Hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a szépségről alkotott képünket?

• A mesterséges intelligencia nem a semmiből hozta létre a szépségideált, hanem az általunk feltöltött adatokból tanulta meg.
• Az algoritmusok az átlagos és szimmetrikus vonásokat részesítik előnyben, ami az egyedi karakterek eltűnéséhez vezet.
• A nem létező, tökéletes virtuális arcok teljesen átformálhatják a valódi emberekről és az önképünkről alkotott elképzeléseinket.

A képgeneráló modellek az emberi kultúra vizuális lenyomatain nevelkedtek. Amikor a mesterséges intelligencia segítségével egy „szép ember” ábrázolását kérjük, a rendszer végignézi a több milliárdnyi fotót, festményt és reklámot, majd kivonja ezekből a közös nevezőt. A végeredményként kapott arcok mögött azok a mintázatok állnak, amelyeket a társadalom évszázadok óta a vonzó megjelenéshez kapcsol. Az algoritmusok végül nem tettek mást, mint matematikai átlagot vontak abból, amit a többség tetszetősnek ítél.

Honnan tudja a mesterséges intelligencia, mi számít vonzónak?

A pszichológia és az evolúcióbiológia már régóta kutatja az arcvonzóság titkát. A vizsgálatok szerint az emberi agy előnyben részesíti az úgynevezett átlagarcokat – vagyis azokat a vonásokat, amelyek közelebb állnak egy adott népesség statisztikai átlagához. Minél inkább összemosunk sok különálló arcot, annál inkább eltűnnek az egyedi eltérések, a bőrhibák vagy az aszimmetria, és az eredményt a külső szemlélők szinte kivétel nélkül vonzóbbnak találják.

A mesterséges intelligencia pontosan ezt az elvet járatja csúcsra. Mivel a digitális modellek a leggyakrabban előforduló, pozitívan értékelt arányokra támaszkodnak, olyan figurákat hoznak létre, amelyek statisztikailag a lehető legtöbb embernek tetszenek. Ez a folyamat viszont egyúttal felerősíti a meglévő társadalmi sztereotípiákat is. Ha egy adott kultúrában vagy médiatérben bizonyos jegyeket részesítettek előnyben, a generatív eszközök ezeket a sablonokat ismétlik és sokszorozzák meg.

Nézz a klipben tökéletesen szép viking embereket: 

A tökéletesség ára: az egyéniség eltűnése

Itt érkezünk el a virtuális esztétika legnagyobb paradoxonához. Ami statisztikailag a legvonzóbb, az egy bizonyos ponton túl kifejezetten unalmassá vált. A való életben a legtöbb ikonikus arc szépségét pont valamilyen apró tökéletlenség adja: egy karakteres orr, egy enyhe aszimmetria vagy egy különleges szemforma.

A közösségi média filterei már a mesterséges intelligencia robbanása előtt felvázolták ezt az irányt, amikor mindenki ugyanazokkal az alkalmazásokkal igyekezett kisimítani az arcát és megváltoztatni az arányait. A generatív eszközök megjelenésével viszont már nincs is szükség eredeti arcra, amelyet retusálni kellene. A virtuális térben létrejött egy egységes, azonnal felismerhető ideál, ahol a karakteres egyediséget felváltotta a hibátlan, de néha kissé lélektelen uniformizáltság.

Milyen hatással van ez a mindennapi önképre?

Évtizedeken át a természetellenesen tökéletesre retusált címlapmodellekhez vagy filmsztárokhoz mértük magunkat. Később megjelentek a filterezett szelfik, most pedig olyan mesterséges lények árasztják el a hírfolyamokat, akik a valóságban soha nem léteztek, és fizikai képtelenség felvenni velük a versenyt.

Azt még korai lenne kijelenteni, hogy ezek az algoritmusok végleg átírják-e az emberi esztétikai érzéket. A kérdés viszont nagyon is időszerű: ha a mindennapi görgetés során kizárólag a mesterségesen generált tökéletességgel találkozunk, vajon képesek maradunk-e értékelni azokat az apró, természetes szabálytalanságokat, amelyek egy valódi emberi arcot igazán egyedivé és szerethetővé tesznek?

Nézd meg a videót is a jelenségről:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: