Nem a túl sok munka, nem is a kollégák vagy a megoldhatatlannak tűnő feladatok okozzák a legtöbb feszültséget a munkahelyen – hanem maga a főnök. Főként, ha mindenbe beleártja magát.
A természet a legjobb időjárás-előrejelző, s idén azt mutatja: jön a hideg, mert korán megérkeztek az északi madárfajok. Ez összefügg a globális felmelegedéssel: a sarki olvadó jég hidege a Golf-áramlattal együtt érkezik, s még nálunk...
Bár az őszi szünet arra szolgál, hogy a gyerekek az iskolai stressz után kikapcsolódjanak és feltöltődjenek, sok diáknak nincs erre módja. A szülők dolgoznak, a bébiszitter drága.
Nagy mennyiségű mérgező, meddőséget okozó lágyítószert talált nyolcból hat mintában a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amikor gyermekeknek szánt esőkabátokat, gumicsizmákat vizsgált. Betiltani mégsem tudják.
Minden eddiginél keményebb kampányra lehet számítani jövőre, amelyben ezúttal úgy tűnik, a politikusok bevetik majd a nehézfegyverzetet, azaz a gyerekeket is. Az elmúlt hetekben minden „jelölt” megjelent gyerekes fotóval a nyilvánosság előtt.
Korábban lépni nem bírt, ma pedig sétál és biciklizik a hatéves Karsai Zéti, aki egy orvosi hiba miatt szenvedett központi idegrendszeri sérülést. A gyermeket Amerikában sikerrel megműtötték.
Súlyos sebfertőzést kapott S. Kristóf, akit a rendőrség a barátnője agyonverésével gyanúsít. A húszéves fiatal kezét többször műteni kellett, miközben Kristóf állítja: semmire sem emlékszik a szörnyű éjszakából.
Tudnak olyan házról a környéken, ahol román munkásokat szállásoltak el? Ezzel kereste meg két gyilkossági nyomozó a Soroksáron megölt Kardosné Gyurik Krisztina férjét.
Az utóbbi évtizedek legnagyobb angliai vihara nem csak a lakóházakban és a közlekedésben végzett pusztítást. Egy 17 éves lányt álmában zúzott halálra egy házukra dôlő fa, több tucat embert pedig a tenger hullámai nyeltek el.
A kisteherautó vezetője meg sem állt, és még csak fékezni sem fékezett. Szerencsére a gyermek túlélte a gázolást, amit a nagypapa kamerái rögzítettek is.
Gyerekek ólálkodtak a háza körül, ezért lefényképezte őket. Ezután indult el a szóbeszéd, hogy pedofil, de hiába derült ki, hogy nem bűnős, eszméletrenre verték, majd elégették az ártatlan férfit.
Bombarobbantással fenyegette meg a Szolnoki Törvényszéket egy ismeretlen férfi. Azt állította: ő maga helyezte el a bombát az épületben. Még nem sikerült elfogni.
Féltékenységből késelt halálra egy 18 évest egy 17 éves fiú. A fiatalok egy lányon vesztek össze, meg akartak verekedni a kegyeiért, de a 17 éves tini késsel érkezett a bunyóra, és több szúrással halálra sebezte társát, majd elmenekült.
Thaiföldön gyűltek össze a világ legjobb sziklaugrói, hogy paradicsomi környezetben mérjék össze tudásukat. Tizennégy versenyző huszonhét méter magasról vetette magát az Andamán-tengerbe.
Többször is összeverte, majd a magatehetetlen állapotban lévő édesanyját egy szennyvízzel teli kúthoz vonszolta, a fejét a vízbe tette, majd magára hagyta egy 32 éves férfi Tokodaltárón. Az ügyet másodfokon tárgyalják.
A mindenszentek közeledtével egyre többször beszélünk a halálról. Ennek apropójából próbálunk segíteni olvasóinknak, hogy miként tudnak gyermekeik mellé állni a gyászban, és hány éves kortól érdemes magukkal vinni a kicsiket a temetőbe.
A német kancellár mobiljait 2002 óta figyelték az amerikaiak, egészen idén júniusig. George W. Bush volt akkor az elnök. Obama állítja: semmit sem tudott az ügyről.
Eljött a végső ütközet ideje, hétfőn vagyis ma eldől, ki nyeri a Bors pincérjátékát! Ha úgy gondolják, Bálint érdemelné meg, szavazzanak rá! Ha Zsoltot látják sármosabbnak, a Borsonline-on vagy telefonon voksolhatnak rá!
Magyarországon is egyre nagyobb divat a páncélautó a felső tízezer körében, a sztárok mintájára. Igaz, nálunk csak egymásnak dicsekszenek vele, jobban szeretik a visszafogottabb modelleket.
Titok övezi, miként zajlik majd a Parlament üléstermének lekicsinyítése. Vélhetően a hátsó padsorokat és székeket távolítják majd el. Ami biztos: több millió ment el a tervekre.
Amerikában feltárt és vizsgált tény, hogy azok az emberek, akik brutális támadást éltek túl, nem kívánták a támadójuknak, hogy ugyanazt átélje, amit ők. A Bors gyilkosságok áldozatainak hozzátartozóit kérdezte arról, kívánják-e...
Gergely István sorra nyeri a parkolási pereket. Ezernyi trükköt tud, amivel bebizonyítható: a parkolási cég vagy a közterület-felügyelet jogsértően járt el. Arra kértük: a legjellemzőbbeket árulja el a Borsnak.
Öngyilkos lett a fiatal boksztehetségeket támogató 59 esztendős P. József. A férfi saját gyermeke sírjánál végzett magával. Fiát a kilencvenes években ölték meg, gyilkosait soha nem kapták el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.