Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsÚj fejezet kezdődik Andor Éva életében, ugyanis a népszerű műsorvezető Négyszemközt Andor Évával című podcastja az Origo YouTube-csatornáján lesz látható. A műsor első epizódja csütörtökön debütál, ezt követően pedig a heti rendszerességgel jelentkező adásokban Éva egy-egy vendéggel beszélget az élet nagy kérdéseiről és személyes tapasztalatairól. További információkért látogasson el az Origo weboldalára.

A műsorvezető számára egyszerre jelent folytatást és újrakezdést, hogy az Origón elindul a műsora. A korábbi podcastműsora három éven át volt része az életének, ez idő alatt pedig különösen közel került hozzá ez a formátum.
Három évig készítettem a korábbi műsorom, és nagyon megszerettem. Az új hely mindig izgalmas lehetőség, a néhány hónapos szünet pedig jót tett: olyan volt, mintha vettem volna egy nagy levegőt. Nagyon várom a folytatást, és remélem, hogy a nézők is ugyanúgy szeretik majd
– mondta Andor Éva.
A podcast koncepciója a következő: Andor Éva olyan művészeket, tudósokat, zenészeket, sportolókat és más, a közéletben is meghatározó személyiségeket szeretne megszólaltatni, akik gondolataikkal és munkásságukkal hatással vannak az emberek világképére. Nem elsősorban a napi politikai történések érdeklik, hanem az, hogy mi formálja egy-egy ember gondolkodását, milyen értékeket képvisel, és mit hagy maga után.
„Vidnyánszky Attila lesz az első vendégem. Ő egy nagyon okos ember, imádom a gondolatait. A felkészülés számomra önmagában is hatalmas intellektuális élmény: hiába ismerek már egy vendéget, és készítettem vele akár több interjút is, mindig találok valami újat, ami meglep és továbbgondolásra késztet. Éppen ezt szeretem ezekben a beszélgetésekben: sosem lehet teljesen megismerni egy embert” – fogalmazott.

A műsorvezető azt is fontosnak tartja, hogy a nézők ne csupán a vendégek történeteibe kapjanak betekintést, hanem abba is, hogyan látják a világot. Úgy véli, az ilyen találkozások mindkét fél számára tanulságosak, hiszen ő maga is minden beszélgetésből új gondolatokkal gazdagodik.
Egész életemben szerettem tanulni, és ma is hiszek abban, hogy a folyamatos szellemi munka frissen tartja az embert. A művészek különleges érzékenységgel látják a világot, és ez a látásmód csak rájuk jellemző. Nagy élmény volt beszélgetnem korábban Reviczky Gáborral, Marton Évával, Mező Gáborral, Szabó Istvánnal vagy Koltai Lajossal. Az pedig még nagyobb élmény, amikor a gondolataikat megosztják velem és a nézőkkel is
– tette hozzá Andor Éva.
A Négyszemközt Andor Évával első epizódja csütörtökön érkezik az Origo YouTube-csatornájára, a további részek pedig ugyancsak minden héten csütörtökön lesznek elérhetők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.