Csupán 11 hónapot élt az a brit kisfiú, akit édesanyja kínzott halálra. Az asszonyt több alkalommal felkeresték a hatóság emberei is, de nekik azt állította, nem ő szülte a gyereket.
Az első halottak napját töltötte kislánya nélkül Horváth Rita, az Angliában meggyilkolt Kovács Szandi édesanyja. A nő megrázó interjút adott a Borsnak.
Rejtély Nem akart ölni T. Tamás, csak egy szerencsétlen mozdulat végeredménye, hogy a vitapartnere életét vesztette – állítja a kilencévnyi bujkálás után Franciaországban elfogott férfi egyik ismerőse.
Hatszor lőtt bele saját kilencéves fiába az 54 éves apa, aki néhány órával előtte levélben írta meg ismerőseinek: úgysem állíthatják meg. Tettét bosszúból követte el, hogy fájdalmat okozzon volt feleségének.
Egyelőre senki nem érti, mi vezetett ahhoz a kettős tragédiához, ami egy pennsylvaniai idősek otthonában történt. Egy ápolónő és egy idős beteg halt meg.
A megölt Krisztina férje sírva fakadt a rendőrségen, ezért egy időre meg kellett szakítani a hazugságvizsgálatot. El tudja képzelni, milyen érzés, amikor azt mondták, hogy igennel feleljek minden kérdésre, majd megkérdezték, én öltem-e...
Brutális és kegyetlen módját választotta a lánya megbüntetésésnek egy mumbai apa. Megrőszakolta és megölte a terhes lányt, mert az a beleegyezése nélkül ment férjhez.
A rasszista férfi baltával mészárolta le barátnőjét és lányát. Másik gyermekét pedig csak azért hagyta életben, mert szerinte ő az árja fajhoz tartozik. Egy szörnyű drogos ámokfutás története.
Közel négyórás hazugságvizsgálatnak vetették alá tegnap Kardos Lajost, a Soroksáron kegyetlenül meggyilkolt Kardosné Gyurik Krisztina férjét. Megtudtuk, a férfit a magyar poligráfvizsgálatok szaktekintélye, Krispán István kérdezte. Az...
Anyja végignézte gyógyíthatatlan kórban szenvedő fia heroin túladagolását, majd egy párnával vetett véget gyereke életének. Úgy érzi, pontosan azt tette, amit tennie kellett.
Ma újra tanúként hallgatja ki a rendőrség Kardos Lajost, a Soroksáron kegyetlenül meggyilkolt Krisztina férjét. A férfinak azt mondták a rendőrök, hogy a nyomozásban egy új lehetőség merült fel.
Huszonöt év után először fotózták le Lew Harvey Oswald özvegyét, Marina Oswaldot. Az orosz származású nő korábban egy sajtótájékoztatón kijelentette: Oswald egyedül ölte meg John F. Kennedy elnököt, mostanra azonban megváltozott a...
Megdöbbentő videót tett közzé az ausztrál bíróság, amely Lisa Harnum halálának körülményeit vizsgálja. A fiatal nőt állítólag a vőlegénye dobta ki a 15. emeletről, a felvételen az látszik, hogy a férfi kiborulva száll be a liftbe,...
Brutális vérfürdőhöz riasztották a rendőröket egy amerikai a városban. Egy középkorú férfi puskájával kivégzett négy embert és azok kutyáit, majd öngyilkos lett.
Nem lehetett túl nagy gyerekszobája Carlos Macchione de Sampaio-nak, aki egyszerűen feldarabolta 74 éves édesanyját, majd a maradványokat kidobta egy szemeteskukába.
Felesége a küszöbön, egy hátizsákban találta meg imádott férje brutálisan megcsonkított fejét. Még nem tudni biztosan, miért gyilkolták meg ilyen iszonyatosan.
A megbánás legapróbb jelét sem mutatták, ehelyett sértetten, grimaszokat vágva hallgatták a vádiratot felolvasó ügyészt a battonyai haláltrió tagjai. A vádlottak három éven át sanyargatták a 25 éves B. Rékát, aki végül belehalt a kínzásokba.
Az ausztrál férfi egy kétéves kislányt rugdosott és vert meg, ráadásul az ökölével is lesújtott rá, így meghalt a gyermek. A bíró nyílt tárgyalást rendelt el.
Súlyos sebfertőzést kapott S. Kristóf, akit a rendőrség a barátnője agyonverésével gyanúsít. A húszéves fiatal kezét többször műteni kellett, miközben Kristóf állítja: semmire sem emlékszik a szörnyű éjszakából.
Gyerekek ólálkodtak a háza körül, ezért lefényképezte őket. Ezután indult el a szóbeszéd, hogy pedofil, de hiába derült ki, hogy nem bűnős, eszméletrenre verték, majd elégették az ártatlan férfit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.