Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA köröm tövén található világos, félhold alakú területet lunulának, magyarul körömholdnak nevezik. Feladata az új, keratinból álló sejtek termelése, amelyek előretolódva és megkeményedve létrehozzák a körömlemezt. Leginkább a hüvelykujjon és a nagylábujjon látható.

A Rutgers New Jersey Medical School kutatói korábbi esetleírásokat tekintettek át. Eredményeik szerint a lunula vörös elszíneződését szívelégtelenségben, májzsugorban, reumás ízületi gyulladásban és más kötőszöveti betegségekben szenvedőknél is megfigyelték.
Hasonló elváltozásról foltos hajhullás és szén-monoxid-mérgezés esetén is beszámoltak. A szakirodalomban leggyakrabban szív- és érrendszeri, autoimmun, illetve reumatológiai betegségek mellett jelent meg.
A pontos összefüggést egyelőre nem ismerik. Az egyik lehetséges magyarázat szerint a köröm alatti hajszálerek kitágulnak, fokozva a terület vérellátását. Ha nyomásra a vörös rész átmenetileg kifehéredik, az erre a folyamatra utalhat.
A kutatók hangsúlyozták, hogy nem minden vörös körömhold mögött áll súlyos betegség, és az említett kórképekben szenvedőknél sem feltétlenül jelenik meg az elváltozás.
Ha csak egyetlen körmön látható elszíneződés, gyakrabban merülhet fel helyi ok, például fertőzés, bevérzés vagy a köröm alatt kialakuló elváltozás. Több köröm egyidejű érintettsége azonban nagyobb eséllyel kapcsolódhat az egész szervezetet érintő folyamathoz.
A szakemberek ezért azt javasolják, hogy a tartósan vörös körömholdat – különösen, ha több ujjon is megjelenik – ne hagyják figyelmen kívül, hanem mutassák meg orvosnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.