A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai szerda hajnalban, otthonában fogtak el egy 38 éves felcsúti férfit, aki megfenyegette 29 éves öccsét, hogy lelövi - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon.
Siófokon jött világra éjfél után 15 perccel 2014 első újszülöttje, a budapesti győztes egy perccel később érkezett. Szilveszterkor több fiatal került kórházba.
A rendőrség nyomozást indított annak az ötéves kislánynak az ügyében, aki véletlenül felakasztotta magát otthonában. A családból senki nem vigyázott a gyerekre.
Modern Mátyás királyként viselkedett karácsonykor egy amerikai üzletember. A férfi kéregetőnek adta ki magát és, aki megállt, hogy segítsen neki, annak pénzt adományozott.
Cape Town utcáján kövezték halálra azt a férfit, aki több fiatal lányt megerőszakolt, köztük egy 15 éves tinit. A holttestet az áldozat házához közel végezték ki.
Az orvosok egy hónapot adtak annak a brit tinédzsernek, aki önpusztító életmódjával szinte teljesen tönkretette a testét. A lány 16 évesen már súlyos alkoholfüggő volt, három évvel később pedig majdnem belehalt az ivásba.
Kis híján megölte barátját egy amerikai asszony, mert a férfi nem akart összebújva aludni vele. A hitvesi ágyban kipattant vita a rendőrségen végződött.
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a középkorú brit nőt, akit egy megzavarodott szarvas nyársalt fel. Barátai dermedten nézték a vérfagyasztó jelenetet.
Elég őrületes lehetett az a buli, ahol szilveszter éjszkáján egy nőt a tűzoltóknak kellett kimenteniük a mellékhelyiségből. A brit asszony beszorult a latrina és a fal közé.
Meghalt a prágai palesztin nagykövet, miután a lakásában szerdán délben történt robbanáskor súlyos sérüléseket szenvedett - közölte Andrea Zoulová prágai rendőrségi szóvivő.
A Facebookon jelentkezett be a magyar miniszterelnök az újév első napján. Orbán Viktor a feleségével és egyik gyerekükkel látható a képen, melyet egy sípályán készítettek.
Eltört az orra egy attalai fiatalembernek, miután anyósa egy pohárral orrba vágta. A 23 éves férfihez mentőt hívtak. A vehemens anyóst súlyos testi sértéssel gyanúsítják.
A 25 éves lány nem csatolta be a biztonsági övét, férje pedig egy kutya miatt elvesztette az uralmát a kocsi felett és többször megpördült. A menyasszony a helyszínén életét vesztette, újdonsült férje pedig teljesen összeomlott.
A szilveszteri vita torkollott tragédiába Szegeden, ahol egy nő leszúrta a férjét - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-t.
A múlt században csúcsforgalom volt a postán ilyentájt. A Bors régi üzenetek közt tallózott, Juhász Árpád gyűjteményéből, ami a Balassi Intézetben látható.
Barátnője azzal vádolja a texasi férfit, hogy fojtogatta és meg akarta ölni őt. A vádlott erre másként emlékszik, szerinte megmentette a nőt a biztos haláltól.
Kiakadt egy vegetariánus nő, amiért egy étteremben véletlenül csirkés pitát kapott, nem pedig sajtosat. Roshni Barot úgy érzi, ezután már nem lehet békében saját testével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.