Szerelmi háromszögben az anyóssal: így szabjunk határt, hogy ne váljon pokollá a kapcsolat

Az olasz mammismo egy valóban létező kifejezés, és nem mást jelent, mint az anya túlcsorduló védelmezését, illetve a fia ebből fakadó, akár felnőtt korban is fennálló érzelmi alárendeltségét. Ez nem egy diagnózis, inkább egy kulturális fogalom, de mindenképpen egy univerzális tapasztalat, amellyel Itálián innen és túl is nők ezrei néznek szembe. Honnan tudhatjuk, hogy a mi párkapcsolatuknak is van egy harmadik tagja az anyós személyében, és mit tehetünk egy ilyen helyzetben? Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológust kérdeztük a témában.

A függőségnek mennie kell

– Önmagában nem az a probléma, hogy egy anya és a felnőtt fia közel állnak egymáshoz. Itt az a kérdés, hogy mi történik a kapcsolatban: megmarad-e a férfi autonómiája, tud-e bűntudat és rossz érzések nélkül kapcsolódni a külvilághoz, az esetleges párjához, ki tud-e alakítani társas kapcsolatokat. Az alapvető problematika tehát az, ha nem történt meg a leválás a szülőről. Ez nem azt jelenti, hogy a férfi többé nem kér tanácsot, nem látogatja meg az édesanyját, vagy kevésbé szereti, tiszteli őt, hanem hogy megtanul felelősséget vállalni. Az pedig a szülő feladata, hogy erre megtanítsa. Egy egészséges felnőtt kapcsolatban a közelség és az önállóság egyszerre tud jelen lenni. Attól, hogy a fiú kirepül, a szülő iránti szeretete megmarad. Azonban a függőség, amely gyermekkorban a túlélést szolgálja, meg kell, hogy szűnjön. Ha ez nem történik meg, az gondokat okozhat – magyarázza a szakember.

A felnőtté válás része, hogy az ember megtanulja megőrizni érzelmi kapcsolatát családjával úgy, hogy közben kialakítja saját, önálló identitását és döntési képességeit. Vagyis képes az életét saját értékei, szükségletei alapján irányítani, akkor is, ha ezzel esetleg nem egyezik az anyja vagy apja véleménye.

Dr. Makai Gábor szerint akkor beszélhetünk egészséges közelségről, ha a férfi megéli saját autonómiáját, tehát képes határokat húzni, önálló döntéseket hozni. Az anyuka pedig képes őszintén örülni a fia párkapcsolatának, nem akar mindenbe beleszólni, minden döntéshozatalban részt venni és elfogadja, ha másként gondolkodnak. Illetve nem kelt bűntudatot, amikor a gyereke határokat húz.

A mamma mindent jobban tud

Az „anya pici fia” dinamikák kialakulásában a családi szerepek összemosódása, kimondatlan elvárások és feloldatlan szorongások játszhatnak szerepet, amelyek hatására az egyéni autonómia háttérbe szorul. A szakpszichológus szerint a folyamat fontos tényezője, ha az anya nehézségeket tapasztal a leválás elfogadása során. Egy gyermek kirepülése ugyanis az anyának is hatalmas változást jelent, szorongást okozhat.

– Újra kell definiálnia önmagát, hiszen egy identitásvesztés történik. Ha ezt a szülő nem tudja jól kezelni, abból következhet, hogy magához láncolja gyermekét, társakká válnak – sokszor tudattalanul. Ezt felerősítheti az is, ha az apa valamilyen okból kifolyólag nincs jelen, érzelmileg elérhetetlen. A kapcsolat átalakul. Anya és fia egymás legnagyobb támaszává válnak. Az anya mindent megtesz a fiáért, megmenti minden rossztól és nehézségtől, hiszen ez az ő felelőssége. Idővel pedig a fiú is új szerepet ölt. Úgy érzi, nem okozhat csalódást, meg kell védenie, meg kell felelnie, igazat kell adnia az anyjának. A megfelelés vágya az önállósága hiányához vezet. A férfi elkezdi leértékelni önmagát. Úgy érezheti, egyedül kevés az élet megpróbáltatásaihoz. Fél a külvilágtól, a megmérettetéstől, a felelősségtől. Így kialakul egy meggyőződés, miszerint az édesanyjára mérhetetlen szüksége van. Innentől pedig anya és fia közösen tartja fenn a szimbiózist – vezeti le a Fanny magazinnak Dr. Makai Gábor a folyamatot.

Egy ilyen kapcsolatban a segítségnyújtás határai kitolódhatnak. Amit az anya szeretetből tesz, az akaratlanul is azt az üzenetet közvetítheti a fiának, hogy nélküle nem lenne képes megbirkózni egy nehézséggel. Így idővel az önállósodás helyett a függés és a bizonytalanság erősödhet meg benne.

Elfér még egy barátnő is?

A kötődés akkor válhat csak igazán komplikálttá, amikor a férfi életében megjelenik egy másik fontos nő. Egy ilyen dinamikában a partner könnyen úgy érezheti, versenyeznie kell az anyósával, az anya pedig úgy élheti meg, elveszíti kisfiát. A szakértő szerint azonban a problémát valójában nem a felszíni konfliktusok okozzák, mint a gyakori telefonhívások vagy az anyós tanácsainak meghallgatása, hanem az, ha önfeladás történik. A fókusz tehát újra az autonómiára kerül. A kérdés az, ki hozza meg a férfi saját életét érintő döntéseket? Ő maga, vagy megfelelési vágya, édesanyja igényei?

 – tanácsolja a szakpszichológus.

Tehát az első lépés a pár közös projektje. Csak ezután érdemes bárki mást bevonni a képletbe. A megbeszéltek alapján pedig a férfinak kell határokat húznia, amelyek mentén egy új rendszer, új dinamika alakulhat ki.

– Tudni kell nemet mondani. A vasárnapi ebédre, a telefonálásra stb. A nem egy választás. Nem a férfi anyja és párja között. Ott nincs szó ilyenről. Itt az a fontos, hogy a férfi a saját életéről, igényeiről maga döntsön a párja bevonásával. Ez nem jelenti az anya kirekesztését, hiszen továbbra is jelen lehet a háttérben, támaszként, segítségként, de megtanulhatja, hogy csak akkor, amikor valóban szükség van rá. 

Így megtanulhatja úgy elérni, támogatni édesanyját, hogy az ne csak neki, de a férfinak is jó és kényelmes legyen – zárja sorait a pszichológus.