Terhességi mérgezés néven ismert a köztudatban az a betegség, amely tulajdonképpen nem is mérgezés, hanem a kismamánál kialakuló magas vérnyomás. A kór – súlyos esetben – az anya és a magzat életét is veszélyeztetheti.
David Chandlert a fején és a nyakán érte a lövés, ezzel támadója gyakorlatilag bénává tette. Egyetlen szemtanúként azonban számítanak az együttműködésére a rendőrök, akik arra kérték, pislogással kommunikáljon velük. Még nem...
Ötvenkét évet repült Farkas Lajosné, aki most már csak kedvtelésből ül be néha a vitorlázórepülőbe. Még kislányként szeretett bele a levegőben sikló járműbe, és sok veszélyes kalandban volt része.
Az első leszbikus buddhista pár kötött házasságot a hétvégén. A két tajvani menyasszony, a harmincéves Fish Huang és You Ya-ting nyilvános esküvőjükkel az azonos neműek kapcsolatának elfogadásáért harcolnak.
A törzsi gyűlésén szálló bugaci homok ült ki Lezsák Sándor (Fidesz) cipőjére, miközben a szereplők, többek között fia, Lezsák Levente lovas gyakorlatát szemlélte a tegnap zárult Kurultáj rendezvényén.
Sztárfotó A Viszkis néven elhíresült bankrabló, tizenkét letöltött börtönév után sem tud szabadulni múltjától, sem az őt felfedező utcai turisták rohamától.
A babájára figyelve térhetett át a szemközti sávba a három hónapos fiával utazó Boglárka, aki márciusban egy kamionnak hajtott a 22-es úton. A vizsgálat nem talált más okot, számolt be a Borsnak az apa.
Orvosokból álló tanácsnak kell döntenie arról, érdemes-e tovább gépekkel életben tartani azt a 11 éves kisfiút, akit szerdán marcangolt össze három rottweiler a Tolna megyei Decsen – értesült a Bors.
Meggyógyít, de gyilkolhat is a gyógyszer: az Európai Unióban évente 200 ezer ember hal meg a mellékhatások miatt. Az Európai Gyógyszerügynökség ezért minden eddiginél
szigorúbb szabályozást léptetett életbe.
Voksokért vetkőznek a spontánnak tűnő képeken a világ politikusai. Ezek az életképek első látásra lesifotóknak tűnnek, melyeken a politikus teljesen természetesen, hétköznapi emberként viselkedik. Utóbb kiderült: egy nagy átverés az egész.
Fényes nappal raboltak ki két másik fiatalt Angyalföldön azok kamaszok, akik feltehetően több embert is megkárosítottak. A tetteseket elfogták, de a nyomozás még nem zárult le, mivel a gyanú szerint többeket is kifoszthattak, a rendőrség...
Manapság nagy divat személyautókra nagyméretű könnyűfém felnik segítségével széles abroncsokat szerelni. Az autó megjejenését valóban jelentősen megdobja egy szép felni, egy alacsony profilú széles gumival, ugyanakkor sajnos kevesen...
A legfrissebb mérések szerint a római Colosseum északi fala fél méterrel megsüllyedt. Ennek kapcsán szemrevételezzük a világ leghíresebb „megferdült” épületeit.
Az élhető zöld jövő megépítésével próbálja elbűvölni a turistákat az osztrák főváros: 22. kerületében egy új városrész születik, jól megtervezett kerékpár- és gyalogutakkal, terekkel, parkokkal, szívében egy tóval.
K. Piroska holttestét egy esővízgyűjtő ciszternában találták meg a baranyai Regenyén. Az asszony több mint két hónapja tűnt el, azóta keresték. Egy bicikliabronccsal verték agyon.
Egyszerre szórakozás és jövedelmezô üzlet a bugaci pusztában rendezett Kurultáj. A törzsi gyűlésként hirdetett esemény éppannyira szól a hagyományőrzésről, mint amennyire a pénzről.
Amikor megszülettek, szüleik azt hitték, egy napot sem élnek túl, de Abby és Brittany Hensel a 22 éves, Minnesotában élő sziámi ikerpár rácáfolt a jóslatokra. Saját valóságshow-jukban mutatják majd be, hogyan élnek.
Új sorozatunkban különleges bánásmódot igénylő állatokat mutatunk be. Akad köztük félelmetesnek tűnő barátságos, illetve barátságosnak látszó veszélyes. Elsőként a madárpókokkal ismerkedünk meg Szilvási Szilvia szakértő segítségével.
Véget ért az utazás annak a kis szárnyas potyautasnak, aki a napokban egy Röszkén belépésre jelentkező, török férfi által vezetett BMW X5 típusú személygépkocsiban utazott. A kuvikfiókát végül a Szegedi Vadasparkba szállították.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.