Santiago Taute 20 éve, egy piacon szeretett bele egy képbe, amiért 300 forintnak megfelelő összeget fizetett. Ám most kiderült, igazi kincsre tett szert, hisz az alvajáró művész alkotta.
John Darwin halálát 19 évvel ezelőtt akkori felesége jelentette be. A pár börtönben bűnhődött a csalásért. Most a férfi Manilában, szerény körülmények között él fiatalabb párjával.
A Tóth család háztartása szinte teljesen hulladékmentes, és a 12 éves Panni igyekszik erre másokat is ösztönözni. Instagram-oldalán számos ötlettel segíti követőit, hogy azok minél kevesebb szemetet termeljenek.
Egyetlen koronavírusos dolgozó fertőzött meg 533 másikat Ghánában, a tengerparti Tema város egy halfeldolgozó üzemében - mondta vasárnap esti nyilatkozatában a nyugat-afrikai ország elnöke, Nana Akufo-Addo.
Talán nem olyan egyszerű most a piacról főzni, mint általában, de a szupermarketek zöldségpultjain is megjelentek már a tavaszi zöldségek, akinek pedig lehetősége van rá, a termelői házhoz szállítást is választhatja.
Nagy olajárcsökkenést okozott hétfőn a túltermelés befogadására alkalmas olajtározók szűkössége, az amerikai WTI nyersolaj éppen lejáró májusi kontraktusának jegyzése negatívba fordult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.