Stephen Gough életében nincs olyan élethelyzet, amelyben hajlandó felöltözni. A meztelenkedés számára életforma, amelyről annak dacára sem hajlandó lemondani, hogy legutóbb hat évig ült börtönben miatta.
Tizenöt évesen dobogós helyezést ért el a túraautó Európa-bajnokságon Olaszországban ifjabb Ficza Ferenc. A kivételes tehetségű magyar fiú kedvéért módosították a versenyszabályzatot: leszállították a korhatárt.
Életveszélyes állapotban szállították a mentők a kórházba azt a 22 éves nőt, akinek az élettársa azt mondta, baleset történt, majd magára hagyta őt a kórházban - a BRFK nyomozói elfogták.
Gloria Smith holtan esett össze a szállodai szobájában, miután belekortyolt egy ásványvizes üvegbe. A hatvanesztendős brit nő ciprusi nyaralása negyedik napján halt meg 2010 szeptemberében.
Fegyverrel érkezett az abonyi állatkertbe Sike Renáta válogatott sportlövő, de a gyilkos szerszámot autója csomagtartójában hagyta. Puszta kézzel ment tigrisre, sőt egyszerre háromra!
Az ember már szinte minden testrészével megpróbált festeni, vagy más módon művészetet létrehozni. Már csak a nemi szervek vannak hátra. Azt már tudjuk, hogy a vagina izmai kiválóan alkalmasak súlyzózásra.
Az átlagosnál is rosszabb a magyarok biztonságérzete este – derül ki a Gallup felméréséből, s ezen Bándy Katalin meggyilkolásának ügye tovább rontott. A nők különösen tartanak egy támadástól.
Naprendszerünk parányi, a Föld pedig nem is látható azon az ábrán, amelyre a kutatók méretarányosan rárajzolták az eddig felfedezett összes planétát. A csillagász szerint biztos, hogy vannak más, a Földhöz hasonló bolygók.
Olasz régészek rábukkantak egy csontvázra a firenzei Szent Urszula zárdában, ami elméletileg Lisa del Giocondoé. Azé a nőé, aki modellt állt Da Vinci, híres Mona Lisa című portréjához.
Felcsillant a remény, hogy lesz megoldás az áldatlan reptéri taxishelyzetre – közölte lapunkkal a Budapest Airport szóvivője. Dolgoznak egy olyan rendszeren, ami kiküszöböli a visszaéléseket.
Több mint harminc képviselő egyszer sem szólalt fel a parlament tavaszi – nyári ülésszakán, közülük öten a kormányváltás óta szótlanok az ülésteremben.
Kiskorúak veszélyeztetésének gyanújával tartóztatták le Dan atyát. Három szülő jelentette fel, akik szerint az atya szexuálisan zaklatta a kicsiket. A férfit ismerők szerint bosszúhadjáratról van szó.
Kihallgatták a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry Lászlót, majd házi őrizetbe helyezték. A 97 éves egykori rendőr százados a kassai gettó parancsnokaként 15 ezer zsidó deportálásáért felelős.
Kis híján egérutat nyert a rendőrök elől Bándy Kata gyilkosa. A Bors információi szerint elfogását megelőző napon P. László hidegvérrel elsétált az őt fotó alapján kereső rendőrök elől.
Rabul ejtett egy fiatal pincérnőt egy elvakult művész, aki azt akarta a lány örökké legyen a múzsája, ezért az ágyhoz szíjazta és nem engedte szabadon.
A kínai Liang Xiaoxiao valószínűleg sosem fog magasabbra nőni a jelenlegi 45 centiméterénél. A világ legkisebb gyerekét egyelőre nem zavarja apró termete.
A rendőrség nyomozást indított annak a brit gyereknek az ügyében, akinek egy iskolai utazás során tanárai túladagolták a rosszullét elleni gyógyszert. A kislányt kórházba kellett vinni.
A 31 éves férfi, Adam Wojtaowitz majdnem meghalt saját grillkeféje sörtéjétől. Tacomai házában tartott grillsütést, amikor is a kefe egyik sörtéje rátapadt a húsokra és a tudatlan házigazda az étellel együtt lenyelte azt.
Július 23-án, hétfőn Szekszárdon lesz a temetése Bándy Katának, a meggyilkolt rendőrségi pszichológusnak, akit a belügyminiszter, Pintér Sándor a Közszolgálat Halottjának nyilvánított.
A 17 éves Wayne Treacy halott bátyjának fémorrú csizmájával verte agyon egy tinilány fejét, majd arra hivatkozott a bíróságon, hogy nem volt magánál, amikor a bűncselekményt elkövette. A floriadi esküdtszék most bűnösnek találta.
Súlyos testi sértés, valamint állatkínzás miatt emeltek vádat a 27 éves, Alfredo Tadeo ellen. A férfi saját kutyája tetemével verte agyon a barátnőjét. A bosszú nem sikerült, mivel a nő is utálta a kutyát.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Városi Bíróság P. Ottót, akit a szombati adyvárosi gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak - közölte a megyei törvényszék szóvivője, bírája szerdán az MTI-vel.
1000 dollárt kell fizetnie annak, aki kacsa vagy libamájat ad el az államban. A vendéglősök ennek ellenére felszolgálják a vendégeknek, ha azt rendelik.
Először kifütyülték, majd hangos ovációval éljenezték az amerikai elnöki párt Washingtonban. Barack Obama és felesége, Michelle az olimpiai felkészülés utolsó szakaszába lépett amerikai férfi kosárlabda-válogatott mérkőzésére látogatott ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.