Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsVan, akinek az édesapja a biztonságot jelenti, másnak a példaképet. Markos Györgynek Alfonzó mindkettő volt, olyan ember, akinek egyetlen felvont szemöldöke többet ért száz szigorú mondatnál.

A történet 1946-ban kezdődött, miután Alfonzó hazatért a frontról, és megszületett a régóta várt fiú. A kis Gyurit az édesanyja hiába ringatta, etette, öltöztette, vigasztalhatatlanul sírt. Ám amint az apja hazaért a munkából, minden megváltozott.
Nyílik az ajtó, és üvöltök. Apu megjelenik. Abban a pillanatban vigyorgok!
- idézte fel nevetve a humorista, aki hozzátette, hogy édesapja, a legendás artista és humorista, Alfonzó sokszor hajnalban ért haza a munkából, mégis jutott ereje a fiára: tisztába tette, megetette, mesélt neki.
Az akkori Rózsadomb tetején laktak albérletben, ahová a Király utcától gyalog járt fel tömegközlekedés híján. Annak idején még a keleti frontról is gyalog tért haza.
Nem kényeztetett, csak áradt belőle egy mérhetetlen erő
- mondta György, aki már gyerekként megtanulta: apja mellett nem kell félni a nehézségektől.
Amikor nem mert úszni, Alfonzó a Széchenyi fürdőbe vitte. Megígérte, hogy hátul fogja az úszást segítő kötényt. Gyuri szorgalmasan tempózott, majd megkérdezte, jól csinálja-e. Válasz nem érkezett: apja a parton állt. Gyuri is úszott tovább. Ilyen volt a nevelése: nem beszélt sokat a bátorságról, hanem megtanította rá.
A kamasz Gyuri sportolt, erős volt, és természetesen a lányoknak is szeretett volna imponálni. Egy alkalommal csinos vendéget vitt haza, amikor édesapja nyitott ajtót, mire hanyagul csak annyit mondott: "Hello, fater!" Alfonzó odafordult az ifjú hölgy felé és a maga természetes módján reagált: "Just a moment, please. I beg your pardon? vagyis: Egy pillanat, tessék? Megbocsátana?" - idézte apja válaszát, majd elmesélte, hogyan tette helyre egyetlen mozdulattal.
Hogy mondod, kisfiam? Fater?
- kérdezte Alfonzó, közben megfogta a fia nadrágszíját és fél kézzel feltolta a fal mellett a plafonig.
Ekkor Gyuri kicsit elbizonytalanodva kimondta, hogy apa, mire Alfonzó ezt válaszolta rá: "Nem rossz, de van még jobb megoldás is?" A fiú határozottan azt felelte: édesapa. A lány közben könnyesre nevette magát. De volt még egy csattanó: a vendég később közölte, hogy bár Gyuri nagyon tetszik neki, ő mégis szívesebben járna az édesapjával.
Nem az erő volt a lényeg, hanem a karizma. A karizma!
- vonja le a tanulságot Markos György.

Alfonzó a családban sem emelte fel feleslegesen a hangját. Ha fia kamaszos hévvel tiszteletlenül beszélt az édesanyjával, csak ennyit kérdezett: "Miben maradtunk?" Aztán sorolta: van otthon étel, fűtés, cipő, ruha? Van. Akkor a tisztelet is jár annak, aki mindezt megteremti.
Nem féltem tőle. Csak mérhetetlenül tiszteltem őt
- fogalmazott a humorista.
Édesapja fegyelme olykor fájdalmas leckét is jelentett. Amikor édesanyja halála után a temetőben sírva fakadt, Alfonzó arra figyelmeztette: nem a sírnál kell kétségbeesetten bizonyítani a szeretetet, hanem akkor kell megbecsülni a másikat, amikor még él. György máig emlékszik erre. A szigor mögött ugyanaz az üzenet húzódott meg, amely egész gyerekkorát meghatározta: a szeretet tettekben mutatkozik meg.
Alfonzó ugyanakkor megfejthetetlen ember maradt. Felesége harmincnégy év házasság után egyszer azt mondta neki: "Harmincnégy éve élek veled, de nem tudom, hogy ki vagy." Ha otthon vita támadt, a művész nem veszekedett: összecsomagolta esőkabátját, termoszát, és inkább egy barátjánál aludt. A színpadon mindent betöltő férfi a magánéletben kerülte a fölösleges összecsapásokat.

Markos György sokáig nem készült humoristának. Sportolt, zenélt és kaszkadőrködött, és bár felvették a színművészeti főiskolára, két év után eltanácsolták, a próbák helyett ugyanis gyakran a randik és az edzések vonzották. Nem tagadja, megkönnyebbült. A rendezői önkényt sem viselte jól, később Kazimir Károly társulatában kaszkadőrként dolgozott, és más tanulmányokba is belekóstolt.
Esküszöm, nem akartam. Még viccből sem akartam őt utánozni, nem is lehetett volna, így meg sem fordult a fejemben, hogy a nyomdokaiba lépjek
- mondta György, aki tudta, milyen magasra tette Alfonzó a mércét, és ő inkább a saját hangját kereste.
Mégis rendszeresen bejárt hozzá a színházba. Nem azért, hogy híres édesapját csodálja, hanem hogy megfejtse, hogyan képes a színpadra lépés első pillanatában magával ragadni a közönséget. Amikor együtt szerepeltek, Alfonzó ügyelt rá, hogy kezdő fia ne elsőként álljon a közönség elé. Máskor viszont, amikor Gyuri elkésett, egyszerűen kivette a műsorból. A családi név nem jelentett felmentést.
A közös Mozart-produkcióban aztán a fiú is megmutatta, mire képes. Egy szándékosan eldőlő székkel és egyre merészebb rögtönzésekkel előbb bosszantotta, majd megnevettette az apját. A siker után újabb közös szereplés következett az Alfonzó-cirkuszban. György számára ezek nem csupán fellépések voltak: testközelből tanulhatott attól az embertől, akit a legjobban tisztelt.

A Markos–Nádas páros sikere szinte a véletlennek köszönhető. Nádas Györggyel egy közös fellépés hozta össze, ahol rögtönzött jelenetükkel hatalmas sikert arattak. Hamarosan a rádió is bemutatta a „Befalazott, kőbe zárt lélek” című produkciójukat. Markos ekkor már külföldi kaszkadőrmunkát tervezett, ám a humorfesztivál megnyerése után a Mikroszkóp Színpadra kerültek, és az egész ország megismerte őket, így itthon maradt.
Aztán elérkezett az idő, amikor úgy érezte, a csúcson kell abbahagyni. Megváltozott a humor világa, és ő nem akart mindenáron a reflektorfényben maradni, inkább új feladatokat vállalt.
Nyolcvanadik születésnapja környékén rengeteg szeretetet kapott a közönségtől, régi énekes felvételeihez pedig sorra érkeztek az elismerő hozzászólások. A countryzene mindig közel állt a szívéhez, különösen Johnny Cash és Charley Pride dalait szereti. Egy miskolci sörfesztiválon – elmondása szerint – egyszer mintegy ötezer ember előtt is megcsillogtatta énektudását. Mégsem vágyik új énekesi karrierre.
Nyolcvanévesen? Álljak ki, mint a Tom Jones? Ez nem megy már. Késtem ötven évet!
- mondta nevetve.
A klasszikus zene iránti rajongása viszont töretlen. Händelt, Bachot, Vivaldit és mindenekelőtt Mozartot hallgatja. A Varázsfuvola nyitánya ma is lenyűgözi; kórházi napjain is a zenében talált vigaszt.
Mozart az gyógyít.
Ahogy a történeteit hallgatjuk, világossá válik: Alfonzó öröksége azonban jóval több a humornál. Ott él fia tartásában, gondolkodásában és abban a különös képességében, hogy még a legfájdalmasabb emlékek között is megtalálja a mosolyra okot adó pillanatokat. Mert bár az édesapja már rég nincs mellette, a tőle kapott útravaló nyolcvanévesen is elkíséri.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.