Lehallgató készüléket rejtett el 15 éves autista fia plüssállatában egy angliai anya, mert arra gyanakodott, hogy az ápolók durván beszélnek és bánnak beteg gyermekével. Félelme nem volt alaptalan, lebuktak a szitkozódó ápolók.
Mellkason szúrta iszogatás közben egyik ismerősét egy férfi Szolnokon. Míg az áldozat haláltusáját vívta, a gyilkos, N. László, elmenekült a helyszínről. Nem jutott messzire, a rendőrök két órán belül elfogták.
Rejtélyes módon lett öngyilkos egy rendőr Mezőkovácsházán. Azt nem tudni, hogyan és miért vetett véget az életének, a rendőrség pedig hallgat az ügyben.
Kettős gyilkossággal vádolják a hatóságok az amerikai James Hendersont. A 39 éves férfi BMW-jével áthajtott apján, majd agyonverte anyját, miután a nő hívni merte a rendőrséget.
Halálra gázolt egy gyalogost a 217-es busz péntek délután Budapest X. kerületében, a nő a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményei egyelőre nem ismertek.
Egyre többen gondoljuk meg, hogy miről beszélünk telefonálás közben, mert attól tartunk, valaki figyeli: mi a csevegésünk témája vagy azt, hogy éppen merre járunk.
Kétségbeesve próbálja visszanyerni alakját a 21 éves Holly Griffiths, aki nyolc hónapos terhesen mindössze ötven kilót nyom. Orvosai próbálják felhizlalni, ám nincs könnyű dolguk
a kismamával.
Mindenki értetlenül áll a kétéves kisfiú ritka és ismeretlen betegsége előtt. Aidan Jackoviak Smith koraszülöttként jött világra rendellenes arccal és három hetes kora óta rendszeres görcsök gyötrik, amelyek agykárosodást okoznak....
A "kémkedési perként" ismert büntetőügyben hirdetett elsőfokú ítéletet pénteken a Debreceni Törvényszék: Galambos Lajos és Szilvásy GYörgy letöltendő, Laborc Sándor felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Kialakult a legcsúnyább kutya versenyünk mezőnye, a Bors és gazdáik is büszkén mutatják be Magyarország legmeghökkentőbb ábrázatú ebeit. Az első négy kutyára már szavazhatnak a borsonline-on.
Shrindhi Prakash kétezer másik jelentkezőt maga mögé utasítva lett Nagy-Britannia első gyermekgéniusza. A 11 éves kislány ötévesen már angolul beszélt, megtanult latinul és hihetetlen a memóriája.
A könyv is szerezhet óriási örömet. Példa erre Fekete Tivadar, aki a Bors jóvoltából 15 ezer forint értékben válogathat a Duna Könyvklubban. Sok más nyeremény is gazdára talál nap mint nap.
Igazi mohawkfrizurát villantott Szijjártó Péter. A külgazdasági államtitkár Orbán Viktor mellett képviselte Magyarországot az Európai Parlamentben, ahol meglehetősen furcsa frizurával jelent meg. Ilyet korábban legfeljebb a focipályán lehetett látni.
Négy bűncselekménnyel vádolja az ügyészség a pécsi polgármester lányának támadóját. A vádpontokat azonban – a kifosztáson kívül – nem hozzák nyilvánosságra.
Romantikus érzelmeket táplál egy ló iránt Cirillo Castillo. A texasi férfit három héten belül kétszer kapták rajta a hatóságok, amint választottjával enyelgett. Kényszergyógykezelésre küldhetik.
Interjút adott a Borsnak F. Sándor, az elítélt, aki az embertelen tartási körülményekre hivatkozva kártérítési pert nyert a magyar állammal szemben. A 67 éves férfi megesküdött rá: örökre maga mögött hagyja bűnös múltját.
Befogadta az Országos Választási Bizottság a dohányzás teljes közterületi tiltásáért indított aláírásgyűjtést. A Bors pedig tiltakozik. A lakosság meghatározó részét érintő kényszerítéssel szemben emeljük fel a szavunkat!
A fiatal pár egy motelban esett egymásnak, és elfelejtették behúzni a függönyt. Többen telefonáltak a rendőrségre, mert nélkülöztek minden gyengédséget, hiszen ittas állapotban szexeltek és közben ordibáltak.
Autók elé ugrált, sőt az egyiknek felugrott a motorháztetőjére is az a részeg gyulai férfi, akinél lőszert is találtak a rendőrök. A márciusi ügy vádemelési javaslata most készült el - írja a beol.hu.
Agyba-főbe vertek egy nőt Kecskeméten egy korábbi nézeteltérés miatt. A megvert áldozatnak még volt annyi ereje és lélekjelenléte, hogy beugorjon a kocsijába és csikorgó gumikkal elporoljon a helyszínről.
Szerencsétlen harlemi nő elájult, miközben utazott rajta. Bekapta a haját, ráadásul az arcát és a karját is több helyen megvágta. Rendőrség nyomoz az ügyben.
Hőgutát kapott és elpusztult egy kutya, akit kegyetlen gazdája a tűző napon felhúzott ablakokkal magára hagyott kocsija utasterében. A nőt előállították a rendőrségen.
Cseppet sem szégyelli a 35 éves asszony, hogy elcsábított egy tinédzsert, mi több, teherbe is esett tőle. Ellenkezőleg, azt mondja, a fia korabeli szeretőjével isteni a szex, és nem tehetnek róla, hogy egymásba szerettek.
Legalábbis egy olasz geológus szerint. Az új elmélet magyarázatot kínál a híres skóciai tóban tapasztalható titokzatos jelenségre. Kétszáz év után végre itt a megoldás?
Egy környezetvédő csoport arra hívta fel a figyelmet, hogy a Pepsi kóla aggasztó mértékű rákkeltő anyagot tartalmaz. A karcinogén vegyületek az ital színezésére használt karamellben találhatók meg.
Csak tűzoltók segítségével, létrán tudott kimászni az út alatt megnyílt félelmetes méretű víznyelőből az a nő, aki az autójával együtt zuhant bele a tátongó lyukba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.