Kalapáccsal szétvert fejjel találták meg a ceglédi vonaton a vagyonos borkereskedőt, Steinherz Rudolfot. Az egész magyar rendőrség az elvetemült tettest hajkurászta, nem sejtették, hogy a borász maga bérelte fel gyilkosát.
Szilágyi István, vagyis egy ország Lópici Gáspárjának meggyilkolásának híre az egész országot sokkolta. <a href="http://www.borsonline.hu/celeb/galambos-lajos-adomanyokat-vitt-szilagyi-istvan-ozvegyenek-joli-neni-konnyekig-meghatodott-video/199447"...
Saját, akkor 19 éves lányát öntötte arcon maró vegyszerrel egy orosházi apa, miután úgy vélte: lánya túl gyakran váltogatja szerelmi partnereit. Erika már korábban is rettegett agresszív apjától, akit a környéken is lobbanékony,...
Szilágyi István fiát kedd hajnalban, az ügyészség indítványára előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Főügyészség. Az egy hónapnyi előzetest az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben tölti majd, amíg folyik ellene...
Anyák napja reggelén állítólag kalapáccsal végzett fia Szilágyi Istvánnal. Az ország szeretett művészét évek óta rendszeresen verte gyermeke, de az apai szív mindig megbocsátott neki. Lópici Gáspár még a halála előtti napokban...
Saját apja végzett 1988-ban az ünnepelt, magyar származású gyereksztárral, Judith Barsival. A család Los Angeles-i házában lakók azonban állítják: a gyilkosság helyszínén, a kislány egykori otthonában a mai napig furcsa dolgok történnek.
<font face="Calibri, sans-serif"><font>A </font></font><font face="Calibri, sans-serif"><font>magyar</font></font><font face="Calibri, sans-serif"><font> életmentők épp egy beteg ellátásán dolgoztak, míg valaki feltörte a parkoló mentőautót. </font></font><font...
Bevallása szerint is rossz hatással van az agyára a bezártság VV Fanni elrablójának. B. László másfél évet előzetesben töltött, egy éve pedig házi őrizetben él, és ez az idő úgy tűnik elég volt ahhoz, hogy az egykor éleseszű üzletember...
Filmből ellesett csapdával ölt a kétezres évek legszörnyűbb sorozatgyilkosa, a szentkirályszabadjai rémként ismert Ember Zoltán. A férfi haláláig nem bánt meg semmit, sőt a rácsok mögött is csak az ölésen járt az esze.
Brutális módon, bosszúból mészárolta le a helyi molnárlegény a somogyszili házaspárt, Adler Józsefet és Katalint, valamint két fiukat. Az ámokfutót végül a pár életben hagyott 15 éves lánya buktatta le.
Hatalmas állatvédő tömeg várta a bíróság előtt H.-né Magdolnát, aki kocsija mögé kötve végzett kutyájával. Az asszony, ahogy akkor is, most is azt állította: nem érzi bűnösnek magát, és nem fogadta el a javasolt büntetést.
A borsodnádasdi emberölés ügyében született elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügy a Debreceni Ítélőtábla előtt folytatódik - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Miskolci Törvényszék által kihirdetett döntéssel kapcsolatban pénteken az MTI-vel.
A rendőrök minden nap minden egyes percében sürögnek forognak, hiszen a világ tele van lenyűgöző bűnözői elmékkel és olyan mesterien kivitelezett bűncselekményekkel, melyek felderítése akár évekig is eltarthat. De mi van akkor,...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.