Elképesztő bűnügyben nyomoz a brit rendőrség. Egy férfi ápoló azzal dicsekedett az interneten, hogy megevett két nőt, és gyomorforgató tippeket adott más, emberevésről fantáziáló perverzeknek.
Volt Horn Gyulának magánélete? Pályája csúcsán, legközelebbi munkatársai állították: nem volt, a munka és a pártja a mindene. Nos, amióta súlyos betegen kórházba került, kiderült, hogy ô is hús-vér ember.
Brutálisan összeszurkáltak egy 19 éves fiatalt a kaposvári pályaudvaron. Támadója mindössze 15 éves volt, a rendőrségen mindent beismert. Áldozata kórházban fekszik.
Nem voltak hajlandók mesterséges megtermékenyítést végezni az orvosok az asszonynál, arra hivatkozva, hogy túl kövér. A megalázott nő lefogyott negyven kilót, és természetes úton teherbe esett.
Szennyben és mocsokban tengette életét az a szerencsétlen rákos férfi, akit szomszédja az utolsó fillérétől is megfosztott. Pedig állítólag azért járt át hozzá, hogy ápolja.
Nagy hajrával nyertek a gyűrűsfarkú makik a kislajhár és a tapírpár előtt a borsonline.hu-n meghirdetett szavazáson, így a vasárnapi Bors a három egyedet számláló gyűrűsfarkú maki-családot fogadta örökbe.
Börtönbe került egy amerikai nő, miután felhívta a segélyhívót, és dohányárut rendelt a rendőröktől. Magyarországon a hasonló esetek csak ritkán járnak büntetéssel, pedig jócskán van belőlük.
Vidáman mosolyognak és integetnek az életük nagy élményére készülő turisták - pár perccel később két szerencsés túlélő kivételével mindnyájan halottak. Nyilvánosságra került a halálballon indulásakor készült szívszaggató videó.
Ha bemutatkozik, az emberek többsége azt mondja: ezt a nevet valahonnan ismeri. Mányoki Ádám festőnek tanul Egerben, és nem bánná, ha a XVII. században született őse karrierjéhez hasonlót futna be.
Újabb nyolcezres csúcstámadásra készül márciusban Erőss Zsolt. A Hópárducnak becézett hegymászó egy adathordozón magával viszi a megújult vasárnapi Borsot is, amit a csúcson hagy.
Címlapokra került Guatemalában az a fiú, akinek egy mostanában egyre ismertebbé váló extrém sport a szenvedélye. Luis egy forgalmas főút felett függött fejjel lefelé, akár egy denevér.
A bíróság ismét meghosszabbította Vizoviczki László és a vesztegetési ügyben meggyanúsított rendőri vezetők előzetes letartóztatását. A Bors tudósítói tegnap a folyosóról kísérték figyelemmel a zárt ülés történéseit.
Az egyházak által felvett devizahitelek konszolidációját is tervezi a kormány, vagy segít azok törlesztésében – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Kairóban megemlékeztek tegnap a luxori hőlégballon-baleset áldozatairól. A gesztus szép, ám a hozzátartozók fájdalmán ez mit sem enyhít. Ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy kártérítésre is csak hosszú harcok árán számíthatnak.
Az autizmustól a süketségig és fejlődési rendellenességig többféle defekt is előfordul egy brit nő gyerekeinél. Az asszony az epilepsziára szedett gyógyszerét okolja.
Két férfit és egy nőt vett őrizebe a Budapesti Rendőr-főkapitányság, akik a gyanú szerint 2005 óta a főváros XVIII. kerületében bordélyházat tartottak fenn.
Felvételekre hivatkozva egyre többen állítják: azonosítatlan repülő tárggyal ütközött, ezért robbant apró darabokra a február közepén Oroszországban lezuhant meteorit.
Meghökkentő esettel szembesültek az albuquerque-i rendőrök, amikor egy gázoláshoz hívták őket. Egy olyan férfit ütöttek el, aki percekkel azelőtt harapta le valakinek az ujját.
Fogalma sem volt, hogy kell főzni, ezért egyszerűen turmixgépbe tette a sajtburgert, és az így készült pürét adta a enni babájának egy fiatal anyuka. Az eset riasztó jelenségre hívja fel a figyelmet.
Egy floridai házrész a tulajdonossal együtt eltűnt. A férfi békésen pihent az ágyában, amikor bekövetkezett a katasztrófa. Mint kiderült, a ház egy víznyelő fölé épült. Hogy emberi mulasztást történt-e, még nem tudni.
Kormányzati trükkök sokasága, a befektetők titkos tesztelése és a tanácsadók legyűrése is kellett ahhoz, hogy Orbán Viktor tegnap bejelentse: Matolcsy György vezeti hétfőtől a Magyar Nemzeti Bankot. 4 kulisszatitok a háttérből!
A legmodernebb eszközökkel felszerelt kórházban, az orvosok szeme láttára vérzett el egy kisgyerek. Pedig életben maradhatott volna, ha az orvosok rendesen kommunikálnak egymással.
Péntek kora reggel Szárliget és Tatabánya között szarvascsorda haladt át a síneken. A vonat elgázolta az állatokat. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős.
Egy kézigránátnak tűnő tárggyal ment órára reggel egy diák Gyöngyöshalászban. A rendőrség azonnal kiürítette az iskolát, a tűzszerészek már vizsgálják a gyanús tárgyat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.