Palikot vissza a Forma–1-be, Bács Ferenc legyen Gandalf magyar hangja, és ismét adja az RTL Klub az InuYashát. Ilyen és ehhez hasonló célokért gyűjtenek aláírásokat a magyarok az interneten.
Pintér Sándorra hivatkoztak több esetben a többmilliárdos csalási ügy gyanúsítottjai – tudta meg a Bors. Lapunk értesülése szerint a belügyminiszter fotót küld magáról az érintetteknek.
Jean Glyde nyilvánvalóan kiérdemelte a világ legrosszabb szomszédja címet. A brit nyugdíjas kétszer is elgázolta Jonathan Tunley-t, mert a családapa idősebbik fia kutyasétáltatás közben rálépett a kocsifelhajtójára.
A 33 éves látássérült férfi egy családi vita után, ittasan beült a volán mögé, majd autójával áthajtott élettársán. A kocsiban ráadásul bent ült kétéves kisfiuk is.
Országszerte tiltakoznak a kormány felsőoktatási reformja ellen. Soprontól Székesfehérváron át Békéscsabáig utcára vonultak a fiatalok. Kiakadtak a keretszámcsökkentés miatt.
A New York-i Siobah Meow művészetére nem lehet azt mondani hogy macskaszart se ér, hiszen a művésznő házikedvencei végtermékét használja festék helyett.
Barátai és rokonai már több évtizeddel ezelőtt meggyászolták Michael Ware postást. A férfi válás után súlyos depresszióba esett majd nyomatlanul eltűnt. Akik ismerték, biztosak voltak benne, hogy öngyilkos lett, azonban a héten kiderült,...
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték azt az exzsarut, aki még 1957-ben rabolt el és gyilkolt meg egy 7 éves kislányt. Csak most döntöttek sorsa felől.
Az amerikai Michael C. Borch elmesélte, hogyan tett szert édesapja az egyedülálló WC-kagylóra, ami egykor Adolf Hitler tulajdona volt. A szemfüles katona a Führer hegyi bunkeréből hozta el az ereklyét 1945 májusában.
Alaposan melléfoghat legújabb húzásával Barack Obama. Az amerikai elnök ugyanis a hírek szerint Susan Rice-t akarja jelölni Hillary Clinton utódjának a külügyminiszteri poszton. Emiatt most sokan tiltakoznak.
A Floridai Egyetem egyik kutatócsoportja fedezte fel, hogy különös halálesetek történtek az állam egyik bentlakásos iskolájában. Az 1900-ban alapított javítóintézetben több mint 100 fiú halt meg, azonban minimum 20 esetet ezek közül nem regisztráltak.
Összetörték a szívét a híres csimpánznak, akit Nim Chimpskyként ismert meg a világ. Nimet emberként nevelték, majd visszaküldték fajtársai közé, ahol depresszióba zuhant, és 26 évesen elhunyt.
248 igen, 79 nem és egy tartózkodó szavazattal elfogadta az Országgyűlés az ország jövő évi költségvetését, amely 2,7 százalékos GDP-arányos hiánycélt tartalmaz, és 0,9 százalékos növekedéssel lett tervezve.
Nagy bajba sodorta magát az az autós, aki elgázolt egy motorral menekülő tolvajt múlt pénteken a fővárosi Kolosy téren. A meglopott sofőrből immáron gyanúsított lett, akár öt év börtönt is kaphat.
Jacintha családját kell sajnálni – mondja a brit politikus, Keith Vaz, aki szerint felháborító, hogy a tragédiát okozó bemondókat pszichológusok kezelik, miközben az ápolónő özvegyével és gyerekeivel alig törődnek.
Egyelőre senki nem tudja, mennyit kell majd fizetni az egyes szakokon szeptembertől, de hamarosan kiderül. Az elkeseredett diákok mára az eddigieknél is nagyobb tüntetést ígérnek.
A mai dátumban háromszor is szerepel a különleges, 12-es szám, amelynek számjegyeit összeadva a bűvös hármas jön ki. A magas rezgés miatt feszültebbek lehetünk, ugyanakkor elménk szárnyra kap, mondja a számmisztikus.
Fájó emlékeiről, a kétségekről, a meghurcoltatásról, kettétört életéről és az újrakezdésről is beszélt a Borsnak Schönstein Sándor, aki még felmentése után sem lélegezhet fel. Egy lezáratlan ügye még hátravan: szabadon kószál anyja gyilkosa.
Nem elég, hogy nem fűtik az ingázók kedvéért sem a vagonokat, de a mosdót is több ujjnyi vastag jég és hó borítja. Lengyelországban a mínusz 3 fokban az utasok kénytelenek összebújni.
Málta, Ciprus, Madeira – egyre több magyar tölti ezeken a helyeken a szilvesztert. A pihenni vágyók viszonylag kevés pénzből, jó időben s napsütésben tölthetik az ünnepeket.
Mohammed Latif Khatanának és nejének, Salimának ép és egészséges kislánya született. A baba novemberben látta meg a napvilágot. Szülei határtalanul boldogok. Több gyermeket is szívesen vállalnának, de nem tehetik, mert nincs sok pénzük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.