Egy 13 évest, két 14 évest és szintén két 15 évest kínált meg marihuánás sütivel a nagyi, aki azt is megengedte a fiataloknak, hogy beszívjanak a drogjából. Iris Thorntonnál azért volt drog, mert gyógyászati okokból, fájdalomcsillapítás...
A várható ítéletidő miatt a Demokratikus Koalíció nem tartja meg március 15-ei tömegdemonstárcióját - értesítette közleményében a Borsot a Demokratikus Koalíció.
Hozzánk jöhet csúcsmozizni Európa – egy izraeli mozihálózat a kontinensen elsőként a pesti WestEndben leplezi le azt a 4DX nevű technológiát, amivel még élvezhetôbb a film.
Teljes útzár van az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán. 203-as és a 206-os kilométer között negyvenegy autó ütközött össze. A helyszínelés jelen pillanatban is tart. A forgalmat Balatonkeresztúrnál a 7-es főútra terelik a rendőrök.
5 évesen szeretett bele anyja legjobb barátnőjébe Bobby Fransis Barnes, majd 19 évesen összejött vele. A 31 éves asszony először furcsának tartotta a helyzetet, de az érzések őt is elragadták. Ha Bobby végre férfi lesz, össze is házasodnak.
Ízléstelen, perverz játékokba vonta be az amerikai pedagógus a tanítványait. A bíróság nem ítélte el a férfit, pedig harminckét évig tanított az egyik Los Angeles-i általános Iskolában.
Százezer forint anélkül, hogy befektetne? Akár mindennap? Erre csak kedvenc újságja, a Bors képes! Játsszon velünk hétfőtől, és megtapasztalhatja: a szerencse Önnel tart!
A kiskunhalasi fogyatékosok otthonának egyik ápolója az intézetben lévő kóros elmeállapotú férfit tette magáévá. F. Zoltánt 5 év fegyházbüntetésre ítélték. Az ügyészség súlyosbításért, az ápoló felmentésért fellebbezett.
Hét szomszédos ország közül négyben rosszabbak az utak, mint hazánkban – derül ki a Gazdasági Világfórum friss összeállításából. Ez azonban nem vigasztalja a magyar közlekedőket, akik így télutón folyvást a kátyúkat kerülgetik.
Szülei szerint elrabolták a 19 éves Szabolcsik Andreát. A fiatal lány hétfőn az iskolából indult haza, de két falu közt nyoma veszett, csupán a táskáját találták meg a Sajó partján.
Tagadta a bíróság előtt bűnösségét a neves plasztikai sebész, S. István, akit azzal vádoltak meg, hogy társaival milliókért végzett tiltott őssejt-kezeléseket.
Miközben Erdő Péter Vatikánvárosban, a pápaválasztó konklávén vesz részt, budapesti otthonában a gázórás kereste. Miután nem találta, cetlin üzent a bíborosnak.
Egy ideig biztosan nem fogja nyomogatni a joysticket az az amerikai tinédzser, aki kis híján kivégezte szüleit, azért mert elvették tőle videojátékait.
Mulatni mentek egy Los Angeles-i sztriptízklubba, ám csak hetekkel később térhetnek majd haza - láb nélkül. Elfajult egy szóváltás, ezért kellett levágni két férfi lábát.
Hat hónaposan már egy halálközeli élményen volt túl a kis Jonylah Watkins. A kislányt egyszer már meglőtték még mikor anyja méhében volt. Fél évvel később pedig a gyerek ismét egy tűzharc középpontjába került. Ezt már nem élte túl.
Szerda este a 76 éves argentin Jorge Mario Bergogliót, azaz Ferencet választotta a konklávé pápának. Buenos Aires érseke az első latin-amerikai egyházfő.
Az elmúlt öt évben úgy tízmillió forintot fizettek ki segélyként annak a nőnek, aki azért nem tud dolgozni, mert brutálisan elhízott a rengeteg gyorséttermi kajától. Most azt akarja, hogy az adófizetők a gyomorszűkítő műtétjét is kifizessék.
A 43 éves férfit alatt egy illinois-i golfpályán szakadt be a föld, ő pedig belezuhant a több méter mély nyílásba. Szerencsére súlyos sérülések nélkül megúszta a balesetet.
Elképesztő haláleset történt San Franciscóban: egy metróállomás liftje tetején lelte halálát egy férfi, aki aludni mászott fel oda. Senki nem érti, hogy juthatott ekkora ostobaság az eszébe.
Az ötéves kislányt egy portugál tengerparti szakaszon ragadta magával egy erős hullám. A 66 éves férfi azonnal beúszott érte, ám nem sikerült kimentenie, sőt, ő maga is vízbe fulladt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.