Minden népnek megvannak a saját hagyományai, démonjai karácsonyra. Kengurun lovagló, részeges Mikulás hozná az ajándékokat, ha az íreken és az ausztrálokon múlna.
Az adventi időszakban ünneplőbe öltöznek a városok, ráadásul mindenhol mézeskalács és forralt bor illata terjeng. Ha kicsit fülelünk, még A diótörő csodálatos dallamait is meghallhatjuk.
Veszélyt és örömöt egyaránt értenek a madarak énekéből a mókusok – az egymás mellett élő állatok igenis figyelnek egymásra. Már Misi mókus is Szajkó néni „tanácsait” fogadta meg.
Borbás Marcsi munkatársának fogadta Rákóczi Ferit, akivel az interneten keringő fura, újkor ehetetlen recepteket főznek meg. De aggodalomra semmi ok. Mutatnak helyette sokkal jobbat és finomabbat.
A nem is annyira távoli jövőben olyan technikai vívmányok jelennek majd meg, amelyek gyökeresen megváltoztatják az életünket. Vajon mennyivel lesznek másabbak a mindennapok ötven év múlva?
Meddig bírja egy görény ünnepi díszletek között? No és egy sikló? Hihetetlen, de már-már profi módon pózoltak a Budakeszi Vadaspark karácsonyi fotózásához ezek a vadállatok, amelyeknek saját kis kartonstúdiót építettek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.