5017. oldal - Aktuális


Halálra szúrkálta áldozatát Gábor

Halálra szúrkálta áldozatát Gábor

Több késszúrással végzett áldozatával az 52 éves T. Gábor. A férfi áldozata lakásán támadt neki ismerősének, akit halálra késelt, majd elmenekült. A férfit később saját lakásán fogták el, de kórházba kellett vinni, ugyanis őt is megszúrták.
Kegyelem: lehet megússza Berlusconi

Kegyelem: lehet megússza Berlusconi

Elnöki kegyelemről esett szó azon a találkozón, amely Giorgio Napolitano olasz államfő, valamint Renato Schifani és Renato Brunetta között történt. Részleteket egylőre nem tudni.
Saját unokája gyilkolta meg a nagyit

Saját unokája gyilkolta meg a nagyit

A rendőrség letartóztatott három tizenévest, akiket azzal vádolnak, hogy meggyilkoltak egy 79 éves nőt. Az idős hölgy fegyveres rablás áldozata lett, melyet állítólag saját unokája szervezett meg.
Három hétig nézték a családanya haldoklását

Három hétig nézték a családanya haldoklását

Az 51 éves Lorraine súlyos agysérülést szenvedett, amikor leesett házuk lépcsőjén. Mivel orvosai szerint nem volt remény számára, családja úgy döntött, elbúcsúznak tőle, majd lekapcsolták a lélegeztetőgépről. Ám a nő ezután még három hétig élt.
Rajtakapta apját a nejével az ágyban

Rajtakapta apját a nejével az ágyban

A férfi meghívta édesapját magukhoz, ám a neje a gyerekük szobájában úgy döntött, nemcsak férjével létesít nemi viszonyt, hanem az apósával is. A rendőrség kötelékében dolgozó férj, mikor szembesült a helyzettel, le akarta lőni az apját.
Baleset: mindkét fél állítja, őt hagyták cserben

Baleset: mindkét fél állítja, őt hagyták cserben

Szilánkosra tört a kulcscsontja Kovács Viktornak, miután elesett motorjával. A földön fekvő fiú utasa egy fiatal lány volt, aki elfutott a helyszínről, majd rendőrökkel tért vissza: mondván Viktor cserbenhagyta őt.
Keressük Miss Hőséget - Szavazzon!

Keressük Miss Hőséget - Szavazzon!

Aki csak tehette, a ­strand­ra menekült a tegnapi hőségben. A Bors a közel 40 fokos melegben kereste a legszebb bikinis lányt, hogy megválassza Miss Hőséget. Végül ez a feladat olvasóinkra vár.
Álmában fojtotta meg a kisfiúkat a kígyó

Álmában fojtotta meg a kisfiúkat a kígyó

Egy kanadai kisváros állatkereskedéséből kiszökött óriáskígyó megfojtott álmában két kisfiút. Az öt-, illetve hétéves kicsik anyjuk jó barátjánál vendégeskedtek, amikor a tragédia történt.
Nem érdekelte az indoklás a romagyilkosokat

Nem érdekelte az indoklás a romagyilkosokat

Életfogytiglant kaptak a K. fivérek és P. Zsolt, segítőjük Cs. István kilenc év múlva szabadul. A hat életet követelő romák elleni támadássorozat tetteseit ítélték el tegnap. A túlélő áldozatok szerint Cs. megúszta, enyhe a büntetése....
Elgázolta az exnejét

Elgázolta az exnejét

Nem csak veszekedett volt feleségével, de be is törte annak ablakát. A rendőrségi feljelentésre készülő asszonyt pedig autójával gázolta el egy 46 éves férfi. Hiba menekült a gyanúsított, elfogták.
Kamaszlányokat erőszakoltak

Kamaszlányokat erőszakoltak

Miskolcon percek alatt elfogták a gyanúsítottat, a feltételezett budapesti támadó kézre kerítésében egy térfigyelő kamera felvétele adhat segítséget.
Pénisze miatt lopott markolót

Pénisze miatt lopott markolót

Legalábbis ezt állítja az a 19 éves fiatalember, akit egy lopott markolóval kapcsoltak le a zsaruk. Azzal védekezett, hogy nem akart meztelenül mutatkozni, ezért vette kölcsön a járművet egy építkezésről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.