Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA kevés önbizalom egy hatalmas probléma a hölgyeknél, mivel a közösségi médiában rengeteg olyan megszerkesztett kép jön velük szembe, amelyeken mindenki sokkal szebb, mint a valóságban. Ezek miatt alakul ki egy olyan elvárás saját magukkal szemben, amit szinte lehetetlen megugrani. Kulcsár Edina is küzd ezzel a mindennapokban, amiről korábban még nem számolt be.

Mindenkinek a fejében úgy van meg a korábbi szépségkirálynő, mint egy gyönyörű családanya, így érthető a meglepettség, amikor kijelenti, hogy nem elégedett kinézetével.
Borzalmasan látom magamat. Amikor mondja a férjem, hogy szép vagyok, akkor tudom, hogy bókolni akar, de nem tudok rá úgy reagálni, mivel azt hiszem, hogy kamuzik. Én egyáltalán nem látom magamat szépnek mostanában
– jelentette ki a Ki vagy Te valójában podcast műsorában Kulcsár Edina.
Így G.w.M bókjai sem tudják kizökkenteni a modellt ebből az állapotból, azonban a szerelem közöttük erősebb, mint valaha. Így pedig a házaspárnál nyilván szóba került a következő gyerek kérdése is. „Amikor otthon, hatan sikítanak egyszerre, akkor azt mondjuk, hogy nem kell több. Ám van olyan pillanat, amikor egymásra nézünk és nagyon szerelemben vagyunk, akkor azt mondja, hogy jó Edina, legyen vagy még hat pulyánk” – jegyezte meg Kulcsár Edina.

Mellette teljesedtem ki és találtam önmagamra. Én mindig is ilyen voltam szerintem, csak nem volt mellettem egy olyan valaki, aki erre rávilágított volna
– árulta el a modell.
A korábbi kapcsolata és a korábbi időszakban készült videók miatt rengeteg negatív emberrel találkozik a komment szekciójában Edina azonban nem szeret ezekkel foglalkozni. „Nem olvasok semmit, csak befelé élek és csak a családomnak. Egyáltalán nem érdekel, hogy ki mit gondol rólunk” – állította a videóban a korábbi szépségkirálynő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.