Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsKellemetlen pillanat alakult ki a Megasztár 2. válogatóján, amikor egy csinos lány érkezett a mesterek elé, aki ráadásul a hangjával is meggyőzte őket. T. Danny, ahogyan egyébként mestertársai is, rögtön a saját csapatában látta volna szívesen a versenyzőt, ők azonban elkezdték ugratni, és megkérdőjelezték, vajon tényleg a tehetsége miatt szeretné magához, vagy inkább azért, mert megakadt rajta a szeme? T. Danny azonban ezt nem vette jó néven, és odáig fajult a helyzet, hogy barátjával, Marics Petivel is szemben találta magát.

A kialakult szituációban Puskás-Dallos Bogi sem hagyta ki a lehetőséget, hogy kicsit megpiszkálja T. Dannyt. Azt kérdezte tőle:
Úgy érzed ő az első, aki igazán megmozgatott benned valamit?
A zsűritag azonban határozottan kijelentette, nem erről van szó:
Nekem a hangja tetszett, az előadásmód, meg a dal, amit hozott
– állította T. Danny. Ezzel azonban még nem ért véget a piszkálódás.

Marics Peti is beszállt, és olyan kérdést tett fel barátjának, amitől T. Danny arca azonnal megváltozott:
Fogod pörgetni otthon ezt a dalt, nem?
T. Danny ekkor már komoly tekintettel nézett Maricsra. A poén láthatóan betalált, a helyzet pedig kezdett kellemetlen irányt venni. Marics Peti rögtön próbálta helyretenni a szituációt, és jelezte, hogy csupán viccelődött. Sőt, azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy szerinte nem lenne jó, ha ezek után az lenne felróva, hogy ha jön egy szép lány, akkor ők csak azért akarnák a csapatukba. T. Danny azonban ekkor már inkább lezárta volna a témát. Azt kérte a többiektől, hogy engedjék el ezt a vonalat. Csakhogy Peti erre újabb félmondattal reagált:
Pont most próbálom kiölni, hogy innentől kezdve ne legyen ez.
De itt már gyakorlatilag menthetetlenné vált a helyzet: minél inkább próbálták lezárni a poént, annál tovább gyűrűzött a zsűriasztalnál. T. Danny pedig olyan lépésre szánta el ezek után magát, amire senki nem számított, de ezt a vasárnapi Megasztár adásában láthatjuk majd először.
A szeptember 5-től indult műsor az első két hétvégén duplázik, szombat és vasárnap este is a válogató adások szórakoztatják a nézőket. Majd a szeptember 19-i hétvégétől a megszokott felállásban szombatonként folytatódik a Megasztár 9. évada.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.