Már nemcsak szándékos emberöléssel, hanem újabb három bűncselekménnyel gyanúsítják a hummeres osztrák gázolót, Thomas B.-t – tudta meg a Bors. A szakértő azt is megállapította, hogy nem fújták le a zsaruk gázspray-vel az ámokfutót.
Nem érdemes felpaprikázni a heves vérmérsékletű kolumbiai nőket. Egyikük úgy vezette le mérgét a csapodár férjén, hogy forrásban lévő vizet zúdított a férfi legérzékenyebb testrészére.
Az áldozatot az a hét pakisztáni férfiből álló banda kínozta, amely ellen már hetek óta folyik büntetőeljárás. A 12 éves áldozatot egyikük teherbe ejtette, majd illegális abortuszt hajtottak végre rajta.
Kelly Osbourne cipősarka beakadt egy nyilvános illemhely padlójának lefolyójába, és miközben igyekezett úgy esni, hogy ne fejelje le az ülőkét, kiment a bokája.
A hatvanéves férfi valószínűleg dicsekedni akart kigyúrt testével, amikor kiposztolta félmeztelen fotóját egy blogoldalon, ám a látvány inkább sokkolta az olvasókat.
Hátborzongató, morbid eset borzolta a kedélyeket egy Los Angeles-i hotelben. Vízvezetékszerelőt hívtak az alacsony víznyomás miatt, aki egy holttestet talált a tetőn lévő víztartályban.
Egy floridai pár, Robert és Christina Forbes annyira elhanyagolták a 9 éves fiukat, hogy a gyerek füléből az iskolában egy csótányt kellett eltávolítani. A szülőket letartóztatták, miután kiderült, nem gondoskodtak róla, és még bántalmazták is.
Négyszáz ezer fontos palotát építettet a brit Tewkesbury városában Heather Frost, a 11 gyerekes édesanya, aki lovakkal szeretné benépesíteni birodalmát.
A 11 éves Ireland Lane harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, miután a kórházi ágyán fekve felgyulladt a hálóinge. Állítólag egy kézfertőtlenítő szer miatt keletkezett a tűz.
A skót menyasszony boldogan készült a lagzijára, amelyet egy skót kastélyban tartottak volna. Ám a vőlegény az utolsó pillanatban lefújta az esküvőt, mondván, a 107 kilós nő túl kövér . A vérig sértett ara bánatában a felére fogyott.
Óriási elismerést kapott a floridai hatóságoktól Aldo, a német juhászkutya, ami egy közúti ellenôrzés során leplezett le egy kábítószergyárost. Az ítélet felülírhatja az eddigi igazoltatási eljárást.
Bátran baktatott anyja nyomában a kifutón a Fővárosi Állat és Növénykertben a Valentin-napon született kiselefánt. A 85 centiméter magas és 75 kilogrammot nyomó csöppséget nem zavarták a kattogó fényképezőgépek, vidáman haladt mamája, Angele nyomában.
A rekordok könyvébe is bekerült Zombor Levente, aki elképesztő sebességgel képes ütni a xilofont. A magyar férfi 1 percen belül több, mint 800-szor ütött a hangszerre.
Agyonlőtte a szüleit egy brit férfi, miután egy megrendezett autóbalesetben nem sikerült megölnie őket. Mindezt pénzért: a kegyetlen anya- és apagyilkos a nyolcvanmilliós örökségéhez akart minél előbb hozzájutni.
Egy amerikai férfi azzal akarja feldobni étterme forgalmát, hogy 15 százalékos árengedményt ad, azoknak a vevőknek, akik fegyverrel térnek be hozzá. A férfi azért harcol, hogy ne változtassák meg az USA-ban a fegyverviselési törvényeket.
Egyszerű receptet írtak kutatók a boldog párkapcsolathoz. Állítják: heti hat csók, öt szerelmi vallomás és két szexuális együttlét mellett már egy veszekedés is belefér a boldogságba.
Egy romániai kórházban a bent fekvő betegeket lealacsonyító módon kezelik. Vödörből merik ki az ételt számukra, és ebben semmi kivetnivalót nem lát a vezetés.
Méltóságteljes bikává nőtte ki magát Elliot, a Budakeszi Vadaspark befogadott gímszarvasa. A jószágra ötnapos korában találtak rá. Az egykor árva, félénk kisborjú ma háreme ura.
Rendőrnek álcázták magukat a gyémántrablók, akikről még mindig nem tudnak semmit a belga hatóságok. Az elkövetők 11 milliárd forintnyi drágakövet vittek magukkal az antwerpeni repülőtérről.
Magyarországon kívül csak a 315 milliós Amerikából származik több pornószínésznő – mutatta ki egy amerikai elemző újságíró. Végre valami, amiben nagyhatalom vagyunk.
Egyedülálló genetikai betegség miatt nyitott gégével él a hétéves Varga Szebasztián. A fiú és szülei azonban nem adják fel: Szebi, bár még közösségbe sem mehet, egy speciális babanyelven az első osztályt végzi.
Bátor volt, higgadt, és – saját bevallása szerint – nem akart felelősséget vállalni a harmadik világháború kitöréséért. A legendás katona egy titokról rántja le a leplet.
Furcsa kritériumokat javasolt egy szülői szervezet a minisztériumnak a szeptembertől induló erkölcstanórákkal kapcsolatban. Dohányos, szingli, elvált pedagógus nem oktathatna.
Őrizetbe vettek csalás és sikkasztás gyanújával egy közismert kecskeméti ügyvédet a rendőrök. Dr. U. József tegnap éjszaka már a fogdán aludt, és vagy ma, vagy holnap viszik a nyomozási bíró elé. Előzetes letartóztatásba szeretné...
A Bors megtalálta azt az iskolapszichológust, aki már évekkel korábban bejelentést tett a rendőrségen az öngyilkosjelöltek titkos társaságának működéséről. Szerinte a bujtogató megbocsáthatatlan bűnt követett el.
A nyomozás számos szálat hagyott elvarratlanul a Bándy-gyilkosság ügyében. A rendőrök átsiklottak egy igen fontos részlet felett: Péntek bőrfoszlányai mellett egy másik férfi DNS-maradványát is megtalálták Kata körme alatt.
A 32 éves férfi úgy megrázta a csecsemőt, hogy az életveszélyes agysérülést szenvedett. Ráadásul a mentőket is csak fél órával az eset után értesítették, így a kicsinek esélye sem volt túlélésre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.