Napi 7 gramm is elegendő: így befolyásolhatja a várható élettartamot az olívaolaj

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Bors kockázat
PUBLIKÁLÁS: 2026. november 03. 17:00
Tudósok vizsgálták, hogyan hat a szívre és az agyra az olívaolaj. Ekkor arra figyeltek fel, hogy az olaj rendszeres fogyasztása csökkentheti a korai halálozás kockázatát. Az olívaolaj beiktatása az étrendbe emellett a szív- és érrendszeri betegségek, a rák, a neurodegeneratív betegségek és a légzőszervi betegségek okozta halálozás alacsonyabb kockázatával is összefüggésbe volt hozható.

Az olívaolaj jótékony hatását az egészségre számos tanulmány támasztja elő, és ami elsősorban egyszeresen telítetlen zsírsavakat, illetve gyulladáscsökkentő és antioxidáns tulajdonságokkal rendelkező vegyületeket is tartalmaz. A tudósok már évek óta vizsgálják, hogy az olívaolaj rendszeres fogyasztása vajon befolyásolhatja-e az élettartamot is. A választ erre egyrészt a Harvard Egyetem tudósai által végzett tanulmány adta meg, amelynek eredményeit még 2022 januárjában tették közzé a Journal of the American College of Cardiology című folyóiratban.

Így befolyásolhatja az élettartamot az olívaolaj / Fotó: Unsplash (Illusztráció) / Roberta Sorge

Így befolyásolhatja az élettartamot az olívaolaj

A tudósok ekkor 92 ezer nő és férfi adatait elemezték, akiket 28 éven át követtek figyelemmel, mialatt rendszeresen gyűjtöttek adatokat az egészségi állapotukról és az étkezési szokásaikról. A végén arra a megállapításra jutottak, hogy azoknál, akik több olívaolajat - napi valamivel több mint fél evőkanálnyit -, fogyasztottak, 19%-kal alacsonyabb volt a bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázata, mint azoknál, akiknek az étrendje csak alkalmanként vagy egyáltalán nem tartalmazta az olajat.

Ezenkívül a magasabb olívaolaj-fogyasztás a szív- és érrendszeri betegségek, a rák, a neurodegeneratív betegségek és a légzőszervi betegségek okozta halálozás alacsonyabb kockázatával is összefüggésbe volt hozható.

A kutatók azt is vizsgálták, milyen hatással van más zsírok olívaolajjal való helyettesítése. Az elemzések ekkor azt mutatták, hogy a vaj, a margarin vagy a majonéz olívaolajjal való helyettesítése 34%-kal alacsonyabb halálozási kockázattal járt együtt azokhoz a személyekhez képest, akik nem iktattak be ilyen étrendbeli változtatásokat.

Az olívaolaj és a demencia: erre a megállapításra jutottak a kutatók

Egy másik kutatás során 2024-ben a szakemberek ismét elemezték a korábbi tanulmány adatait: ekkor az olívaolaj-fogyasztás és a demenciával összefüggő halálozás kockázata közötti összefüggésre összpontosítottak. Ekkor 92 383 embert vontak be, akiknek átlagéletkora a megfigyelés kezdetén 56,4 év volt, a 28 éves periódus alatt pedig 4751 demenciához kapcsolódó halálesetet regisztráltak.

Az eredmények azt mutatták, hogy a napi legalább 7 g olívaolaj fogyasztása  28%-kal alacsonyabb demenciához kapcsolódó halálozási kockázattal járt együtt azokhoz az emberekhez képest, akik nem fogyasztottak olívaolajat, vagy csak ritkán.

A kutatók azt is vizsgálták, más termékek olívaolajjal való helyettesítése hasonló előnyökkel járhat-e. A számításaik azt mutatták, napi mindössze 5 g margarin vagy majonéz azonos mennyiségű olívaolajjal való helyettesítése 8–14%-kal alacsonyabb demenciához kapcsolódó halálozási kockázattal járt, azonban nem figyeltek meg statisztikailag szignifikáns összefüggést, amikor a vajat vagy más növényi olajokat olívaolajjal helyettesítették.

(Via)

A cikk tartalma nem helyettesíti a professzionális orvosi tanácsot, diagnózist vagy kezelést. Mindig kérd ki szakképzett egészségügyi szolgáltatók tanácsát az egészségügyi állapotokkal kapcsolatos kérdéseiddel.


 Egy kutatás szerint az ultrafeldolgozott élelmiszerek túlzott fogyasztása, mindamellett, hogy növelheti az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség és a szívbetegségek kockázatát, az agy egészségére is hatással lehetnek. A vizsgálatban közel 8800, 35 és 69 év közötti kanadai felnőtt adatait elemezték. A résztvevők beszámoltak étkezési szokásaikról, testösszetétel-mérésen és agyi MRI-vizsgálaton vettek részt, valamint memória- és figyelemteszteket is kitöltöttek. A részleteket ITT lehet elolvasni!

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.