
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA velőtrázó jelenségeknek állítólag orvosok, tanárok és lelkészek is szemtanúi voltak. A Sauchie poltergeist sztori 1960 novemberében kezdődött a skóciai Sauchie kisvárosában. A Campbell família otthonában olyan különös események zajlottak, amelyek a paranormális jelenségeket kutató szakemberek figyelmét is felkeltették. Elhihetjük, hogy valóban egy túlvilágról érkező lény üldözte a gyermeket? Vagy az is lehetséges, hogy a kislány pszichés működése állhat mindezek hátterében?

A történet középpontjában a 11 éves, visszahúzódó kis Virginia Campbell állt, aki nem sokkal korábban Észak-Írországból költözött Skóciába.
Virginia életében akkortájt olyan sok változás történt, ami egy erős, felnőtt embert is súlyosan megviselt volna. Édesapja Írországban maradt, édesanyja pedig egy távolabbi panzióban dolgozott és lakott, így a kislány többnyire a nála közel 20 évvel idősebb, felnőtt bátyja családjával töltötte az idejét.
Korábban imádott kutyáját is elvesztette, egy kedves barátnőjét pedig halálos tragédia ragadta el tőle. Bár több felnőtt testvére volt, gyakorlatilag egykeként nevelkedett - új otthonában viszont sokszor még az ágyát is meg kellett osztania rokonaival.
A honvágy, az elszakadás fájdalma és az elfojtott érzelmek minden bizonnyal komoly szerepet játszhattak Virginia lelki érzékenységében - és talán az egész ügy lehetséges magyarázatában...

Minden az intenzív kopogó hangokkal és az ágy remegésével kezdődött. Az 1960- as években pláne kirívónak számított, amit tapasztaltak, a család eleinte hétköznapi magyarázatot próbált keresni - ám a jelenségek egyre nyugtalanítóbbá váltak.
A beszámolók szerint az otthonukban egy több, mint százkilós tálalószekrény szemtanúk jelenlétében mintegy tizenkét centiméterre eltávolodott a faltól, majd visszatolódott az eredeti helyére anélkül, hogy bárki hozzáért volna.
A kísértetjárás azonban nem csupán az otthonára korlátozódott. Virginia bárhol is járt, a környezetében rejtélyes zajokat hallottak, tárgyak mozdultak el – sőt, a morbid jelenségek még az iskolában is folytatódtak. A repkedő mutatópálcák, vándorló íróasztalok halálra rémítették a gyerekeket és a tanárokat. A történet ettől vált igazán hátborzongatóvá: úgy tűnt, a láthatatlan erők nem egy konkrét épülethez, hanem egyértelműen a lányhoz kötődtek.

A Campbell család pár hét elteltével segítséget kért, így az eseményeknek hamarosan a szűk családi körön kívül is akadtak szemtanúi. A rejtélyt körüljáró feljegyzések szerint egy helyi orvos, Dr. Nisbit is vizsgálta a történteket, aki állítólag szokatlan fizikai jelenségeket tapasztalt. Több tanár és két lelkész hiteles beszámolói is kapcsolódnak az ügyhöz. Egyes elbeszélések szerint a család elkeseredésében az egyházhoz fordult - ám a kopogások még az imádságok idejére sem szűntek meg. Ezek után a misztikus ügy végül A. R. G. Owen brit parapszichológusnál kötött ki, aki körültekintően, teljes erőbedobással foglalkozott Virginia történetével és a tanúvallomásokkal – mindenáron magyarázatot akart találni a természetfeletti jelenségekre.

Owen hosszú ideig kémlelte a kislány körül zajló furcsaságokat: az 1960. november 22-én kezdődő jelenségek a riportok szerint mindig abbamaradtak, amint Virginia elaludt. Időnként valamiféle transzszerű állapotba került - olyankor zavartan beszélt, és Írországban hagyott szeretteit, elhunyt barátnőjét és kedvenc kutyusát szólongatta.
A kezdeti rémület után azonban Virginia szinte beletörődött a láthatatlan erő jelenlétébe. Olyannyira, hogy még nevet is adott neki: Wee Hughie-nak nevezte el a „szellemlényt”. Owen 1961 januárjában már úgy látta, hogy a lány nemcsak megszokta titokzatos követőjét, hanem intenzív kíváncsisággal is viszonyult hozzá.
A hátborzongató események 2 hónap után megritkultak, egy későbbi beszámoló szerint pedig 1961 márciusára végleg megszűntek. A rejtélyes „szellempajtás” tehát nagyjából négy hónapon át kísérte a kislány életét, majd éppen olyan váratlanul tűnt el, ahogyan megjelent.
A parapszichológia az ilyen eseteket gyakran a spontán visszatérő pszichokinézis, vagyis az RSPK elméletével próbálja magyarázni.
Eszerint a poltergeist-jelenségek mögött nem feltétlenül túlvilági entitás áll, hanem egy élő személy tudattalanul működő, feltételezett pszichés energiája.
Owen is felvetette, hogy a gyermek belső feszültsége összefügghetett a rejtélyes eseményekkel; az RSPK alapján az elfojtott félelem, szorongás vagy düh akár fizikai jelenségek formájában is „kisülhet” .
Vagyis elképzelhető, hogy Virginia nem a kísértetjárás áldozata, hanem annak öntudatlan előidézője volt.
Csakhogy nem mindenki osztotta Owen elképzelését. Virginia édesapja és az ügyben érintett lelkészek a saját szemükkel látottak után is úgy vélték, hogy a kislány körül valódi szellemi jelenlét munkálkodott. Számukra a Sauchie poltergeist a túlvilág létezésének megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka maradt...
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.