
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA Szomszédok sokkal több volt egyszerű televíziós sorozatnál: a magyar családok életének visszatérő része lett. A nézők évről évre követhették a gazdagréti lakók örömeit, gondjait, szerelmeit és vitáit. A szereplők közül sokan máig összeforrtak az őket alakító színészekkel. Közéjük tartozott Csűrös Karola is, aki a szókimondó, határozott Etust játszotta. A 2021-ben elhunyt színésznő 2026. november 6-án ünnepelné 90. születésnapját. Ebből az alkalomból egy nosztalgikus kvízzel idézzük fel a magyar televíziózás egyik legismertebb sorozatát.

A Szomszédok című magyar telenovella-sorozat első epizódját 1987. május 7-én láthatták a nézők, az utolsó, 331. részt pedig 1999. december 30-án sugározták. A történet három család köré épült, de a mellékszereplők is hamar a közönség kedvenceivé váltak.
Etus, Taki bácsi, Lenke néni, Vágási Feri és Mágenheim doktor neve ma is ismerősen csenghet azoknak, akik annak idején rendszeresen követték a teleregényt. Most kiderül, mennyi minden maradt meg az emlékezetedben a Szomszédok szereplőiről!
Válaszolj a következő 8 filmes kvízkérdésre! Mindegyiknél három lehetőség közül választhatsz, a helyes megfejtést pedig a kérdés alatt találod.

Hallgasd meg a sorozat főcímdalát:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.