Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA Next Top Model Hungary 2024-es évadának nyertese, Mészáros Lili igazán sikeres ebben a mesésnek tűnő, de kőkemény világban. A fiatal lány már külföldön is keresett modell, így rengeteget utazik, sőt megteheti, hogy hónapokat töltsön egy másik országban. Így volt ez most is, amikor kedvesével nekivágtak Vietnámnak, és bár főként pihentek, 3 hónap alatt kénytelenek voltak dolgozni is. De úgy tűnik, Ázsia annyira bejött a fiataloknak, hogy már a költözés gondolata is befészkelte magát a fejükbe. Erről mesélt most Lili.

Mészáros Lili párja szerencsére mindenben támogatja a modellt, és olyasmibe is szívesen belevág vele, mint az Athénba költözés vagy egy több hónapos vietnámi út, ahol egy kicsit kiszakadhattak a nyüzsgő mindennapokból.
„Három hónapig kint voltam a barátommal, és például magassarkút még csak nem is vittem magammal. Tengervíztől hullámos haj, nulla smink, meg egy kis lenge ruha, nagyjából így néztem ki három hónapon keresztül, és nagyon szerettem azt az énemet. Most pedig, hogy hazajöttem, jönnek újra a meghívások, beindult megint az élet, meg egy kicsit ez a kifele élés, de hál' Istenek ezt is élvezem. Bár el kell ismernem, ebből egy picit kevesebbet bírok, szóval talán már közelebb áll hozzám a tengerpart, meg a nyugalom” – vallotta be Lili.
Szerencsére a barátom is egy nagyon érdekes fazon, mondjuk úgy. Nagyon jól együtt tudunk hullámozni ebben az őrült világban, és szerintem pont emiatt működik a kapcsolatunk, mert hogy mindenféle formámat szereti, és annyira szerencsésnek tartom magam ilyen szempontból, hogy velem tud lenni az őrültségben, meg a nyugalomban is
– mesélte mosolyogva.

A fiatal modell azt is elárulta, annyira jól érezte magát Vietnámban, hogy már félig-meddig a költözést tervezgetik szerelmével, bár persze nem végleg hagynák itt Magyarországot.
Nyilván dolgoztam kint is, szóval ez sem teljesen olyan utazás volt, ahol ténylegesen leteszem a telefont, meg a közösségi médiát, csak a tartalomgyártást nem nagyon lehet hosszabb időre félretenni. De mindenképpen szeretnék majd teret keresni arra, hogy tényleg mentálisan is ki tudjak kapcsolódni abból, mert utána újult erővel tudnék belekezdeni akár a tartalomgyártásba, akár a modellkedésbe
– magyarázta Lili.
„Egyébként szeretném, hogyha így ez a hosszabb, mondjuk Dél-Kelet Ázsiában töltött idő akár egy fél évet kitenne egy éven belül. Úgyhogy abszolút vannak olyan jellegű terveim, hogy ha nem is költöznék ki teljesen, de jó lenne valamiféle kétlaki életet kialakítani. Szóval, amikor például Európában fashion week szezon van, akkor itt lennénk, itthon csinálnám ugyanúgy a dolgaimat, de sokat lennénk kint is, mert nagyon élvezem és látom benne a potenciált, hogy miként tudnék onnan dolgozni. Szóval, egyelőre ez még csak a fejemben van, de valamerre majd mindenképpen megindul a dolog” – jelentette ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.