Csodával határos módon élete túl édesanyja kegyetlenségét egy ausztrál gyerek. Az asszony ahelyett, hogy egy kórháznál hagyta volna a nem kívánt csecsemőt, inkább a föld alá rejtette el, hogy végezzen vele.
Élete legnehezebb szakaszán van túl a fiatal ceglédi anyuka, Judit. Az asszonytól el akarták venni egyetlen gyermekét, azonban közbenjárásra története szerencsésen alakult: hazavihette csecsemőjét barátjával közös albérletükbe.
Hétnapos gyermekéért küzd egy elkeseredett édesanya, Judit. A fiatalasszonynak, bár minden feltételt teljesített, nem engedik hazavinni várva várt elsőszülöttjét a kórházból.
Újabb utódja született Mollynak és Wallynak a Fővárosi Állat- és Növénykert vombatpárjának: a babszemméretű kölyök létére egyelőre csak anyja erszényének dudorodásából lehet következtetni.
Meghalt egy újszülött a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, ahol azt mondták az anyának, abortusznak kellene intézni az egészet, mert csak úgy jöhet ki jól az esetből.
Az enyingi iődsek otthona bejáratánl hagyta újszülött kislányát egy asszony. A rendőrség hamar a nő nyomára bukkant, aki állítja, most már szeretné megtartani a gyereket.
A 26 éves nőről két nappal azután derült ki, hogy terhes, miután szerelme életét vesztette Angliában egy tragikus autóbalesetben. Előtte úgy tűnt, nem is lehet gyerekük.
A pennsylvaniai házaspár kisfia borzasztó rendellenességgel született. A hithű katolikus Jenna Gassew és Fan Haley mindössze négy óráig mondhatták magukat szülőknek, ebbe az időbe végül csak a megkeresztelés fért bele.
Al Ferguson éppen négynapos fiával a karjaiban pózolt egy hétköznapi fotó kedvéért, amikor a baleset megtörtént: a baba a karjára vécézett. Ilyet még biztosan nem látott.
A manchesteri rendőrség őrizetbe vett egy középkorú asszonyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy ráfeküdt egy három hetes gyerekre. A csecsemő az eset következtében meghalt.
Soha nem ismerheti meg jókedvű, mosolygós anyukáját az újszülött kislány, akinek élete legelső és minden bizonnyal legnagyobb tragédiáját már a születésekor át kellett élnie. Az apának a várt óriási öröm helyett majd megszakadt a szíve.
Még mindig több mint ötszázezren úgy gondolják, hogy jobb, ha a saját módjukon tesznek félre a gyermekük számára, vagy egyáltalán nem tudnak takarékoskodni. Ennyi letéti számlát nem nyitottak meg a babakötvénnyel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.