
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsTóth Gabi neve annak ellenére is visszatért a Megasztárba, hogy az énekesnő idén már nem tagja a mesterek csapatának. A tegnapi első adásban Puskás-Dallos Bogi többször is megidézte elődjét, egy alkalommal pedig egy versenyző annyira összekeverte a két énekesnőt, hogy azt hitte, valójában Tóth Gabi ül vele szemben. Bogi ezután rá is játszott a helyzetre, és több olyan gesztust, illetve poént is elővett, amely egyértelműen korábbi zsűritársára utalt.

A jelenetben előkerült a ruhájának igazgatása, majd az érettségi kérdése is, amellyel korábban már többször viccelődtek Tóth Gabival kapcsolatban. A produkció a stúdióban nevetést váltott ki, ám úgy tűnik, nem mindenki találta szórakoztatónak, hogy az énekesnő távollétében ismét ő lett a poén egyik főszereplője. Tóth Gabi maga is reagált a történtekre, majd most egykori mentoráltja, Balogh Krisztofer is megszólalt.

A Sztárban Sztár leszek! és a Megasztár korábbi versenyzője nem finomkodott, amikor megvédte egykori mesterét és barátját. Közösségi oldalán meglehetősen indulatos üzenetet intézett Puskás-Dallos Bogihoz, amelyben azt is világossá tette, hogy szerinte nagy különbség van a két énekesnő között.
Soha a büdös életbe nem lesz olyan hangod, mint Gabinak, gondolom jó sokat fizettek neked ezért. (...) Arra lehet is irigykedni, hogy Gabinak milyen teste van, s igazítgatta magán a ruhát, mert a Jó Isten megáldotta szép csecsebecsékkel, s testtel is, mert akinek szép a lelke, az testben is megmutatkozik. Az érettségi meg… az neked lehet van, de hang, ami egy Megasztár zsűrijébe való, soha nem lesz olyan, mint Gabinak. Irigy emberek gonosz világ. De várjatok csak, Isten odafent mindent lát, lehet a magas lóról jó keményet esni. De onnan felállítja Isten azokat, akiket oktalanul tiportak el. Szégyen, amit csináltok egy ember ellen oktalanul. Embert ölt, vagy mi?! Ő igyekezett a szakmájához hűen, s a családjáért tenni mindent. Ti vagytok a „gyilkosok”. Életben is lehet eltiporni valakit karaktergyilkolással, ti megtettétek, de Gabi attól a cirkuszotoktól független ugyanúgy a csúcson, sőt egyre feljebb emelkedik csendben
– írta a közösségi oldalára Balogh Krisztofer.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.