
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsNéha a testünk hamarabb reagál, mint hogy megértenénk, valójában mi történik. Egy hang, egy illat vagy akár egy helyszín is kiválthat belőlünk megmagyarázhatatlanul rossz érzéseket. Fanninál azonban a rejtett gyermekkori trauma nem egyszerűen kellemetlen érzelemként jelentkezett: pánikrohamot kapott, majd nappali szorongás és rémálmok következtek – ráadásul több éjjelen is ugyanabban az időpontban pattant ki a szeme.

Fanni a párjával hétvégi kirándulásra indult. A túraútvonalat internetes javaslatok alapján szemelték ki, egyikük sem járt arra korábban – legalábbis a nő ezt hitte.
Már jó ideje sétáltak, amikor az ösvény egy erdei patakhoz ért. Fanni eleinte csak nyugtalanságot érzett, de ahogy egyre jobban közeledtek a vízhez, hirtelen hevesen verni kezdett a szíve, remegett a keze, durva szorítást érzett a mellkasában – egyszerűen úgy érezte, nem kap rendesen levegőt.
„Azt hittem, valami komoly bajom van. Soha nem volt még pánikrohamom, ezért igazán fel sem ismertem, mi történik. Csak azt éreztem, hogy azonnal el kell mennünk onnan” – mesélte a lány.
A párja leültette, adott neki inni, és próbálta ölelésekkel és szavakkal megnyugtatni. A rosszullét néhány perc után enyhült, ám amikor Fanni ismét meghallotta a patak csobogását, újra elöntötte a félelem. Nem értette, mi zajlik benne, hiszen korábban már kirándultak hasonló helyen, és sosem tapasztalt hasonlót. Nem folytatták a túrát, elindultak haza
A kocsiban ülve Fanni próbált magyarázatot találni a történtekre. Fáradtságra, munkahelyi stresszre, leesett vércukorszintre vagy túl sok kávéra gondolt először. Bármi logikusabbnak tűnt annál, minthogy egy teljesen hétköznapi patak látványa váltotta ki belőle élete első pánikrohamát.
Aznap éjjel Fanni arra riadt fel, hogy majd kiugrik a szíve a helyéről. Rosszat álmodott, de csak halvány részletekre emlékezett. Csak az maradt meg benne, hogy egy hideg helyen valahol egyedül volt, és kereste az embereket maga körül.
Ránézett az órára, ami 1:30- at mutatott. Három nappal később megint felébredt, meglepő módon ismét 1:30 – as időpontot látott a digitális órán. Ami még ennél is jobban megijesztette, hogy a nappalok sem a megszokott módon zajlottak: észrevehetően szorongott, és valamiféle megmagyarázhatatlan frusztráció költözött belé. Úgy döntött, kivesz néhány nap szabadságot, és rendbeteszi magát lelkileg.
A szabadsága alatt meglátogatta az édesanyját, és elmesélte neki az elmúlt hetek történéseit és furcsa megtapasztalásait. Amikor megnevezte a helyet, ahol párjával kirándultak, az asszony teljesen ledermedt.
A pataknál is voltatok?
– kérdezte. Fanni ekkor tudta meg, hogy valójában már járt ott. Nagyjából kétéves volt, amikor szüleivel és két nagyobb testvérével ugyanezen a környéken kirándultak. Egy rövid időre szem elől tévesztették őt - Fanni talán gyermeki kíváncsiságtól hajtva egy színes pillangó nyomába eredhetett...
A család persze azonnal kétségbeesetten keresni kezdte. A kislány közben a sáros patakparton megcsúszott, és egy pillanat leforgása alatt beleesett a jéghideg vízbe. Habár nagyon gyorsan rátaláltak, addigra csuromvizes volt, reszketett és kétségbeesetten sírt. Szerencsére a víz sekély volt, így semmilyen komolyabb baja nem történt.
Fanni mindebből egyetlen emlékképet sem tudott felidézni. Már majdnem elköszönt az édesanyjától, amikor eszébe jutott még valami. „Anya, arra emlékszel, pontosan mikor történt mindez?”
Délután fél kettő körül
– válaszolta. Fanninak ekkor állt össze teljesen a kép, hiszen az éjszakai felriadásai után így értelmet nyert az 1 óra 30 perces időpont látványa.
Az úgynevezett gyermekkori amnézia miatt életünk első éveiből jellemzően nem őrzünk később tudatosan felidézhető emlékeket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a korai tapasztalatok ne befolyásolhatnák későbbi érzelmi reakcióinkat vagy viselkedésmintáinkat.
Egy helyszín, hang vagy bármilyen érzékszervi inger az átélt trauma után akár évtizedekkel is kiválthat erős félelemreakciót anélkül, hogy az ember tudatában lenne annak eredetével. Ez lehetséges magyarázatot adhat arra, miért tört Fannira pánikszerű rosszullét a pataknál.
Az már érdekesebb kérdés – és erre semmilyen tudományos bizonyíték nincs – hogy egy történés pontos időpontját évtizedekig megőrizné a tudatalatti, és ugyanabban az időpontban „ébresztené fel” az alanyt.
Az biztos, hogy Fanni elfelejtette azt a délutánt. Amikor azonban évtizedekkel később visszatért a patakhoz, valami mégis felszínre tört – talán egy olyan mélyen őrzött emléklenyomat, amelyet az elméje már rég törölt, a teste azonban valamilyen formában még mindig tárolt.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.