Young G. Béci elárulta: ha a nővére nem jelentkezik az X-Faktorba, ma nem lenne az, aki

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Bors Hajdú Péter
PUBLIKÁLÁS: 2026. november 07. 20:00
A rapper Hajdú Péterhez költözött be a minap, hogy egy komolyabb, egész napos beszélgetés során meséljen kalandos életéről. A fordulópontot a Való Világ negyedik évada hozta meg számára, melyben testvérével, Gigivel szerepeltek együtt. Young G.Béci ekkor lépett a siker útjára, amire végül a nővére terelte rá egy telefonhívással.

2010 nagy év volt a Való Világ történetében. A valóságshow negyedik évadában olyan karakterek tűntek fel, mint a győztes Alekosz, Baukó Éva, Simor Olivér, vagy éppen a testvérpár, Gigi és Béci. Ez volt az a széria, amelyből a legtöbb szereplő fent is tudott maradni a felszínen úgy, hogy a mai napig rendszeres szereplői a különböző műsoroknak, és persze a bulvárnak. A Beköltözve Hajdú Péterhez legújabb részében Yung G. Béci volt a vendég, aki 16 évvel a feltűnése után elmesélte, hogy is került be a műsorba. Hát nem úgy, ahogy mindannyian gondoljuk…

Young G. Béci elárulta, hogy került be a Való Világba.
Young G. Béci a Beköltözve Hajdú Péterhez felvételén mesélt a kezdetekről (Fotó: YouTube)

Young G. Béci: „Akkoriban inkább az ének volt a fontos. Nem is voltak rapperek szerintem”

„2010-et írunk és akkoriban ez volt az a tévéműsor, amivel nagy hírnevet tudtál magadnak szerezni. Gyerekcipőben járt itthon a YouTube. Éppen tértünk át az iWiWről a Facebookra. Megasztár már volt, de mostanában menő az, hogy rapperek is jelentkeznek. Akkoriban inkább az ének volt a fontos. Nem is voltak rapperek szerintem. Nagyon jó, hogy ma már mennek a Megasztárba és az X-Faktorba is, és működnek” – kezdte a Frizbi TV stúdiójában Young G. Béci, aki ezen a ponton elárulta, őt nem találták elég érdekesnek a Való Világ készítői, így négyszer is hallotta a sokat sejtető búcsúmondatot, ami röviden így szólt: Köszönjük, majd értesítjük. „Engem egyébként nem választottak be a Való Világba. A húgom volt, aki egyébként énekelt, és az X-Faktorba jelentkezett. Persze én voltam a Való Világ egyen, kettőn és a hármon is, de sosem választottak be” – mesélte nevetve Hajdú Péternek a Farm VIP idei évadának győztese.

„Kijöttem a negyedik széria válogatójáról, és biztos voltam benne, hogy nem fognak visszahívni”

De, akkor hogyan jutott be mégis a legendás valóságshow negyedik évadába? Béci erre is megadta a választ. „Több állomásos dolog volt, és mindig kérdeztek valamit. Kiderült, hogy vicces fiú vagy-e vagy jópofa. Hogy kötődhet-e hozzád valami, de nálam semmi nem volt. Mentem haza Leányfalura és Szentendrén megálltam egy benzinkúton, amikor hívott a húgom és kérdezte, hogy én bemennék-e a Való Világba. Nem értettem, miről beszél, mire közölte, hogy őt direktbe hívták. Ő pedig mondta nekik, hogy egyedül nem menne be. Csak a testvérével, vagyis velem. Ez pedig megtetszett nekik. Végül bekerültünk az élő műsorba, ahol beválasztottak bennünket a villába. Szóval ha rajtam múlott volna… Ez végül nagyon sokat adott ahhoz, hogy nagy hírnevet kapjak, és tovább tudjak menni a zenével” – árulta el a rapper.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.