A külföldi utazás előtt hat héttel érdemes felkeresni az oltóközpontokat azoknak, akik a mediterrán, az ázsiai vagy az afrikai országok valamelyikébe utaznak - mondta el Jelenik Zsuzsanna főorvos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A szalmonellózis a köznyelvben, fertőzött étel fogyasztása után kialakuló gyomorpanaszokat jelet. A fertőzés bármikor kialakulhat, ám a járvány kialakulásának kockázata nyáron a legmagasabb.
Mintegy 1,4 tonna jelöletlen, illetve tiltott módon, helyben fagyasztott húst foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Kiemelt Ügyek Igazgatósága Nagykanizsán.
Magyarországon 10-30 szamárköhögéses beteget kezelnek minden évben, jellemzően csecsemőket, akik felnőttektől, nem ritkán saját szüleiktől kapják el a fertőzést.
Elképesztő őrület terjed férfiak körében: az úgynevezett vírusvadászat során direkt létesítenek védekezés nélkül szexuális kapcsolatot rengeteg partnerrel, hogy elkapják az AIDS-et okozó HIV vírust.
A fürdőzőket fenyegető veszélyekre figyelmeztetett a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), az Országos Mentőszolgálat, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. és a Magyar Fürdőszövetség keddi közös sajtótájékoztatóján.
A klórt az uszodák és strandmedencék vizének fertőtlenítésére használják. Azonban egyre több jel utal arra, hogy ennek a vegyi anyagnak egészségkárosító hatása is van.
A súlyosan elhízott nénit rettenetes körülmények között, mocsokban tartotta lánya. Az ágyhoz kötött 70 éves nyugdíjas lábát sebek borították, amelyekben légylárvák keltek ki, ám bizarr módon pont ez mentette meg a halálos fertőzéstől....
A mérgezéses esetek húsz százaléka hazánkban a 15-24 éves korosztályt érinti. Az Országos Kémiai Biztonsági Intézet ezért úgy döntött, hogy közel viszi az információkat a fiatalokhoz, így az idén harmadik alkalommal vesznek részt az EFOTT Fesztiválon.
Olyan kórokozó okozott tömeges megbetegedést Baranyában, ami korábban igen ritka volt. A Q-lázas esetek okát még keresik. Több mint száz beteg van, az első fertőzést Vokányon észlelték.
Az egyezség értelmében Brüsszel és a Bill és Melinda Gates Alapítvány közösen lép fel olyan betegségek ellen, amelyek az átlagosnál jobban sújtják a szegénységben élőket.
A tömegközlekedők kevésbé kapják el az influenzát. Londonban, ahol az emberek zöme vonattal, busszal, metróval utazik, nemhogy magasabb a fertőzési ráta, hanem még valamivel alacsonyabb is.
A csapadékos időjárás és a magas páratartalom miatt nő a gyümölcsfák, illetve a szőlő gombás és baktériumos betegségeinek veszélye - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteki közleményében.
Kis mennyiségű mérges gomba fogyasztása is elegendő ahhoz, hogy súlyos mérgezés alakuljon ki. Az elfogyasztott gombafajtól függően a tünetek perceken belül is jelentkezhetnek, de előfordulhat, hogy csak napok múlva lépnek fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.