Kirúgták a munkahelyéről azt az indonéz kormányhivatalnokot, aki SMS-ben szakított a feleségével, mondván, ez etikátlan. De hogyan lehet etikusan közölni: drágám, válunk?
Volt barátnője autójának motorháztetőjére ugrott egy floridai férfi, aki a szakításuk miatt kezdett őrült módjára őrjöngeni. Az asszony hiába könyörgött neki, hogy hagyja már békén, végül annyira elege lett, hogy agyonlőtte a férfit.
Kevésbé valószínű a prosztatarák kialakulása azoknál, akik többet szeretkeznek – állítja egy harmincezer fős vizsgálatra hivatkozva dr. Michael F. Leitzmann. Havi huszonegy alkalom védelmet ad.
Egy brit anya már háromévesen alkohollal itatta a lányát, hogy mielőbb hozzászokjon az ízéhez, és tinédzser korára rendesen bírja a piát. Mindezt azért, hogy ha a gyerek nagyobb lesz, együtt járhassanak el bulizni.
Sztárorvos vőlegényének köszönhetően éveket töltött Hollywoodban Ács Bea. Sztárokkal barátkozott, bejárta Amerikát. A szerelem azonban véget ért, és ő hazajött a Bosnyák térre. Azt mondja: nem bánja.
Nyírbogdányban igazoltattak a helybeli urat, aki láthatóan erősen ittas állapotban kerékpárjának támaszkodva állt az utcán. Tájékozodni már nem tudott.
Évekig tartó várakozás után hétfőn új szívet kapott egy 23 éves gyulafirátóti fiatalember. A fiú édesapjától egyetlen dolgot kért: otthoni steril szobáját lilára fesse, mert ő Újpest-szurkoló.
Több száz méteres épületek tetején egyensúlyozva fényképezi önmagát Jun Ahn fotográfus. Sokan azt hiszik, manipulálja a hajmeresztő fotókat, pedig munka közben valóban az életével játszik.
Rátámadt egy volt ökölvívó Virág Attila mentőápolóra. A bátor mentős – bár csontja tört – nem menekült el: ellátta agresszív betegét, és csak utána engedte, hogy őt is kórházba vigyék.
A Bors megtudta: a Bándy Kata meggyilkolásával vádolt P. László hat alkalommal, 40 órán át vallott a rendőröknek, és többször ellentmondásokba bonyolódott. Ügyvédje sem tudja, a tárgyaláson mivel hozakodik majd elő a férfi.
Az alkotmány és hamarosan a polgári törvénykönyv is kötelezi a felnőtt gyermekeket a szüleikről való gondoskodásra. Szomorú, amikor a törvény erejével kell kikényszeríteni, aminek természetesnek kellene lennie. Valóban szükséges erősíteni...
Negyvenöt ember vesztette életét, 25 nővel pedig erôszakoskodtak – ez az egyiptomi zavargások legfrissebb mérlege. Három, Szuez-parti tartományban hirdettek szükségállapotot. Magyar állampolgárok nincsenek veszélyben.
A népes utcán sétált a huszonéves fiú, amikor egyszer csak egy hatalmas cégtábla zuhant a fejére. Hiába száguldott vele a mentő a kórházba, az angol fiú belehalt fejsérülésébe.
Szeretője novemberben egy kislánnyal ajándékozta meg az orosz államelnököt, röppentette fel a hírt a New York Postra hivatkozva a német Bild magazin. A hatvanéves politikus nem véletlenül nem dicsekszik a házasságon kívül született állítólagos...
Rendszeresen hívnak prostituáltakat egy angol szanatóriumba, ahol testileg és szellemileg visszamaradott embereket ápolnak. A speciális látogatásnak nevezett szexuális szolgáltatás terápiás célt, no meg a nővérek biztonságát szolgálja.
Nem sikerült dicsőséges kört leírnia a pápa békagalambjának, amit a Szent Péter téren engedett útjára. A madarat egy nagytestű sirály támadta meg a levegőben.
Facebookon házasodott össze a két fiatal, akik videóikkal az egész világot sokkolták. Hosszú és békés frigyről még nem beszélhetünk, és vélhetően testi kapcsolatuk sem volt még.
Egy híres Beverly Hills-i étteremben mutatja meg főzőtudományát Flynn McGarry. A fiúnak fiatal kora ellenére már most saját lakásétterme van, a sztárok közé csak vendégszakácsnak érkezik.
Sárkányok, varázslók, manók, lovagok és királylányok kelnek életre szombaton a budapesti Savoya Parkban. Az Aranyhal Mesefesztiválon a családokat játékos kalandtúra, mesejátszótér, arcfestés várja – ingyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.