem lesz – ígéri a kormány. Orbán Viktor hét végi nyilatkozatából azonban úgy tűnik, mégis fizetni kell, csak ezt éppenséggel nem tandíjnak nevezik majd.
A London közelében élő India-Rose Hatton még járni sem tud, de szekrényében méregdrága cipők sorakoznak. A koraszülött kislányra eddig nyolcmillió forintot költöttek huszonéves szülei.
Anyám, holnap hozok neked húslevest. Ezzel búcsúzott beteg édesanyjától 1996. október 31-én Prisztás József. Másnap merénylet áldozata lett. Édesanyja állítja: 16 éve tudja, hogy F. Ferenc, akit Portik Tamással egy napon fogtak el, benne...
A huszonhat ember halálát követelő ámokfutás előtt a gyilkos, Adam Lanza összeveszett tanáraival. Hármat másnap meg is ölt. A newtowni tragédia kis túlélői félnek az iskolától.
Horrorisztikus részleteket fedett fel a pénteki iskolai mészárlásban meggyilkolt gyerekek boncolása. Az egyik orvos sírva vallott arról, hogy a gyerekek testét szinte szétszaggatták a golyók, volt akit 11 alkalommal is eltalált az ámokfutó.
A kaliforniai Arlene Magdonnal megtörtént az, ami csak a filmeken szokott. Kiderült hogy van egy távoli rokona, akinek a garázsában halála után milliókat találtak, és ő az örökös.
Komoly összegért nézi mások szeretkezését Eric Amaranth, aki legtöbbször akció közben osztogat tanácsokat pároknak. A férfi 22 éves korában jött össze egy szexguruként elhíresült asszonnyal, és azóta azt is tudja a szexről, amit soha nem akart.
A súlyosan beteg csecsemőt mellkasproblémákkal szállították kórházba, ám az egész országban nem találtak neki megfelelő ágyat. A szülők fél napon át rettegtek az életéért.
Ki volt Robert Oppenheimer? Az alapvetően humanista tudósból lehetett volna érzékeny lelkű művész, filozófus vagy irodalomtudós is, de ő a fizikát választotta, s az atombomba atyjaként őrzi a nevét a történelem.
Gálosfán egy szarvast kellett a beszakadt jegű halastóból kimenteni, országszerte pedig számos baleset történt a jeges, ónos esős utakon. Az ország észak-keleti részére másodfokú riasztást adtak ki.
Az öngyilkosságba menekülő ápolónő, Jacintha Saldanha családja megemlékezést tartott elhunyt szerettük tiszteletére a londoni Westminster-székesegyházban.
Eladásra kínálja azt a phuketi házat a tulajdonosa, ahol megkínozták és megölték a magyar R. Pétert. Magyar gyilkosa és annak segítője beismerő vallomást tett, ügyüket két héten belül lezárja a thai rendőrség.
A Borsnak egy Newtownban lakó magyar asszony beszélt az iskolai ámokfutóról, Adam Lanzáról. Az amerikai kisváros lakóit sokkolta a tragédia, és úgy gondolják: Adam azért ölt, mert nem tudta elviselni, hogy édesanyja tanítónőként másokkal...
A kaliforniai nő munkaadója előtt eljátszotta hogy bokasérülése van, majd egy parkba ment szexelni, magassarkú cipőben.Az esetről felvétel is készült, ami alapján letartóztatták.
Tizenkét tonnás kő gurult be egy kaliforniai nyugdíjas asszony garázsába. Tönkretette a falat és a vezetékeket, ráadásul el sem tudja vitetni, mert a biztosító nem fizet.
A 47 éves férfit szívroham tüneteivel vitték kórházba, ám a sürgősségi osztályon nem is törődtek vele. Öt kórházi alkalmazottat vettek őrizetbe a halála miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.