Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsHosszú idő után adott interjút a négy évvel ezelőtt dagnatos betegséggel diagnosztizált fitneszlady. Rubint Réka betegsége nemcsak fizikailag, de testileg is megterhelő, a sztáranyuka azonban nem adja fel. Számára nem opció, hogy nem gyógyul meg.

Négy évvel ezelőtt egy pillanat alatt megváltozott a Schobert Norbert családjának élete. Amikor az orvos kimondta, hogy Rubint Réka rákos, az első pillanatban fel sem fogta a sztárnyuka. Agresszív lágyrész szarkóma a diagnózis, ami ellen azóta is elképesztő erővel küzd a nagybeteg híresség. A hot! magazin mélyinterjújában megrendítő őszinteséggel beszélt állapotáról, küzdelméről és arról is, hogyan mondta el gyermekeinek: daganatos betegséggel küzd.
Köszönöm szépen, jól vagyok. Persze mihez képest? Mindig azt mondom, hogy a tegnaphoz képest is jobban vagyok. 2022. október 8-án estünk ki a Dancing with the Starsból, két nappal később mentem orvoshoz, mert nagyon köhögtem, beszélni is alig tudtam. Újabb két nap múlva visszahívtak kontrasztanyagos CT-vizsgálatra, onnan indult a rémálom – rettenetesen váratlanul ért. Mint a legtöbb ember fejében, az enyémben is a rák egyenlő a halállal. Amikor megtudtam a diagnózist, én ezt az egyenlőségjelet áthúztam. Ez egy fontos lépés volt. Eldöntöttem, hogy igen, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a félelmeim ne uralkodjanak el rajtam!
Hogy a fenébe ne lennének? Gondold el, amikor kimész a mosdóba éjszaka, és síri csönd van, egyedül vagy a gondolataiddal. Olyankor mindig tudatosul bennem, hogy ez nem egy álom, ez tényleg velem történik, kőkemény! De sosem voltam az az ember, akit a teher, a gondok összenyomnak – én olyankor válok még erősebbé. A legnehezebb az volt, hogyan mondjam el a gyerekeimnek. Amikor kiderült a diagnózis, Lara 18 éves volt, Norbika 16, Zalán csak 11. Mit mondasz el, mit nem mondasz el, hogy az igazságot mondd, de ne ijeszd meg őket, hogy ne aggódjanak? Tudatosítani akartam bennük, hogy ez az én harcom, az én feladatom, nem a családomé – ne aggódjanak, meg fogom oldani, minden rendben lesz! Amikor azt kérdezték, hogyan tudnak segíteni, azt válaszoltam, hogy csak legyenek jó gyerekek. Egy biztos: az elmúlt négy évben a gyermekeim felnőttek... Annyit tapasztaltak a betegségem által, mint más az egész élete során.
Teljesen! Sose éreztem magam betegnek, kiszolgáltatottnak. Elveszettnek igen, mert az ismeretlen félelmetes – de nincs bennem betegségtudat. Azt mondtam, hogy nem beteg vagyok, hanem feladatot kaptam! Nekem kell megvívnom a csatákat, a saját megmentőm csak magam lehetek! Azt szoktam mondani – főleg az elmúlt négy év tükrében –, hogy a legnagyobb luxus nem egy Ferrari, nem egy Maldív út, hanem lemondani önmagadról! Ezért ugyanúgy dolgoztam, igyekeztem a kezelések mellett mindent ugyanúgy csinálni. Mentem, dolgoztam. Közben rájöttem, hogy a munkám tartott életben mentálisan is. A mozgás az én antidepresszánsom.
Kőkemény logisztika volt. 33+5+3 sugarat kaptam az elmúlt négy évben úgy, hogy közben igyekeztem, hogy ne ismerjenek fel az Onkológiai Intézet területén. Akkor is vittem Zalánt suliba, ha hajnalban vagy reggel értem haza a kezelésről, és igyekeztem, hogy ő ebből ne vegyen észre semmit. Az elmúlt években nagyon kreatív lettem: ugyanúgy tettem mindent, ahogy előtte, és közben nem tűntem el az emberek elől, mégis tudtam magamra figyelni.
Először is türelmet és azt, hogy mindenért legyek hálás. Mert tönkretehetnek egy céget, ellophatják, elfordulhatnak barátok. Mindig újra tudod építeni magad, mindent újra lehet kezdeni, de ehhez egészség kell. Ha az nincs vagy csorba esik rajta, akkor nagyon nehéz. De ami nem öl meg, az megerősít! Sokat gondolkodtam azon, hogy én ezt miért kaptam. Az egyik fontos tanítás az volt, hogy nem vagyunk halhatatlanok. Most úgy állok hozzá, hogy minden nap ajándék! A türelem a másik. Eddig úgy voltam vele, hogy mindent azonnal akarok, toljuk, csináljuk. Ebben a helyzetben azt is megtanultam, hogy egy nagy igent tudjak mondani magamra. Mert ha állandóan dolgozom és állandóan csak másoknak adok, magam ellen teszek. Én nagyon sokat köszönhetek ennek az egésznek, elképesztő önismereti út, egy más ember lettem!
Igen! 24-ből 26 órás ember voltam eddig, de a mostani nyaram úgy nézett ki, hogy június végén letettem a sportcipőmet, és legközelebb szeptember elején vettem fel. Hagyok magamnak időt regenerálódásra, sokat pihentem. Az emberek most azt a Rékát látják, aki nem fut saját maga elől, hanem aki megtalálta önmagát, és így szépen a lelkem beleköltözött a testembe. Mert a testem és a lelkem valahol próbálta utolérni egymást, de nem sikerült. Így hoztam egy döntést, hogy egyesítem őket, mert így fogok tudni élni tovább és majd segíteni másoknak. Mert én azt gondolom, hogy a Jóistennek az velem a további terve, hogy megtanítsam az embereket egy krízishelyzetben nem félni, nem feladni, nem cserben hagyni önmagadat, hanem mindent megtenni magadért testileg és lelkileg is! Nem mindegy, hogy milyen mentális, illetve testi állapotban ér minket egy ilyen hír. Én most érzem az elképesztő munkának az eredményét, amit mind a kettőbe belefektettem. Az elmúlt négy évben rengeteg időt és energiát fordítottam és fordítok a mai napig a mentális egészségemre és az önismeretre, csodálatos szakemberek, segítők közreműködésével.
Jelenleg mTOR-gátló infúziót kapok; ez egy speciális kezelés, ami blokkolja a sejtosztódást. Ezzel azt érik el, hogy blokkolják az átviteli pályát. Az itthoni kezelést júniusban kiegészítettem egy Németországban végzett dendritikus sejtterápiával is, aminek szintén most lesz mérhető eredménye. Bízom benne, hogy végre biztató eredményeket fogok kapni.

Az, hogy nincs más opció, csak a teljes gyógyulás, vagyis inkább azt mondom, hogy én ezt meg fogom fejlődni! Mert ez egy lehetőség az élettől. Ezt nekem adta a Jóisten, hogy én ezt megfejlődjem, és azt gondolom, hogy meg is fogom. Még annyi dolgom van, ott vannak a gyermekeim! Van például egy nagyon emlékezetes pillanat: amikor Norbika megnyerte a Sztárboxot, kiállt a ring szélére, a kis feje fölé tartotta a az övet, és rám nézett. Abban a nézésben benne volt, hogy „Anya, én megcsináltam – te is meg fogod csinálni...” Tudom, hogy az egészet nem maga miatt tette, hanem hogy bebizonyítsa: lehet győzni és nyerni! Nem engedhetem meg magamnak, hogy csalódást okozzak – látod, van itt ösztönző erő bőven. Mert ők mit látnak majd ebből az egészből? Hogy soha nem szabad feladni, hiszen Anya sem adta fel egy pillanatra sem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.