Kigyulladt egy szolnoki társasház szerda éjjel. Három felnőtt és négy gyermek a tetőre menekült, őket a tűz eloltása után hozták le a tűzoltók. Bajuk nem történt, miként a többi megmentett 54 személynek sem.
Ma tárgyalja a Pécsi Ítélőtábla másodfokon Szita Bence meggyilkolásának ügyét. A brutálisan kivégzett tizenegy éves kisfiú családja abban bízik, hogy helybenhagyják: mindhárom vádlott örök életére a rácsok mögött marad.
Két – korábban pedofil bűncselekménnyel gyanúsított – férfit is kihallgattak a rendőrök a soroksári gyilkosság ügyében – tudta meg a Bors. Kardosné Gyurik Krisztina közel egy hónappal megölése előtt a helyi kapitányságon járt...
Félszázan tüntettek a Magyar Krónika alapítása ellen. A lapot tegnap hozták létre, Kerényi Imre rendező, kormánybiztos volt az ötletgazda, aki száz jobboldali közéleti személyt szeretett volna írónak megnyerni.
Vélhetően be volt drogozva a brit tinédzser, aki megkéselte édesanyját ezt követően pedig levágta péniszét. A sérült nőnek minden erejére szüksége volt, hogy értesíteni tudja a mentőket.
30 évet kapott az a nő, aki férje 13 éves sógorát kínozta sorozatosan. Még olvasni is rossz, milyen válogatott módszerekkel tették pokollá férjével az ártatlan gyerek életét, akinek ketrecben kellett élnie.
Ennél többet is megért volna a mutatvány: alig több mint háromezer forintért hajlandó volt összerágni és lenyelni egy vizeletben ázott vécéillatosító golyót egy fiatalember.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Járásbíróság a mohácsi gyilkosság elkövetőjét. A férfi azt mondta: önvédelemből ütötte le barátját, aki meg akarta késelni. A férfi holtestét egy hónap után fedezték fel, az elkövető...
Hiába viselik magukon több tízmillió ember sorsát, néha igenis muszáj egyetlen emberre koncentrálniuk még a legnagyobb hatalommal rendelkező politikusoknak is. Különösen, ha az ember saját gyermekéről van szó.
A rendőrségi jelentés szerint az űrlényekkel kapcsolatban veszekedett szerelmével az a középkorú amerikai asszony, aki érveit egy pisztollyal támasztotta alá, amit a vaginájából vett elő.
Biztosra akart menni az a férfi, aki anyagi gondjai elől szeretett volna börtönbe kerülni, ezért mintegy negyedmilliós árt okozott egy rendőrautóban. A számítása azonban nem jött be.
Uruguay után Coloradóban, Washington államban sem tiltják a marihuána használatát. Zacher doktor szerint nem jól teszik. Hamarosan New Yorkban is engedélyezik, bár csak orvosi célra.
A teljes családja hallgatta elképedve, mire készül a fiatal nő, de hiába próbálták egy emberként lebeszélni a tervéről, ő elutazott Dél-Amerikába, hogy íriszbeültetéssel változtassa meg a szeme színét. Okosabb lett volna, ha a rokonaira hallgat.
Különleges módját választotta László Boldizsár, a Cotton Club Singers alapító tagja, hogy eljegyezze szerelmét, akivel kölcsönösen a Szegedi Nemzeti Színház opera tagozatának tagjai.
Amelia Maltepe 2009-ig férfiként élt, de az elmúlt években tíz műtéten esett át, hogy nő lehessen. A fiúból valóban gyönyörű nő lett, és a szerelem is megtalálta, de a világ legszebb lánya szeretne lenni.
A nyírszőlősi általános iskola tanulója nem tagadott, azt mondta, hülyeségből csinálta. A támadót emberölés kísérletének gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg...
Az illegális utcai cigarettaárus akár ötmilliós bírságot is kaphatna. Ennek ellenére a város forgalmasabb helyein alig lehet úgy végigmenni, hogy valaki ne súgja a fülünkbe: „cigi, cigi? Nem kell cigi féláron?”.
Különleges hobbit választott Ország László, ő az egyetlen férfi hímzőmester. Éppen negyven éve fogott először tűt a kezébe, azóta több száz díszítésmintát sajátított el magától. Ő tanítja az asszonyokat, hogyan kell egy szép...
Már az Egyenlítőnél hajózik, félúton Afrika és Dél-Amerika között Rakonczay Gábor, aki novemberben indult vitorlásával földkerülő útjára. A tervek szerint májusban érhet véget az utazása. Szerdán honlapjára egy telefonos bejelentkezést tett fel.
Hét év hat hónap börtönre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék B. Elemért, aki 1996. július 30-án a Conti Car autószalon presszójában késsel halálosan megsebesítette a Csaszi becenévre hallgató Cs. József egykori bokszolót.
Hónapok óta képtelen volt miniszterelnök-jelöltet találni a baloldal, ezért úgy döntöttünk, olvasóink segítségével teszünk pontot az ügy végére. Egy baj van. Aki nyert, az sem vállalná.
Mivel az eddig kirendelt igazságügyi elmeorvosi szakértők nem tudtak dűlőre jutni a négy családtagjával végző H. Csanád beszámíthatóságát illetően, a bíróság újabb elmeorvosi megfigyelést rendelt el.
Megdöbbentő ügy végére tett pontot a brit bíróság, miután tegnap elítélték azt a magyar bűnbandát, melynek tagjai több mint ötvenhárom fiatal magyar lányt csempésztek ki Angliába, hogy ott prostiként dolgoztassák őket.
Történt már egy öngyilkossági eset abban a székesfehérvári iskolában, ahol kedden a 17 éves S. Krisztián levetette magát az épület körfolyosójáról. Sőt, az egyik tanuló már gyilkolt is.
Hatalmas botrányt robbantott ki a Bors szerdai cikke: Jimmy testvérei nem szívesen látják Edit asszony nevét A Király sírkövén. Jimmy fiai felvették a kesztyűt, megvédték édesanyjukat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.