A férfi egyelőre ismeretlen okból próbálta kinyitni egy Austinba tartó járat hátsó vészkijáratait. A gép kényszerleszállást hajtott végre, de végül senkinek nem esett baja.
Szanaszét heverő holmik, siránkozó utasok. Ez a kép fogadta a mentőket reggel Kunszállás közelében, ahol egy kisbusz borult fel. Kilencen sérültek meg.
A 22 éves ausztrál baseballjátékos barátnőjét látogatta nem egy oklahomai városban, amikor áldozatul esett a három tizenévesnek. A kamaszok reggeli futása közben lőtték agyon a férfit, és mindezt azért, mert épp nem volt mit csinálniuk.
Az asszony szerencséje az volt, hogy egy olyan kórházba került, ahol volt automatizált újraélesztő gép. Amíg az dolgozott, meg tudták menteni az életét az orvosok.
Több millió forintot keresett Gimenez azzal, hogy szaktudás és engedély híján maga vett gondozásba egy erősen megkopott XIX. századi Jézus Krisztust ábrázoló freskót. A katasztrófakép jól jövedelmezett a városnak, így az asszony is meggazdagszik.
Meg fogok halni, meg fogok halni - sikoltozott kétségbeesetten a kamasz fiú, akit egy őrjöngő kutya támadott meg egy rokona házában. Tíz percig nem tudták leszedni róla a bevadult állatot.
Édesanyja több mint húszmillió forint örökséget hagyott a többszörösen fogyatékos férfira, akiről egy otthonban gondoskodtak. Húga azonban kisemmizte a magatehetetlen beteget.
Egy floridai pár összeveszett, erre a férfi dühében quadra pattant és elment otthonról. Neje egy cross motorral utánament, majd frontálisan ütköztek, és mindketten meghaltak. A rendőrök nem zárják ki a gyilkosság lehetőségét sem.
Nyaralás közben az Instagramozóknak sincs jobb dolguk, mint divatos cuccokba öltöztetett ölebeiket fotózgatniuk. A közösségi alkalmazás felhasználói most meg is választották a világ legjobban kinéző kutyáját.
Három lábujját is amputálni kellett annak a coloradói férfinak, aki problémájával állatorvoshoz fordult. A doktor annak ellenére kezelte, hogy nem volt engedélye arra, hogy embereken bármiféle beavatkozást végrehajtson.
A rendőrök is sokkot kaptak, mikor egy 90 éves nő holttestére bukkantak az asszony hűtőszekrényében. A nőt vélhetően saját kérésre ölte meg egyik ismerőse.
Rendőrségi akcióval ért véget hétfő délután az ingolstadti túszejtés; a két túsz sértetlenül kiszabadult, a túszejtő viszont megsebesült, kórházba szállították - közölte a bajor rendőrség.
Soha nem akar megszabadulni hajkoronájától egy amerikai asszony, akinek jelenleg több, mint 16 méteres rasztái vannak. A nőt az sem érdekli, hogy az orvosok figyelmeztették, szörnyű következményekre számíthat, ha nem megy el fodrászhoz.
Döbbenetes étrendet alakított ki magának egy brit nő, mialatt várandós volt gyermekeivel. Az asszony arra vágyott, hogy homokot és szivacsot habzsoljon.
A rendőrség egyelőre nem derítette ki, mért gyilkot meg egy 54 éves férfit, egy brit tinédzser. A srácot vélhetően egy idősebb pár buzdította az emberölésre.
El kell költöznie egy német egyetem kísérleti hörcsögeinek, mert párzásuk annyira zajos volt, hogy egy szomszéd nem bírta elviselni. A dühös lakó bíróságra vitte az ügyet.
Nyomot hagy az idő vasfoga a hazai politikai eliten. A Bors az öt legismertebb magyar politikust vette górcső alá: ki öregedett a legszembetűnőbben az elmúlt húsz évben? Ebből kiindulva eljátszottunk a gondolattal, hogyan festhetnek majd nyolcvanéves...
Pillanatok alatt halt meg az a brit másféléves gyerek, aki belezuhant egy megduzzadt folyóba családi nyaralása során. Az estet sokkos állapotban, többen nézték végig, de senki nem tudta megmenteni a kislány életét.
Túszul ejtett több embert egy fegyveres férfi hétfő délelőtt a bajorországi Ingolstadt belvárosában, egy önkormányzati épületben. Az úgynevezett régi városháza környékét a rendőrség lezárta. A túszejtő ismeretlen, és egyelőre...
Országszerte vigassággal, borral, lakomával, zenével, s persze tűzijátékkal várják augusztus 20-án a nagyérdeműt. Alább a programokból szemezgettünk, s belepillantottunk abba is, milyen forgalomkorlátozásokra számíthat a főváros, amit...
Magyarországon egyedül a másfél éves örkényi Demeter Rékánál fedeztek fel eddig egy igen ritka, genetikai eredetű betegséget. A kórkép olyan ritka, hogy eddig még nevet sem adtak neki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.