Cristiano Ronaldo körül mindig történik valami. Most éppen az a vele kapcsolatos újdonság, hogy 2009-ben megerőszakolt egy szőke nőt. Tegyük hozzá: egy német lap szerint.
A lehetôségekhez képest jobban van Kovács István, a Videoton kettős alkarcsonttörést szenvedett középpályása, aki ma már a helyszínen drukkol csapatának.
Jó nagy adag szerencséje van az angol Craig Kieswetternek. 2015. június ötödikén egy szemorvosa azt tippelte, hogy elveszíti a jobb szemét. De Craig nem adta fel, szűk két évvel később ugyan már nem krikettezik, viszont a golfütőjével bizonyít.
<p>Jenson Button nem tesz le arról a tervéről, hogy induljon a triatlonisták világbajnokságán. Persze nem az esetleges vb-cím megszerzése az álma, egyszerűen megelégszik azzal is, ha rajtjogot szerez magának.</p>
A Borussia Dortmund focistáit szállító csapatbusz elleni kedd esti csőbombás támadásnak meglett az eredménye, hiszen a német együttes a Bajnokok Ligája negyeddöntő első meccsét szerda este odahaza elbukta a Monaco ellen 3-2-re, ami óriási...
Thomas Doll ismét a pokolra szállt, miután a német edző által irányított FTC focicsapata kikapott a Pakstól 3-1-re a magyar bajnoki futballmeccsen. A csütörtöki sajtóértekezleten azonban Kubatov Gábor klubelnök – bár sokan előzetesen...
Szinte minden meccsen a helyszínen buzdítja szerelme Berecz Zsombort. A 21 éves középpályás annyira szárnyal a boldogságtól, hogy a nyáron feleségül veszi Lincit.
<p>A felnőtt magyar labdarúgó-válogatott másodedzője, Szélesi Zoltán elárulta, a horvátországi Eb-re kijutott csapatát nagyon motiválja Bernd Storck fiatalítása. Azt is elmondta, Szoboszlai Dominikék mire vihetik majd felnőttként.</p>
<p>Kilenc évvel fiatalabb lány töltheti be a felesége hagyta űrt a Premier League-ben szereplő Cheslea-kapus, Courtois szívében. A belga focista múlt héten őszintén beszélt arról, hogyan ment tönkre a kapcsolatuk Marta Dominguezzel. </p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.