Gryllus Dorka: „Az anyaság a legnagyobb feladat az életemben”

Hosszú évek után ismét társulati tagként kezdi az új évadot, miközben a színészet, a rendezés és az anyaság között is folyamatosan egyensúlyoz. Gryllus Dorka őszintén mesélt arról, miért jelent számára különleges lehetőséget a Loupe Színházi Társulás, milyen nehézségekkel szembesülnek az ötven feletti nők a szakmában, és hogyan próbál férjével két színész kiszámíthatatlan életében biztos pontot teremteni gyermekeiknek.

Gryllus Dorka színésznőként és anyaként is mindent belead

Gryllus Dorka életében egyszerre van jelen a színészet iránti szenvedély és az anyaság minden öröme és kihívása. Bár a két szerep összeegyeztetése komoly zsonglőrködést kíván, egyikből sem szeretne engedni.

Hosszú idő után újra társulati tag leszel. Gratulálok!

Igen, ősztől a Loupe Színházi Társulás tagja lettem, ami egy nagy dolog az életemben! Utoljára Kaposváron voltam így kimondva társulati tag, a főiskola után öt évig, és bevallom, nem gondoltam, hogy ebben az életben még egyszer lesz ilyen. 

– mondta a hot!-nak a színésznő.

Sok színésznek fontos, hogy egy társulathoz, egy színházhoz tartozzon. Téged ez eddig nem vonzott?

Persze, jó érzés tartozni egy ­csapathoz. Nekem mindig nagyon fontos volt a szabadságom is, hogy forgathassak, ami egy nagy kőszínházban nem igazán adatik meg. De a Loupe egy fiatal szabadcsapat, és az én nagy örömömre máshogy működik, mint a kőszínházak. Itt egy ­színészek által alapított, szí­nészköz­pontúbb világ van. Két éve dolgozunk együtt. Először a 4:12 egyik főszerepére kért fel Horváth János Antal, múlt évben pedig a Túl éles című előadásban kaptam egy szerepet. És nagyon fontos az is, hogy egyetértünk társadalmi ügyekben is. A következő közös bemutatónk novemberben lesz, egy háromszereplős darab Sztarenki Dórával és Bányai Kelemen Barnával, Dömötör András rendezésében. Már nagyon várom, ahogy a többi szuper feladatot is, amit itt kapok. Szóval én nagyon örülök ennek az egésznek, hogy a Jó­isten így összehozott minket!

Gryllus Dorka: „A nőknek ebben az életkorban sokkal kevesebb a lehetősége”

Játszol filmben, színházban, és rendezel is. Melyik igazából a te tereped? 

Kaposvárról annak idején azért távoztam, mert filmezni akartam. Kimentem Németországba, ahol sok alkotásban szerepeltem. 

Örülök, hogy ennyi filmben játszhattam, de talán a színházban látszik meg jobban, hogy ki mennyire izmos színész. A színházban nem lehet megállni, újravenni, ott végig kell vinni az estét. Tudod, kutyafilmet is lehet csinálni, ha kivárod a jó pillanatokat, aztán összevágod, lehet akár egy kutya is filmsztár.

 Gryllus Dorka az anyaságról: „Nincs két egyforma nap, minden nap máshogy van”

Közben a színészet mellett egy másik feladatod is lett, hiszen két gyermeked szü­letett. Hogy érzed, az anya­ság változtatott rajtad, mint színésznőn?

Nagyon boldog vagyok, hogy ők vannak az életemben, és nyilván onnantól, hogy ők lettek, ez egy hatalmas zsonglőrködés. Most próbálunk Kornéllal Bárnai Péter rendezésében, a Gasztroszínház felkérésére egy Szabó T. Anna–Dragomán György-estet Fenntartható szerelem címen. Dragomán írja a gyermekvállalásról, hogy ­innentől „lecsatoljuk az ejtő­ernyőt”, lesz, ami lesz. Nagy kihívás, hiszen mindketten színészek vagyunk, Kornél szabadúszó, nincs két egyforma nap, minden nap máshogy van. Ám a gyerekeknek alapvetően stabil napirendre lenne szükségük, ami nem könnyű, de próbáljuk megoldani, hogy minél többet legyünk velük, most nyáron ­például nagyon sokat tudunk együtt lenni. Ez csodálatos. ­Régi barátaink üzemeltetnek egy gyönyörű hotelt Stájerországban, most jöttünk Auszt­riából, a gyerekek imádják. De pont a minap gondoltam arra, hogy ha újra kezdődik az évad, különböző színekkel kiírom egy táblára, ami a gyerekeknek egy naptár lesz, hogy melyik nap ki lesz velük este. Mert ez nekik nagyon fontos, hogy felkészítsék a kis lelküket arra, hogy ­akkor így lesz, vagy úgy lesz, hogy mindig tudják, mire ­számítsanak. Mert például az Üvegfalat 120 előadás után is visszük Kornéllal tovább. Nagyon szeretünk együtt játszani, de aztán időnként be kell hozni ezeket a szülő nélküli estéket… ez nem olyan egyszerű, de igyekszem megugrani.

Szokott lenni ezzel kapcsolatban bűn­tudatod, vagy azért ezt sikerült egy idő után elengedni?

Nyilván nőként, anyaként mindig lesz valami, amiért az embernek bűntudata lehetne. Én nem engedhetem meg magamnak, hogy még bűntudatom is legyen, mert akkor körülbelül holnap abbahagynám a színészetet, és akkor nyilván nem lennék boldog, pedig csak boldog szülők tudnak boldog gyereket nevelni. Szerintem ma már kevés az olyan anyuka, aki nem dolgozik. Az én dédmamámat anno a férje nem engedte dolgozni, mert mit szólnak majd az emberek. Ma már ez fel sem merül. Igen ám, de ha a nők dolgoznak, mi van a gyerekkel?! ­Például ha beteg, ki marad otthon vele? Valószínűleg ­erről is fog szólni az a da­rab, amit Kornéllal közösen játszunk majd tavasszal hogy mi lesz így a gyerekekkel, ha anya is dolgozik, és nincs ráérő nagymama, aki szeretne vigyázni egy beteg kisfiúra.

Gryllus Dorka gyermekeiről: „Ha én egy kicsit is ideges vagyok, ő még idegesebb lesz, és elkezd ordítani”

Gryllus Dorka gyerekeiről is mesélt és elárulta, hogy az anyaságot élete legnagyobb feladatának gondolja. 

Színésznőként és anyaként is ki tudsz teljesedni?

Az anyaság a legnagyobb feladat az életemben szerintem. Egy tükör. Mert a hivatásomban például az egy elfogadott dolog, hogy az ember ideges, sőt, ott az van, amiről most gyakran szó esik, hogy ha a színházban valaki ­ideges, akkor kiadja az indulatát. Persze, ez mostanában nagy téma, hogy mi fér bele, meg mi nem. Na de például ez az, ami a gyerekkel nem így van. Mert ha én egy kicsit is ideges vagyok, ő még idegesebb lesz, tehát ez olyan, mint egy pszichotréning. Mondjuk ülök a kocsiban, és nem szólok egy szót sem, erre a kisfiam megkérdezi a hátsó ülésről, hogy miért vagyok ideges. Kérdem tőle: honnan tudja, hogy ideges vagyok? De hát hogyne tudná, látja a szememen, érzi a rezdüléseimen! Egy gyereknek az, hogy anya ideges, borzalmas. Mert akkor azt érzi, elveszett a biztonság. Neki az jelenti a világot, a biztonságot, hogy én nyugodt vagyok, neki ez a legfontosabb! Nem könnyű ez, de nagyon boldog vagyok, hogy ők vannak, és tényleg nagyon-nagyon hálás vagyok a férjemnek, hogy ez így alakult nekünk, ez a szerelem, a gyerekek, még ha néha azt sem tudom, hol áll a fejem!

Nálatok milyen otthon a szereposztás?

Szerintem általában mindenhol a férfiak a lazábbak, és a nők azok, akik próbálják ezeket a rendszereket egyben tartani. Nem tudom, ez miért van így, én néha megpróbálkozom azzal, hogy jó, akkor elengedem, és majd szóljatok, mi van. De nyilván ez is egy társasjáték, hogy mikor gondoljuk úgy, hogy én túl kemény vagyok, vagy túl laza, vagy ő mikor túl laza.

Ha már a mindennapokról beszélünk: te mikor érzed úgy, hogy szabad vagy?

Ez változó, pillanatokra be tud törni ez az érzés. Most például, amikor nyaraltunk, voltak olyan esték, napok, pillanatok, hogy azt éreztem: úristen, ez az én ­életem? Köszönöm szépen! Mert az ember néha tényleg megjárja a poklot, van, amikor azt érzi, hogy ez képtelenség, megőrül, és van, amikor meg azt, hogy ez egy földi mennyország. De talán pont ez a jó benne, hogy mind a két oldal megvan, mert ez adja meg az egyensúlyt, nem?