Önzés az önvédelem álcájában - Bunkóság vagy határhúzás nemet mondani?

Olykor felszabadító, máskor sértő, és van, amikor csak utólag jövünk rá, hogy talán túl messzire mentünk. De vajon mi különbözteti meg, hogy egy visszautasítással éppen magunkat védjük, vagy egyszerűen csak nem akarunk tekintettel lenni másokra? Németh Bence segít minket elkalauzolni a határhúzás pszichológiájában, a net mondás művészetében.

• Mindenhol azt hallani ma már, hogy álljunk ki magunkért és merjünk nemet mondani, ha a kérés kényelmetlenséget vagy épp elkerülhető terheket jelentene számunkra. 
• Csakhogy a „válasszuk magunkat” képletnek van egy kevésbé kényelmes oldala is: nem minden elutasítás mögött húzódik ugyanis önvédelem. 
• Néha valóban szükségünk van arra, hogy megóvjuk magunkat, máskor viszont a saját határainkra hivatkozva egyszerűen elkerüljük a felelősséget vagy a másik ember figyelembevételét. 
• Láthatjuk, hogy a határhúzás pszichológiája összetett dolog, amit nehéz lenne megérteni néhány Instagram idézet segítségével.

Honnan tudom, hogy tudatos határhúzás vagy önzőség? 

Amikor felismerve és képviselve a saját szükségleteinket nemet mondunk, vékony jégre lépünk. Németh Bence klinikai szakpszichológus és mentálhigiénés szakember kiemeli, hogy egy-egy ilyen döntéssel akaratlanul is okozhatunk másoknak kellemetlenséget.

– Egy határ meghúzása bizony csorbíthatja a többiek érdekeit vagy vágyait, és csalódást is okozhat. A másik ember rossz érzése azonban önmagában még nem jelenti azt, hogy amit tettünk, az helytelen volt. Egy egészséges „nem” is bánthat meg valakit, de ettől még lehet teljesen indokolt és tiszteletteljes – magyarázza. A különbség gyakran abban rejlik, miért és hogyan mondjuk ki ezt a rövid szót. Ha azért utasítunk vissza egy kérést, mert nincs rá időnk, energiánk vagy kapacitásunk, a saját határainkat védjük. Ha viszont kizárólag a saját kényelmünket tartjuk szem előtt, és nem nézzük a másik helyzetét, akkor már az ego irányít minket.

– Önző vagy bántó viselkedésről akkor beszélünk, ha valaki tartósan és egyoldalúan csak a saját érdekeit érvényesíti, miközben figyelmen kívül hagyja vagy tudatosan semmibe veszi mások igényeit, jogait vagy határait – teszi hozzá a szakember.

A határok meghúzása könnyen fegyverré válik

A határhúzás nem mindig ártatlan. Vegyünk egy egyszerű példát: egy közeli ismerősünk megkér, hogy segítsünk neki költözni szombaton. Ha azért mondunk nemet, mert aznap családi programunk van, és nincs energiánk mindkettőre, az tudatos önvédelem. Ha viszont ezzel az indokkal, de csak azért utasítjuk vissza, mert az előző héten ő mondott nemet nekünk valamire, és most „visszaadjuk”, akkor az már büntetés.

– Amennyiben a célunk, hogy a másikat megalázzuk, megleckéztessük vagy éreztessük vele, mennyire jelentéktelen, akkor már nem pusztán a saját határainkat védjük – mondja Németh Bence. – Nem kell mindenkit megóvnunk a csalódástól, de a határhúzás nem jogosít fel arra, hogy szándékosan fájdalmat okozzunk. Ez különösen nehéz kérdés lehet azoknak, akik hosszú éveken át mindig mások rendelkezésére álltak. Ha eddig minden kérésre igent mondtunk, természetes lehet, hogy az első néhány „nem” kellemetlenül érint minket. Az ilyenkor jelentkező bűntudat azonban nem feltétlenül jelent rosszat, gyakran csak azt jelzi, hogy egy új, számunkra szokatlan viselkedést próbálunk kialakítani. Érdemes ezért megvizsgálnunk: a rossz érzés valódi felelősségérzetből fakad-e – mert például valaki kárára döntünk –, vagy csupán azért van, mert épp mások helyett saját magunkat helyeztük előtérbe.

Mi történik, amikor visszakapjuk a határok meghúzását?

Könnyű addig beszélni az egészséges határokról, amíg mi húzzuk meg őket. De vajon hogyan reagálunk, amikor a párunk, barátnőnk, testvérünk vagy a gyerekünk közli, hogy valamire most nem hajlandó? Elsőre talán megsértődünk, csalódottak leszünk, esetleg önzésnek tartjuk a döntését. Különösen akkor nehéz elfogadnunk az elutasítást, ha korábban természetesnek vettük a másik segítségét. Pedig ha elvárjuk, hogy tiszteletben tartsák a mi határainkat, nekünk is el kell fogadnunk, hogy másoknak is joguk van a sajátjaikhoz. Ez nem jelenti azt, hogy nem kérhetünk magyarázatot, nem beszélhetjük meg a helyzetet, vagy nem kereshetünk közös megoldást. Azt viszont igen, hogy a másik visszautasítása önmagában nem bizonyítja, hogy nem szeret, nem törődik velünk, vagy önző ember lenne.

– Az emberi kapcsolatok egyik legfontosabb kérdése éppen az, hogyan tudjuk az eltérő vágyakat és határokat úgy összehangolni, hogy mindkét fél szempontjai és autonómiája megfelelő figyelmet kapjon – hangsúlyozza a szakpszichológus. Fontos tehát felismernünk, hogy amit mi elvárunk másoktól, azt tőlünk is elvárhassák.

Ezek a nemet mondás lépései

Szakértőnk szerint az egészséges nemet mondásnak három fő pillére van, amiket betartva mindig egyértelműen és tiszteletteljesen állhatunk ki önmagunkért:

1. Ne a másikat, csupán a kérését utasítsuk el! – Elengedhetetlen különválasztani a személyt és a kérést: a „Most ne gyere át, mert érzem, csak idegesítenél!” helyett mondhatjuk azt, hogy „Most szeretnék egy kis időt egyedül tölteni.” Így anélkül közöljük, mire van szükségünk, hogy a másikat minősítenénk vagy elutasítanánk.
2. A saját érzéseinket és igényeinket fejezzük ki! – Ahelyett, hogy a másikat hibáztatnánk, beszéljünk arról, ami bennünk zajlik, amit mi szeretnénk: „Túlterheltnek érzem magam, ezért ebben most nem tudok segíteni.” Ez nem vádló, mégis világosan közvetíti, hogy mit érzünk és milyen határt szeretnénk tartani.
3. Legyünk határozottak, de ne magyarázkodjunk! – A nemet nem kell hosszasan indokolni vagy mentegetőzve megvédeni. Elég lehet egy rövid, nyugodt mondat: „Köszönöm, hogy megkérdeztél, de ezt most nem tudom vállalni.” A határozottság azonban nem összekeverendő az agresszív vagy bántó kommunikációval.