Gergely Róbert: „Büszke vagyok rá, hogy a párjaimat nem dobtam el magamtól”

Gergely Róbert a hot!-nak mesélt az ex-feleségeihez való viszonyáról, új párjáról, valamint fia pályaválasztásáról is. Az énekes-színész azt is elárulta, milyen ma a kapcsolata édesanyával és testvérével.

Gergely Róbert új párjáról is beszélt

Gergely Róbert párja kilétét nem szerette volna felfedni, ugyanis nem közszereplő, de annyit elárult, hogy közösen voltak nyaralni. Ezen felül beszélt a családjával való kapcsolatáról, az Emmanuelle-hez fűzűdő viszonyáról és ex-feleségeiről is. 

Hogyan telt a nyarad?

Kérlek szépen, nyaraltam. Voltam a horvát tengerparton, Magyarországon pedig több helyen is jártam, például Hévízen és a Balaton partján. Ez most így elég is volt, de valójában az egész nyaram arról szólt, hogy a ház, amelyben lakom, teljes felújításon esett át. Ezen a héten fejeződik be az utolsó szakasz. Viszont itt jegyezném meg: aki nyáron akar lakásfelújítást csinálni, az ne nagyon tervezzen mellé kirándulásokat, mert itthon kell helytállni a rengeteg doboz között, a kuplerájban és a rumliban.

Rögtön felmerül a kérdés: kivel nyaraltál?

Magától értetődő, hogy ez érdekel, hiszen az ember egyedül nem szokott nyaralni. Nehogy azonban bárki megsértődjön, elárulom: a fiammal voltam Hévízen, és nem egyedül voltam a tengerparton sem, ahol nagyon jól éreztük magunkat. 

„Mindig jó egy kicsit megújulni” – mondta Gergely Róbert Emmanuelle című daláról

Evezzünk kicsit más vizekre. Két éve megszüntetted a saját színházadat. Ennyi idő távlatából hogy látod: jó döntés volt?

Egy kicsit hiányzik a régi színházas életem, amikor a saját színházamnak én voltam a kellékese, a rendezője és a portása is egy személyben. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy ez a lazább időszak sem lett lazább. Egyáltalán nem. Bár már nem hozok létre színházi produkciókat, hanem önálló előadóként vagyok a porondon, bőségesen van feladatom, rengeteget utazom, és alapvetően nem változott meg az életem. Régóta nem táboroztam le egyik színháznál sem állandóra. Ha hívnak, vendégségbe megyek. És a legjobb dolog vendégnek lenni: a legfinomabb falatokat kapod, különleges bánásmódban részesülsz, mindig örülnek neked, és a vendég akkor megy el, amikor akar. Persze ez csak tréfa, de a szabadságnak, a saját szabadságomnak ez az ára.

A neved kapcsán máig megkerülhetetlen az Em­ma­nu­elle című slágered. Az, hogy sokan ezzel a slágerrel azonosítanak téged, számodra elismerés vagy inkább teher?

Az elején kezdem. 35 évvel ezelőtt, amikor elénekeltem ezt a dalt, fogalmam sem volt arról, hogy ez mit fog majd jelenteni nekem. Ugyanakkor azt mondhatom, hogy kívánom minden előadónak, hogy legalább egy olyan vers, színdarab, festmény, dal (vagy bármi) legyen az életében, amiről azonnal felismerik. Nekem ez jutott az Em­ma­nu­elle-­lel. Volt egy időszak, amikor már én is untam, hogy ezt énekelem. Kérték tőlem, én pedig arra gondoltam: „Nem unjátok még? Annyi más jó nótám van!” De ezt szerették a legjobban. És ezt ma is üvöltve éneklik velem, fiatalok és idősek egyaránt. Idén januárban előrukkoltam az Em­ma­nu­elle új verziójával, aminek a címe Em­ma­nu­elle for ever. Az összes koncertemen megkérdezem a közönséget: „Akarjátok az Em­ma­nu­elle-t?” Jön a válasz: „Igen!” Erre azt mondom: „Gyerekek, az Em­ma­nu­elle-t már harmincmillió éve ugyanúgy énekeljük. De hoztam nektek egy meglepetést.” A dal ugyanaz, a szöveg ugyanaz, én is ugyanaz vagyok, de más köntösben van. Mi ebből a tanulság? Hogy mindig jó egy kicsit megújulni.

Az Emmanuelle mellett a sármod is mindig a védjegyeid közé tartozott. Hogyan éled meg az idő múlását?

Ezt, látod, még senki nem kérdezte meg. És bevallom: már jó ideje nem vagyok jóban a Gergely-naptárral, mert valahogy elkezdett rohanni, hirtelen felgyorsult az idő. Ezt látom magamon és tapasztalom is. Vannak például prob­lé­máim, amelyek a mozgásommal kapcsolatosak. Nem szeretem már a lépcsőzést, fárasztónak érzem. Itt fáj, ott fáj. Én is, mint minden hatvan pluszos pasi, érzem az idő múlását. Amikor visszanézem nosztalgiából, hogy milyen jó volt fiatalnak lenni, milyen jó volt életerősnek lenni, akkor egy kicsit összeszorul a szívem. 

Nagyon sok mindent kipróbáltál már. Játszottál színdarabban, filmben, rendező, színházigazgató és szinkronszínész is voltál. Van még olyan, amit mindenféleképpen szeretnél elérni?

Nincsenek már akkora nagy ambícióim, mint, mondjuk, tíz évvel ezelőtt. Ami viszont mostanában bejött – és amit érdekesnek, szakmailag is kihívásnak gondolok –, az a hangoskönyv. Nemrég kezdtem el foglalkozni vele, és őszintén szólva nagyon élvezem.

„Egy olyan család vagyunk, amely összetartó”

Köztudott, hogy nagyon szoros kapcsolatot ápolsz édesanyáddal és a húgoddal is. Mitől maradt ennyire közeli a kapcsolatotok?

Először azt kell mondanom, hogy azért nem ennyire szép és nem ennyire tökéletes minden. Velünk is, velem is elő szokott fordulni konfliktus, súrlódás, egyet nem értés. Az, hogy egy olyan család vagyunk, amely összetartó, nyilvánvaló, és nekünk ez a normális. Én olyan életet éltem és élek, ami rapszodikus. Mindenféle van benne. Nem egyenes vonal, nem egy sín visz engem a boldogság és a jó irány felé. Ahogy letérek róla, ahogy döccenők vannak, elromlik a pálya, akkor javítani kell. Az élet része, hogy mindig van valami probléma. Én azt gondolom, tanultam mások élettapasztalataiból, és megpróbálok józan maradni, megpróbálom kijavítani a hibákat. És azt is elvárom, hogy ha valami igazságtalanság történne velem a családon belül, akkor azt más is elismerje. Én és az anyukám közszereplők vagyunk. Nekünk nagyon fontos, hogy példát mutassunk. Olyan családba születtem bele, ahol normális emberek voltak, jól gondolkodtak és jó példát mutattak nekem, ezért bármi is történik közöttünk, azt meg tudjuk beszélni.

Sok művész álmodozik arról, hogy a gyermekei is azt a pályát választják, amelyen ők sikeresek lettek. Neked volt ilyen vágyad?

A fiam, Simon beleszületett a színpadi világba. Amikor picike volt, vittük magunkkal mindenhová a koncertekre. Ott volt az öltözőben, bement velünk a stúdióba, odaült a hangszerekhez, egy kicsit játszott rajtuk. Neki az volt természetes, hogy ilyen világba született. De egyszer sem volt olyan, hogy nyomást helyeztem volna rá: „Ezt kell csinálnod, ezt kell folytatnod, te ebben vagy tehetséges!” Tanult a Kőbányai Zeneiskolában, később pedig Londonban is. A zene egyszer csak az életének, a hétköznapjainak része lett. És bár én örülök, hogy Simon tud zenélni, de nem ez a fő csapásirány, hisz egy cégnél dolgozik mint informatikus mérnök. Elég okos volt ahhoz, hogy fix bevétele legyen. Egy zenész élete sokkal kiszámíthatatlanabb.

Gergely Róbert volt feleségeiről is beszélt

Nincs még unokád. Vágysz rá, hogy nagypapa legyél?

Én biztos vagyok benne, hogy nagyon jó nagypapa lennék! Azt is ki merem jelenteni, hogy szeretnék nagypapa lenni. De nem rajtam múlik, a fenébe is! Simon még nem tart ott, hogy ez aktuális legyen, de remélem, hogy előbb-utóbb mégiscsak megtörténik. Ha mégsem, hát akkor azt tudom mondani, hogy milyen jó nagypapa lehettem volna.

Kétszer nősültél és kétszer váltál el. Hogyan gondolkodsz utólag a házasságaidról és úgy általában a párkapcsolatokról?

A Gergely Robi kitalálta, hogy lesz neki egy felesége, három gyereke, és így fog megöregedni. Ez volt a terv. A GPS-be beütöttem, hogy „boldogság”. Erre kell menni, hogy boldog legyek. De valahol útközben elromlott a GPS, és nem mindig találtam meg a boldogsághoz vezető utat. De egy olyan pasival beszélgetsz most, aki azt tudta mondani mindenkinek a környezetében – és ezt bizonyította is –, hogy annak ellenére, hogy egy házasságnak vége lett, a kapcsolatok nem feltétlenül érnek véget. Mind a mai napig jóban van az első feleségem, Andrea és a második feleségem, Timi. Volt, amikor együtt is dolgoztunk. Én most is együtt dolgozom az első feleségemmel egy színházi darabban, a másodikkal pedig a koncertjeimen.