

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsVica egyik napról a másikra veszítette el azt az embert, akivel azt hitte, még évtizedek állnak előttük. Férje a negyvenes évei végén járt, tele voltak tervekkel, kamaszgyerekeik pedig még hosszú éveken át szerették volna maguk mellett tudni az édesapjukat. A tragikus autóbaleset után azonban a család addigi élete egyetlen szempillantás alatt összeomlott. A nő nem sejtette, hogy egy különös üzenet miatt hamarosan megkérdőjelezi mindazt, amit addig az életről és halálról gondolt.

Vica sokáig képtelen volt hozzányúlni férje személyes tárgyaihoz, a ruháit ugyanúgy a szekrényben tartotta, a kedvenc okosórája pedig az asztalon feküdt – rendszeresen fel is töltötte az eszközt.
Egyik este az óra váratlanul csipogni kezdett. A nő odalépett hozzá, és meglepetten látta, hogy a készülék olyan értéket mutat, mintha pulzust érzékelne. Pedig senki sem viselte.
Nagyon megijedtem, de aztán meggyőztem magam arról, hogy biztosan meghibásodott a tartós használat hiánya miatt – mesélte Vica.
Csakhogy később újra megtörtént ugyanez. Egy másik alkalommal pedig arra ébredt, hogy a férfi egyik kedvenc zenéje szól valahonnan a távolból, vagy talán halkan az órából.
Vica az észleléseit igyekezett titokban tartani a gyerekek előtt. Egyrészt nem akarta, hogy a gyász mellett még attól is féljenek, valamilyen paranormális jelenség történik az otthonukban - másrészt valahol attól is tartott, a gyerekek megkérdőjelezhetik a mentális állapotát.
Férje telefonos előfizetését a haláleset után megszüntették. Több, mint fél évvel később azonban Vica értesítést kapott az egyik chates alkalmazástól: a régi telefonszám ismét aktív. A profilképen már egy ismeretlen, fiatal férfi arca szerepelt.
Vicának hátborzongató volt viszontlátni ugyanazt a számot, de tudta, hogy a szolgáltatók a megszűnt telefonszámokat később újra kioszthatják. Igyekezett nem foglalkozni ezzel a továbbiakban.
Hajnali kettő körül az özvegy az asztalon fekvő okosóra csipogására riadt fel. A kijelző ismét úgy jelzett, mintha igen gyors pulzust érzékelne.
Ekkor megcsippant Vica telefonja is. Üzenete érkezett.
A nő megdermedt, amikor meglátta, ki a küldő: halott férje régi telefonszámáról érkezett, a csevegőalkalmazáson keresztül. Ráadásul egy eltűnő üzenetet kapott, amelyben mindössze egyetlen, gyorsan felvillanó mondat állt:
Babóka, örökké imádni foglak!”
Vica teljesen lefagyott, hiszen Babóka az a becenév volt, amelyen férje szólította őt.

Vica hosszas dilemmázás után felkereste a telefonszám új tulajdonosát. A fiatal férfi készséges volt, meghökkenve hallgatta végig a történetet, majd azt mondta, az ég világon semmit nem küldött a nőnek. Állítása szerint sem Vicát, sem a férjét nem ismerte, és az özvegy telefonszámát sem tudta. Különös, de a nőt valahogy nem lepték meg a férfi őszintének tűnő szavai...
Az ilyen megtapasztalásokat after-death communicationnek (ADC), vagyis halál utáni kommunikációs élménynek nevezik a parapszichológiában. A kifejezés olyan spontán észlelésekre utal, amikor a gyászoló úgy érzi, hogy az elhunyt valamilyen módon jelet ad neki, vagy kapcsolódni kíván vele. Az ADC önmagában nem bizonyítja a túlvilági kommunikáció létezését, hiszen a különös élményeknek lehet pszichológiai vagy technikai magyarázatuk, és véletlen egybeesések is történhetnek.
Egy biztos, Vica számára mindez teljesen valóságos megélés volt, és alapjaiban változtatta meg az addig inkább racionális világnézetét – és persze az élethez és túlvilághoz fűződő viszonyát is.
Nézd meg a videót is a témában:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.