Kedvesség vagy gyávaság? Ezért köntörfalazunk ahelyett, hogy kimondanánk az igazságot

Az, hogy kinek mi számít „csúf” igazságnak, meglehetősen szubjektív. Egyénenként eltérhet, hogy mit élünk meg kellemetlennek, és könnyen előfordulhat, hogy ami az egyik ember számára csak egy őszinte megjegyzés, az a másiknak fájdalmas vagy bántó lehet. A kellemetlen valóság kimondását gyakran az elutasítástól vagy a konfliktusoktól való félelem nehezíti, de az a bizonytalanság is visszatarthat bennünket, hogy nem tudjuk, a másik hogyan fog reagálni, és ez milyen hatással lesz a kapcsolatunkra

Nemcsak az számít, amit mondunk! Fontos, hogyan, milyen helyzetben és milyen szándékkal tesszük azt. A saját érzéseinket és szükségleteinket egyértelműen kell kifejeznünk, úgy, hogy a másik fél határait is tiszteletben tartjuk. Ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal, hogy a kommunikáció egy kölcsönös folyamat, amelyben mind a közlőnek, mind a befogadónak szerepe van. A közlő felelőssége, hogy figyeljen a világos és egyértelmű megfogalmazásra, míg a befogadónak a nyitottságra és az esetleges félreértések tisztázására kell törekednie. Az üzenetek értelmezését korábbi tapasztalataink, aktuális érzelmi állapotunk és előfeltevéseink is egyszerre befolyásolhatják. Így fordulhat elő az, hogy egy alapvetően jó szándékú visszajelzést is személyes támadásként élhetünk meg. Ezért kiemelten fontos különbséget tennünk a közlő szándéka, az üzenet megfogalmazása és a befogadóra gyakorolt hatás között. Attól, hogy mondjuk egy kijelentés kényelmetlenül érint bennünket, még nem feltétlenül áll mögötte bántó szándék. Ennek hiánya viszont sosem érvénytelenítheti a befogadó negatív élményét

A sugarcoating mögött különböző motivációk húzódhatnak meg, ezért nem feltétlenül lehet egyértelműen eldönteni, hogy jóindulatról vagy konfliktuskerülésről van szó. A kettő ráadásul nem is zárja ki egymást. Amikor finomabban fogalmazzuk meg a mondanivalónkat, lehet, hogy együttérzésre törekszünk, de cél lehet egy esetleges elutasítást vagy negatív reakció elkerülése is. Érdemes megvizsgálnunk, hogy a szépítés valóban a másik ember érdekeit szolgálja-e. Tegyük fel a kérdést: vajon mindig kedvesség megkímélni valakit az igazságtól, vagy bizonyos helyzetekben éppen azzal fejezhetjük ki a tiszteletünket, ha őszinték vagyunk vele, – miközben persze figyelembe vesszük a lelkiállapotát, egyéni érzékenységét és határait is? Az empatikus kommunikáció nem feltétlenül a kellemetlen érzések elkerüléséről szól, hanem arról, hogy az egyenességet képesek legyünk összehangolni a másik személy szempontjainak tiszteletben tartásával. Ugyanakkor az is fontos, hogy egy kapcsolatban megélhessük, hogy lehetőségünk van őszintén kifejezni a saját benyomásainkat, gondolatainkat és szükségleteinket anélkül, hogy folyamatosan a másik reakciójától kellene tartanunk

A túlzásba vitt tapintat következtében előfordulhat, hogy a másik fél nem kap pontos, teljes képet egy adott helyzetről. Ez kiváltképp megterhelő lehet abban az esetben, ha az érzések és a szükségletek kifejezése rendszeresen háttérbe szorul. Megnehezítheti például, hogy a felek megértsék egymás megéléseit, ami egyes helyzetekben könnyen kapcsolati feszültségekhez és vitákhoz vezethet

Ez lehetőséget ad arra, hogy igényeinket és határainkat egyértelműen képviseljük, miközben a másik felet is tiszteletben tartjuk. Különösen fontos szerepe lehet az énüzenetek alkalmazásának, amelyek lényege, hogy a másik minősítése és hibáztatása helyett a saját megéléseink, illetve szükségleteink megosztására helyezzük a hangsúlyt. Ezzel elősegíthetjük a kölcsönös megértést és megkönnyíthetjük az egymáshoz való kapcsolódást is. A sikeres beszélgetést azonban ezen felül a kapcsolati dinamika és az adott szituáció sajátosságai is befolyásolhatják. Kialakításához pedig elsősorban mindkét fél együttműködési készségére van szükség!