Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA blueskirály örökre lehunyta a szemét. Deák Bill Gyula a hot! magazinnak kilenc nappal a halála előtt adott interjút, amelyben felesége hiányáról is vallott.

Szeptember 17-én, 77 éves korában elhunyt a „magyar blueskirály”. Deák Bill Gyula halálát a gyászoló család jelentette be az énekes közösségi oldalán. Mint kiderült, a hot! magazinnak adta utolsó interjúját, amely még meg sem jelent, amikor a legendás zenész elhunyt. Íme Deák Bill Gyula utolsó interjújának részletei!
Most indul a Rossz vér turné, ráadásul több vendég is csatlakozik hozzád. Mire számíthat a közönség?
A Deák Bill Blues Band lesz az alapzenekar, és több olyan vendégünk is lesz, akiket szeretek és nagyra tartok. Gitározik majd velünk Tátrai Tibor és Gotthárd Misi, Keresztes Ildikó, Ferenczi György, Vikidál Gyula és Varga Miklós szintén érkezik, és lesznek állomások, ahol más barátok, zenésztársak is csatlakoznak hozzánk. Mindig örülök annak, ha olyan emberekkel állhatok egy színpadon, akikkel zeneileg és emberileg egyaránt jól érezzük egymást.
Lassan hatvan éve, hogy fellépsz. Mi az, ami ennyi idő után is arra sarkall, hogy újabb turnékat és koncerteket vállalj?
Tényleg nagyon régóta csinálom, sajnos a kor már fogott rajtam. (Nevet.) Az embernek mindenekelőtt szeretnie kell ezt az egészet. Ha nem szeretném a zenét, a színpadot és az embereket, akkor ennyi éven keresztül biztosan nem tudtam volna csinálni. Persze, az idő már rajtam is nyomot hagyott, például a térdem sem olyan, mint régen, ezért a koncerteken már nagyrészt ülve énekelek. Szerencsére a közönség elfogadja ezt, és még mindig szeretik a zenémet.
Több generáció nőtt fel a dalaidon, és ma már olyan fiatalok is éneklik a számaidat, akik azok megszületésekor még nem is éltek. Mitől lehetnek ezek ennyire időtállóak?
Nekem ez nagyon nagy dolog. Örülök annak, amikor fiatalokat látok a koncertjeinken. A hitelesség a legfontosabb: az ember ne akarjon másnak látszani, mint aki valójában. Mondták már nekem azt is, hogy miért nem megyek a Rózsadombra. De minek mennék? Én nem vágyom oda; Kőbányán érzem jól magam, ide tartozom. Azért kell hozzá valamiféle kisugárzás is, és persze kellenek jó dalok, jó szövegek. Olyan emberekkel dolgozhattam együtt, mint Hobo, Horváth Attila vagy Koltay Gergő, akik nagyon erős szövegeket alkottak. Ha egy dalban van igazság és valódi mondanivaló, azt szerintem a következő generáció is megérzi. Azt nem lehet playbackről megcsinálni. Én nem akarok tátogni a színpadon: ha kiállok az emberek elé, akkor énekelni akarok.
Tátrai Tibor szinte az egész turnén melletted lesz. Mi tartja össze ennyi évtized után is a szakmai és emberi kapcsolatotokat?
Nagyon régre nyúlik vissza az ismeretségünk, hiszen már a Hobo Blues Bandben is együtt játszottunk. Nagyon örülök annak, hogy most ismét együtt zenélhetünk; a mi barátságunk alapja a zene, a blues. Ha már egyszer az ember valami igazán hiteleset akar csinálni, akkor ahhoz kellenek profi zenészek is. Tibor egy ilyen gitáros.
Említetted a Hobo Blues Bandet. Milyen emlékeid vannak arról az időszakról?
Sok közös élményünk van, és egy nagyon fontos szakmai időszak köt össze minket, ezt nem akarom elvitatni. A Hobo Blues Band az életem és a pályám meghatározó része volt, nagyon nagy dolgokat csináltunk együtt, és arra az időszakra jó szívvel gondolok vissza. De ez már egy lezárt fejezet.
Sok olyan zenésszel dolgoztál együtt, aki már nincs közöttünk. Idővel könnyebb elfogadni ezeket a veszteségeket?
Azt talán valamennyivel igen, hogy ez az élet része, de attól még ugyanúgy hiányoznak. Nagyon sok olyan ember ment el mellőlem, akit szerettem, és akivel jóban voltam.
Póka Egon például nagyon hiányzik, Somló Tamással is jó kapcsolatban voltunk, de rengeteg nevet tudnék még mondani. Kóbor Jánost és Balázs Fecót is ismertem, és az ember ilyenkor egyre többször gondol arra, mennyi minden történt velünk ezek alatt az évtizedek alatt. A közös emlékek viszont megmaradnak.

A legnagyobb veszteség azonban másfél éve ért, amikor elveszítetted a feleségedet, akivel 45 évet éltetek le együtt. Egy ilyen hiányt fel lehet egyáltalán dolgozni?
Igen, több mint egy éve ment el Marikám. Negyvenöt év nagyon hosszú idő, gyakorlatilag egy egész élet, úgyhogy ezen nem lehet csak úgy túllépni. A mai napig része az életemnek. A gyerekeim nagyon sokat segítenek: ideköltöztek hozzám, mert nem akarták, hogy egyedül maradjak és teljesen összeroppanjak.
Így sokkal könnyebb. Nagyon jó érzés, hogy ilyen családom van. Együtt vagyunk, segítenek a mindennapokban. A menyem főz, a fiam intézi, amit kell. Ilyenkor érzi igazán az ember, milyen sokat jelent a családi szeretet. Nemrég elmentünk együtt egy hétre Törökországba pihenni, de ott is velünk volt lélekben a feleségem. Vittük magunkkal a képét és más dolgokat is. Nagyon mély szeretet volt közöttünk, ezt a veszteséget semmivel nem lehet pótolni.
A család nem mondja néha, hogy lassíts?
Most már azért nincs annyi koncertem, mint régebben. Korábban volt olyan időszak, amikor elképesztően sokat utaztunk, havi tizenöt-tizenhat buli is összejött. Akkor ez volt a természetes, nagyon ment a zenekar. A Covid előtt viszont körülbelül nyolcvan lekötött koncertünket kellett lemondani, ami nagyon megviselt. Most már más a helyzet, kevesebb fellépés van, és jobban be kell osztanom az erőmet is.
Van, aki továbbviszi a zenei vonalat a családban?
Igazából senki nem zenél komolyabban. Az egyik unokám próbálkozik, ő most tizenhárom éves. Zenei alapokat készít, azokra rappel, és a szövegeket is ő írja. Úgyhogy nála azért valamilyen formában megjelent a zene. Még nagyon fiatal; majd meglátjuk, mi lesz belőle.

Van még olyan álmod, amit mindenképpen szeretnél megélni?
A legfontosabb, hogy lássam felnőni az unokáimat, lássam, hogy családot alapítanak, hogy megtalálják a helyüket az életben.
Ennél többet nem is kívánhatok. Zeneileg pedig van egy új anyagom, amely már régóta készül. A szövegek megvannak, Horváth Attila írta őket, és a zenéket is kollégák és barátok szerezték hozzá, úgyhogy most már az lenne a következő lépés, hogy stúdióba vonuljunk, és én felénekeljem a dalokat.
Gondolkodsz azon, hogy milyen örökséget hagysz majd magad után? Mit szeretnél, hogyan emlékezzenek Deák Bill Gyulára?
Nehéz erre úgy válaszolni, hogy az ember ne tűnjön nagyképűnek. Én azt gondolom, azért tettem már annyit ebben az országban, hogy maradjon utánam valami. Rengeteg dal készült, és nagyon sok olyan produkcióban vehettem részt, ami ma már a magyar rockzene történetének része. Az István, a királyon kívül játszottam és énekeltem más rockoperákban is, színházban is rengeteget szerepeltem, és úgy alakult, hogy filmekben is feltűntem. Aztán ott vannak azok a nemzetközi találkozások, amelyekre különösen büszke vagyok. Játszhattam Chuck Berryvel – ez a mai napig az egyik legnagyobb élményem. Elmondták neki, hogy honnan származom, ő pedig nem akarta elhinni, hogy egy magyar bluesénekesnek ilyen hangja van. Ennél nagyobb dicséretet ebben a szakmában nehezen tudnék elképzelni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.