Falhoz nyomta, fojtogatni kezdte, később az utcán ököllel úgy szájba vágta, hogy letörött két foga és összetört a szemüvege egy egri szakközépiskolás fiúnak. Az immár nagykorú fiatalembert két évre próbára bocsátották.
A szomszédok halálra rémültek, mikor az óriási robbanás megrázta a csendes falut. A tulajdonos éppen nyaralt, mikor a 88 milliós villa a levegőbe repült.
Először halálra éheztette négyéves kisfiát, aztán két évig a szobában tartotta a holttestet. Mindezt a családi pótlékért. A mummifikálódott test még mindig rúgdalózóban volt.
Beismerő vallomást tett a rendőröknek az a férfi, aki 21 késszúrással megölte édesanyja élettársát Hódmezővásárhelyen. Mint elmondta azért ölt, mert egy korábbi balhéjuk okán tett feljelentés miatt letöltendő börtönre számíthatott.
Még pizsamában volt a hatvanéves férfi, amikor úgy megdühödött a szintén hálóinget viselő feleségére, hogy ott helyben a nappaliban megfojtotta. Aztán a főnökének azt mondta telefonon, hogy aznap nem megy be, mert éppen meggyilkolta a nejét.
Egyelőre nem tudni, hogyan haltak meg azok a tinédzserek, akiknek a holttestét víz alatt rozsdásodó autóban találták meg. Két kocsi került elő az oklahomai Foss tóból, bennük összesen hat halottal. Negyvenéves rejtély oldódhat meg.
Két nő és két férfi élt a battonyai rémségek házában. A négy ember közötti kusza kapcsolatrendszer vezetett az ép ésszel felfoghatatlan leszámoláshoz, a féltékenység miatt vált a barátnőkből hóhér és áldozat. Az egy évig tartó...
Egy hétig bébiszitter vigyázott Mariánra, míg szülei kettesben pihentek Olaszországban. Majka és Dundika nem vesztegette az időt, az anyuka szerint talán már Marián testvérével együtt érkeztek haza.
Szénaboglyán vetkőztek le egy brit kisváros hölgyei, akik így akarnak elég pénzt gyűjteni arra, hogy megmentsék helyi közösségi házukat. Úgy tűnik, a jótékonysági naptárak mintájára már minden problémát megold a vetkőzés.
Már másodszor választották meg az ország legjobb szülészetének a kazincbarcikai kórház szülészeti osztályát. A kismamák szerint itt biztonságban érzik magukat, és igazán odafigyelnek rájuk.
Letöltötte börtönbüntetését Zuschlag János, aki hat év után szerda reggel távozott a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet épületéből Kecskeméten.
Négy embert meggyilkolt, majd saját magával is végzett az az osztrák orvvadász, aki kedden rendezett ámokfutást Alsó-Ausztriában. A férfi felgyújtotta saját rejtekhelyét.
Újabb fejezet a Győzike–Vujity Tvrtko háborúban? Egyes szemtanúk szerint a roma rapper indulatosan kiabált a TV2 büféjében a műsorvezetőre. Mások szerint viszont ezt Tvrtko nem hallhatta, mert távozott. A Bors nem tesz igazságot, csupán...
Bill Clinton volt amerikai elnök három éve adta férjhez lányát, Chelsea-t, a frigynek része volt a jól kimunkált médiahadjárat is. Akárcsak Orbán Ráhel szeptemberi esküvőjénél. A két eseményt vetettük egybe, és találtunk néhány hasonlóságot.
Városi legendának tartja a rendőrség, hogy gyerekrabló garázdálkodik a fővárosban. Az édesanyák többsége azonban aggódik a zavart nő miatt. Intő példa T. Edit esete.
A középkorban a piactéri akasztásokkor lehetett hasonló hangulat, mint tegnap délelőtt a tábornokper előtt. Bene László volt országos főkapitányt mocsadéknak nevezték, Gyurcsány Ferencet leköpték a Budapesti Törvényszék Fő utcai épülete előtt.
Nagy Bandó András felnőtt gyermekei egy évvel ezelőtt tudták meg, hogy van egy hároméves féltestvérük. Senki sem ismerte a háttérben zajló drámát: a humorista titkolt szerelme koraszülött kislánynak adott életet.
Barátai szeme láttára késelték halálra a 16 éves tinédzsert, aki a tanév első napján iskolába menet épp a buszról szállt le. Még élt, amikor a mentők kiérkeztek, de a kórházban meghalt.
Két idős nőhöz tört be részegen a 31 éves fiatalember. Nem elég, hogy brutálisan megverte őket, még több órán keresztül közösült is velük. A támadó ellen most emelt vádat az ügyészség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.