Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsDani Mátyás – vagy ahogy a fiatal generáció a TikTokról ismeri: Dr. Mátyás – Az ének iskolájában elért sikere után a tanulásra összpontosított. A Sztárban Sztár versenyzőjének doktori titulusa abszolút valódi, ugyanis bármennyire tehetségesnek tartották, ő mindenképpen szeretett volna egy civil szakmát is, így elvégezte a jogi egyetemet.

A népszerű műsor zsűrijét hétről hétre elkápráztatja a produkciójával Dr. Mátyás, aki zseniálisan alakította Shakirát, Szikora Robit és Csepregi Évát is. A Sztárban Sztár tehetséges énekese nem is titkolja, újból beleszeretett a színpadba, a színpadi jelenlétbe.
„Színész szeretnék lenni, elvarázsol ez a világ” – kezdte lelkesen a hot! magazinnak Matyi, aki megkapta a Neoton énekesnőjének a kalapját.
Gyermekkoromban játszottam több darabban is, majd jött Az ének iskolája, de mindenképpen szerettem volna egy olyan szakmát is, amihez később bármikor nyúlhatok. Elvégeztem a jogi egyetemet, az éneklést pedig hosszabb időre hanyagoltam. Most már azonban jöhetnek az álmok, pontosabban már el is kezdtem élni az álmaimat, úgyhogy ne ébresszetek fel! Nagyon hiányzott az éneklés; jókor jött a műsor, mert remek lehetőség arra, hogy megmutassam magam és azt, hogy mit tudok. Minden pillanatát élvezem, nemcsak az előadást, hanem a próbákat is. Komolyan veszem a próbákat, rengeteget gyakorlok, véletlenül se szeretném egyik produkciónál sem, hogy paródia legyen.
A befektetett munka pedig meghozta a gyümölcsét: Stohl Andrásék szórják neki a maximális pontokat, és – a szavazatok és a kommentek alapján – a nézők is odáig vannak érte.
„Rengeteg kedves kommentet kapok; volt, hogy otthon pityeregtem, amikor olvasgattam őket, mert elárasztott a szeretet. Jólesik ez a fajta visszaigazolás, hogy akkor van itt keresnivalóm. Amikor kiderült, hogy kik lesznek a versenytársak, megijedtem: a leggyengébbnek gondoltam magam. Fantasztikus énekesek, előadók vannak a mezőnyben! Ráadásul mind nagyon kedvesek, amit a nézők talán nem látnak, de mi a kulisszák mögött együtt vagyunk, biztatjuk és támogatjuk egymást. Így számomra nem a felkészülés vagy az utánzás a műsor legnehezebb része, hanem a kiesés, mert annyira megszerettük egymást, hogy mindig nagyon fáj, amikor valaki kiesik a műsorból.”

Amikor a Neoton Família énekesnőjének a bőrébe kellett bújnia, a legendás előadó maga nyújtott neki segítséget.
„Egyszer csak besétált az énekpróbára; hát az valami hihetetlen pillanat volt! Csepregi Éva maga a fény; tényleg, ragyogott, fantasztikus energiája van! Hatalmas megtiszteltetés, hogy miattam eljött a próbára, majd meg is nézte a produkciómat a stúdióban, és még tetszett is neki. Őszintén, kell ennél nagyobb elismerés?”
– mondta elérzékenyülve Matyi, aki Tóth Gabit is szívesen színpadra vinné.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.