Az anyának nem tetszett, hogy a férje tiszteletlenül bánt vele, ezért a négyéves gyerekükön állt embertelen bosszút. Úgy mellesleg a férjét és saját magát is felgyújtotta.
Csak annyi a bűne, hogy családjával egy forgalmas út mellett lakik. Egész gyermekkorát a mérges gázok között töltötte, így érte el a legtöbb esetben halálos kór.
Nem mehetnek akármilyen ruhában iskolába a lányok egy kínai városban. A gimnázium vezetője ugyanis betiltotta a színes mellétartók hordását az intézményben.
Teljes nyugalommal, egy konyhai késsel a halántékában sétált be egy kórházba egy kínai férfi. A klinika dolgozó először azt hitték, a férfi esete csak egy rossz tréfa.
Annyira kiakadt az életén egy 26 éves kínai férfi, hogy rohamában levágta a saját péniszét, majd a biciklire ült és bekerekezett a helyi kórházba. A testrészt viszont elfelejtette magával vinni.
Delhusa Gjon nevelt lányának bejött a modellkedés. Andrea kegyeit egyre többen keresik Kínában, de ez a népszerűség egyáltalán nem érdekli, csak a jövőjét akarja megalapozni.
Egy kínai asszony nagyon ráfázott. Férje apjára kattant rá, de nem sejtette, hogy vele csetel. Az apuka is beleszeretett, a férj pedig meglepetésszerűen megjelent az első randin. Mindenki megdöbbent.
A 33 éves férfi nem volt elégedett az orrműtétje eredményével, ezért visszament a kórházba, és az operációt végző orvost kereste. Az épp nem volt ott, a dühöngő beteg máson állt bosszút helyette.
Csúnyán megszívták egy kínai nő nemtörődöm gyerekei. A 94 éves nagymama azzal vádolta két fiát és egy lányát, hogy magára hagyták. A bíróság az idős asszonynak adott igazat, ezentúl a gyerekeknek anyagilag és érzelmileg is támogatniuk kell anyjukat.
Életével fizetett szenvedélyéért Kováts Viktor. A magyar madárember Kínában halt szörnyet, miután a mélybe vetette magát szárnyas ruhájában. Az extrém sportok sorra szedik áldozataikat, a végső határok feszegetésébe kódolva van a tragédia.
Nagy erőkkel keresik a kínai hatóságok Kováts Viktor extrémsportolót, a szárnyasruhás ugrás 2011-es magyar bajnokát, aki kedden gyakorlatozás közben egy sziklás terepen a mélybe zuhant 700 méteres magasságból.
Egy kínai család arról számolt be, hogy a hatóságok az éjszaka közepén elvittek otthonából a második gyermekével várandós asszonyt, és arra kényszerítették, írja alá a terhesség megszakításának kérelmét. Az asszony beleegyezett,...
A kínai kisfiú gyomrában élt tovább parazita ikertestvére, aki akkorára nőtt, hogy a gyereknek már légzési nehézségei is voltak. A műtéti után eltávolított magzat már 20 centi széles volt, gerince és végtagjai teljesen kifejlődtek.
Autóbalesetben súlyosan megsérült tavaly egy kínai férfi, többek között az orra is szétroncsolódott. A sebészek azonban megajándékozták egy új orral –amely a homlokát ékesíti.
Egy gazdag kínai anya azt mondta a lányának, hogy a biológiai anyja meghalt, mert azt szerette volna, hogy sikeres legyen a gyereke. A lány tanulmányi eredménye javulni kezdett és sikeres nő lett.
A dél-kínai város állatkertjében egy majom megtámadta a nyolc hónapos kisbabát, letépte az egyik heréjét majd megette azt és elfutott. A kicsit kórházban ápolják.
Egy kínai asszony ki sem állt a forgalomból, hanem egyszerűen mopedezés közben mellére rakta a gyermekét. A kicsi éppen nagyon kapaszkodott, amikor a rendőr megállította őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.