Dr. Pataki Gergely autójának csomagtartója életmentő eszközökkel jobban felszerelt, mint némely orvosi rendelő. A plasztikai sebész ennek köszönhetően több ember életét is megmentette idehaza és külföldön egyaránt.
Több mint egy hónapja láthatta utoljára két és fél éves kisfiát Szabó Nóra. Az egercsehi anyuka állítja: volt párja karácsony előtt elrabolta Ádámkát és Olaszországba vitte. Nóra a rendőrséghez és a gyámhivatalhoz fordult, mindhiába…
15 emeletet zuhant egy nő Los Angelesben, miután Hollywood legmenőbb plasztikai sebészénél volt ráncfelvarráson. Több százan nézték végig az öngyilkosságot.
Letartóztatta a rendőrség azt a 44 éves férfit, aki a háza előtti feljárón mutogatta magát az arra járó nőknek. A tanáron egy kötött sapkát leszámítva egyetlen ruhadarab sem volt.
Szó szerint menekülnie kellett a népharag elől annak a bunkó bankárnak, akit halálosan megfenyegettek facebookos bejegyzései miatt. Anton Casey a héten okozott botrányt, most családjával elhagyta Szingapúrt.
Szabolcs megye kivételével ma már nem hullott jelentősebb csapadék az országban, ott azonban 15 centinél is vastagabb hóréteg alakult ki. Elzárt település nincs, de figyelmeztetést adtak ki négy megyében is az extrém hideg miatt.
Eddig tisztázatlan okokból nem messze Baltimore-tól egy plázába bombákkal és fegyverrel ment be egy ámokfutó. Miután két embert megölt, önmagával is végzett.
Hogy van-e annál szörnyűbb bűncselekmény, mint amikor egy anya saját újszülött gyermekét végzi ki, nehezen lehetne megmondani. Egy amerikai anya tette még a sokat látott rendőrségi dolgozókat is megdöbbentette. Gyomorforgató tartalom!
Egy írástudatlan Burkina Fasó-i olyan megoldást talált az országot fenyegető elsivatagosodásra, amelyre még a tapasztalt agráripari szakemberek és szervezetek is csak csettintenek. Yacouba Sawadogo segítségével ugyanis újra terem élelem...
Egy kiszivárgott levélrészletből derült ki először, hogy II. Erzsébet immár kész átadni a trónt fiának, a 66. évében járó Károly hercegnek. Utánajártunk, mi a helyzet Európa többi uralkodóházában.
Szombatra virradó éjszaka ismét kiújultak az összecsapások a tüntetők és a rendőrség között Kijevben, a barikádok még reggel is égtek. A belügyminiszter szerint már nincs esély arra, hogy a konfliktust békés úton rendezzék.
Akár Magyarországon is letöltheti életfogytiglani börtönbüntetését Gy. László, akit pénteken talált bűnösnek a londoni bíróság. A férfi legjobb barátja kiborult az ítéleten.
VV Simonról a beköltözésekor is sokan sejteni vélték: őrültségének foka csak megjátszott, felvett szerep a győzelem érdekében. Ezért a Simonizátor nyomába eredtünk: szülőfalujába, Ibrányba utaztunk.
Kérje meg a lányom kezét, és adok hozományként huszonhatmilliárd forintot! – kérleli a férfiakat egy hongkongi ingatlanmágnás. A gond az, hogy a leendő ara, Gigi Csao leszbikus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.