Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA szlovák válogatott Matús Bero személyében tapasztalt középpályást igazolt a Fradi. Az 1995-ben, Ilavában született játékos az AS Trencínben nevelkedett, ahol 2013-ban, mindössze 17 évesen bemutatkozott a felnőttek között.

A Trencín játékosaként kétszer nyert szlovák bajnokságot, valamint Szlovák Kupát is. A 2014/15-ös idény végén ő lett az év játékosa Szlovákiában, valamint a szezon legjobb fiatal játékosának is megválasztották.
2016 nyarán a török Trabzonsporhoz igazolt. Két idényt töltött a Fekete-tenger partján, ezalatt 44 mérkőzésen három gólt szerzett és hét gólpasszt adott a török csapat színeiben. 2018 nyarán a holland Vitesse együtteséhez igazolt. Matús Bero öt szezont futballozott Arnhemben, ezalatt 172 mérkőzésen 27 gólt lőtt és húsz gólpasszt adott, nem mellesleg pedig a Konferencia-ligában is remek teljesítményt nyújtott a holland csapatban.
2023 nyarán ingyen igazolt a Bundesligában szereplő VfL Bochum csapatához, amelyben két idény alatt 54 élvonalbeli mérkőzésen hat gólt jegyzett. A német csapat azonban a 2024/25-ös szezon végén kiesett a Bundesligából, így Matús Bero az előző idényt a német másodosztályban töltötte, ahol 24 meccsen egy gólig és tíz sárga lapig jutott.
Bero 2016 óta tagja a szlovák válogatottnak, amelyben eddig 50 alkalommal lépett pályára. A 2024-es Európa-bajnokságon Románia ellen a csoportkörben, Anglia ellen pedig a nyolcaddöntőben is pályára lépett.

A Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás szerint Bero komplex, fizikálisan erős és labdabiztos középpályás, aki több szerepkörben is bevethető.
Fontos, hogy különböző országok eltérő stílusú bajnokságaiban játszott meghatározó szerepet a csapataiban, nagyon komoly nemzetközi rutinja van. Gavi Kanikovszki távozásával mindenképpen egy olyan játékost kerestünk, aki azonnal a segítségünkre tud lenni”
– idézik a Ferencváros honlapján Hajnal Tamás sportigazgatót.
Hajnal Tamás hangsúlyozta, hogy mivel Berónak nyáron lejárt a szerződése a Bochumnál, hivatalosan klub nélküli játékosként érkezett, azonban leszögezte, hogy a 30 éves középpályás nyáron folyamatosan edzésben volt a Trencín csapatánál, és remek fitneszteszteket produkált.
Mindig is örültem, ha ilyen stadionokban játszhattam. Láttam sok mérkőzést, és amikor itt játszottam a magyar válogatott ellen, az is remek volt. Alig várom, hogy megmutathassam a szurkolóknak, hogy mit tudok, mert szeretnék nagyon pozitív benyomást tenni rájuk”
– mondta a Fradi Zóna Plusz című adásban a szlovák középpályás.
Matús Bero kedden már a Ferencváros csapatával edzett, így megvan az esélye arra, hogy csütörtökön pályára lépjen az ETO elleni rangadón. Gavriel Kanikovszki távozásával a Fradi az egyik legfontosabb játékosát veszítette el, így a szlovák középpályásnak nem lesz egyszerű dolga, ha pótolni akarja az izraeli játékost.
A Fradi középpályáján jelenleg Corbu Máriusz tűnik a legbiztosabb pontnak, ha pedig egészséges, akkor a guineai Naby Keïta helye is megkérdőjelezhetetlen a csapatban. Kanikovszkit a Fradi legutóbbi két meccsén a 88-szoros magyar válogatott Nagy Ádám pótolta, aki különösen a török Trabzonspor elleni El-selejtező visszavágóján nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Nem mellesleg a bevethető opciók között ott van a belga Philippe Rommens, a középen is használható Callum O'Dowda, a 19 éves Madarász Ádám, valamint hamarosan visszatérhet a súlyos térdsérülése után a magyar válogatott Ötvös Bence is.
Matús Bero tehát nagy reményekkel érkezett a Fradihoz, a kezdőcsapatba kerüléshez viszont nagyon keményen meg kell majd küzdenie, mert legalább hatan pályáznak három helyre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.