Gyermeke született Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek. A politikus az örömhírt a Facebookon jelentette be, fényképet is mellékelve. A Varga családban a kicsi már a negyedik gyermek.
A Peugeot gondosan megvárta azokat az időket, amikor a városi terepjárók, szabadidő-autók valós divattá válnak, és a biztos piacra gondosan kidolgozott modellekkel érkezett. A 2008 sláger lehet.
Sikeresen ültettek be egy laboratóriumban növesztett eret az Egyesült Államokban. Egy súlyos vesebeteg állapotán tudtak segíteni az orvosi bravúrral, amit a szövetmérnökség nagy áttöréseként jegyeznek.
Cirkuszi látványosságnak érzi magát az a majdnem 230 kilós nő, aki mégis internetes fétisoldalakon mutogatja a testét. Így szeretné ugyanis öszegyűjteni a pénzt a fogyókúrás műtétjére.
A józsefvárosi piac üzemeltetője bérleti szerződésének felmondását kéri Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságától.
Miközben a Káma Szútra a világ legismertebb szerelmeskedési útmutatója, mégis éppen az indiaiak tartották úgy, hogy minél rövidebb idejű a szex, annál hosszabb életű lesz a férfi. Különös felfogás, amelyet tudományos tapasztalatok aligha igazolnak.
Amikor 2001-ben Hum a világ legkisebb városaként bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, csak hat lakosa volt. Ám a hírnév meghozta az ezeréves, isztriai minitelepülésen élni vágyók kedvét: immár húszan lakják.
Vadászik a CIA Edward Snowdenre, a világméretű lehallgatási botrány 29 éves főszereplőjére, aki világgá kürtölte: az amerikai titkoszolgálat mindannyiunk magánéletébe belelát.
Megszületett a celeb kislánya. Bár eredetileg csak július 11-én szült volna programozott császárral, éppen ugyanaznap, mint amikor Katalin hercegnő, a TMZ hírportál úgy tudja, hogy pénteken megindultak nála a fájások, és másnapra megvolt a baba.
Bécsben él, de immár Magyarországon is gyakori vendég Muhamed Mesic, a 29 éves bosnyák zseni. Az építészmérnöki és jogász végzettségű fiatalember hetvenhárom nyelvet beszél, de még tanul. Neki ez az élete.
A Székesfehérváron őrizetbe vett „kis halak” után három újabb gyanúsítottra csaptak le a nyomozók. A rendőrség szerint ezúttal a gyilkos partidrog fővárosi terjesztőinek kezén kattant a bilincs.
A gatyájuk is rámehet a kártérítésre a Józsefet péppé verő rendőröknek, négy rokon indít pert. Első körben a zsaruk munkaadójától kérnek sok millió forintnyi fájdalomdíjat. Tízmilliós összegről van szó, ebből Bara 15 éves...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 22 millió forint értékben, ötezer levél hamis gyógyszert találtak egy közúti ellenőrzés alkalmával Gyula térségében.
Kegyetlen gyilkosság tartotta rettegésben a Baranya megyei falu, Hobol lakóit. Egy 88 éves asszonyt, M. Józsefnét fényes nappal fojtotta meg gyilkosa, a 20 éves férfit két hónapnyi nyomozás után fogták el a rendőrök.
Részegen esett egymásnak egy pár egy forgalmas pályaudvaron, ahol egy csapat kiskorú szeme láttára orálisan kényeztették egymást. A fiatalok lelkesen filmeztek.
Éktelen ordítással, verekedéssel, majd kis híján halállal zárult a dínomdánom Tiszaföldváron ma hajnalban. A vendégségbe érkező család egyik tagja búcsúzásképp el akarta gázolni a ház urát.
Képtelen felfogni, feldolgozni és főleg elfogadni gyönyörű felesége halálát az a férfi, aki három gyerekkel maradt egyedül, miután orvosi hibák sorozata megölte az éppen negyedik babájukkal várandós kismamát. Megdöbbentő történet...
Egy amerikai férfi a gyanú szerint több tucat kislánnyal fajtalankodhatott. Évtizedekig űzhette észrevétlenül perverzióit, míg a saját fivérének gyanús nem lett.
Amikor a 15 éves fiú este tízre sem ért haza, szülei kétségbeesetten kérték a rendőrség segítségét. A tinédzser csak másnap került elő egy közeli parkból - sajnos holtan.
Összes vagyonát elverte és elajándékozta, ezért visszatért dolgozni Anglia egyik leggazdagabb embere. A férfi korábban 10 millió fontot - nagyjából három és fél milliárd forintot - nyert a nemzeti lottón.
Karddal támadt egy 31 éves férfira egy 19 éves tini. R. Tibor egészen a házáig kergette áldozatát, majd elmenekült és elrejtőzött. A rendőrök napokon át keresték a kardos ámokfutót, ma megtalálták és őrizetbe vették.
Elképesztő összeget emészt fel Barack Obama amerikai elnök június végi afrikai körútja. Obama és családja három országba látogat néhány nap alatt, a költségek elérhetik a százmillió dollárt (22 milliárd forintot). 14 limuzint visznek magukkal.
Leveszik a vakáció gondját a szülők válláról a nyári táborok. Főleg, ha nem csak egy-két hétig tartanak, hanem akár egész nyáron át. Akik drágállják a helyi kínálatot, hasonlítsák az alábbiakhoz! Mindjárt jobban érzik majd magukat.
A forgalomkorlátozás ellenére sokan indultak el a Dunakanyarba, ezért óriási dugók keletkeztek a 11-es főút Szentendréről Visegrád irányába vezető részén, valamint a kerülőutakon is szombat délelőtt - közölte a Magyar Közút Nonprofit...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.